Prince of Persia: The Sands of Time (2010) - Erről sem vagyok hajlandó részletekbe menni, mert oltári nagy csalódás volt. Legfőképpen a végig mélyrepülésben lévő dialógusok tették be a kaput, de az egész teljesen laposra, bénára, tehetségtelenre sikerült. Az alakítások kifejezetten rosszak (a hercegnővel az élen), a látványvilág is meglepően lowcost (különösképp a tőr, amit rengetegszer látunk), a szinkronról meg szót se ejtsünk (de például elhangzottak olyan szavak, mint "külföldi", és "armageddon"). Megint feláldoztak mindent a rating oltárán, PG-13 lett, cserébe senki nem vérzik, még akkor sem, ha elvágják a torkát. A harcokban csak azt látjuk, ahogy mindenki eltorzult arccal suhogtatja a kardját, semmi mást. Ez nekem a Xena-Hercules vonalat idézi, igaz az délután ment, TV-ben, és tizedennyi pénzből készült belőle öt évad.

Kiterjedt rajongói bázissal számolhattak volna a készítők, akiket ha most megnyernek, akkor lehet rá akár egész sorozatot építeni, meg kaszálni ész nélkül, de nem, ők inkább csináltak egy teszkógazdaságos szart, amit úgyis megnéznek, mert játékfeldolgozás, de ezzel vége is.

Sajnálom az erre elpazarolt időt, és mindenkit lebeszélnék róla. Másfél.

ui: Najó, egy érdekesség: A bárdos haszasszin magyar, bizonyos Pardányi Domonkos, aki volt már "bad guy" a Szomszédokban, '97-ben. :)

The Animal (2001) - Ha nem adták volna fel házinak dramaturgián, hogy szedjük ízekre a film szinkronját, soha életemben nem ültem volna le egy ilyen hulladék elé. Egyetlen érdekességet tartok említésre méltónak: figyeljétek meg, hogy némely B-(C-, D-)filmes humorzsák saját megkülönböztető szót kap a filmcímfordítás keresztségében, így fémjelzik a velük készült műveket. Jelen esetben is tettenérhetjük, amint Rob Schneider miatt belekerült a címbe a "tök". Á la Tök alsó. Hasonlóképp jártak el Pauly Shore esetében, ott a "kő" a varázsszó. Ezen felül láthatunk még a film egyik jelenetében egy képbe bemászó filmipari munkást is. Nem, nem fogok írni a filmről. Kurva rossz volt, elég ennyi. Egyes.

Minden olyan motorosnak, aki a szalonban/előző tulaj udvarán/akárhol először meghúzta a gázkart, és fület simogató "Vrümmmmm" hang helyett "BRRRÁÁÁÁGRÁÁÁGRÁÁÁÁGRÜÁÁÁÁVÁÁÁÁÁÁÁÁRÁÁÁÁÁÁ" (ez egyébként egy kevésbé ismert hindu istenség neve (minden bizonnyal)) hangot adott ki a gép, és ezután a pénztárcája után nyúlt, sőt még neadjisten a szája is mosolyra húzódott, annak rohadjon le mind a két keze, lehetőleg valami nagy sebességgel történő kanyarbevétel során, majd a zuhanás közben még a biztonság kedvéért rohadjon el a szíve is, és földet éréskor rendkívül látványosan robbanjon fel az agya, majd folyjon ki amerre tud, ezutóbbi már tényleg csak a stílusos befejezés kedvéért.

Az összes olyan motorosnak pedig, akik a selymes hangú gépből plusz munkával varázsoltak ilyen agybaszó rettenetet, lehetőleg a közvetlen családja is pusztuljon el változatos módokon, egyszerre, megmagyarázhatatlanul. Az olyan műhelyek legénysége, ahol pedig az ilyen beavatkozásokat végzik, pedig biztos ami biztos bénuljon le minden létező végtagjára, hogy hozzá se érhessenek semmihez többé, amiben motor van.

Hosszú napok alatt megfogalmazott kívánságot olvashattatok (az sem véletlen, hogy mikor, egyébként), és nem azért tartott idáig a dolog, mert ennyire haragtartó lennék, hanem mert ennyiszer juttatták eszembe a dolgot az írás főszereplői.

Másolat ment a télapónak, idén először várom a karácsonyt.

Az a fajta ember, aki a kvázi üres vendéglátóhelyen is odaül a láthatólag elkülönülni, és egymással foglalkozni vágyó pár szájába, vagy mert akkora tapló, hogy nem érdekli, vagy mert akkora tapló, hogy nem tűnik fel neki a helyzet.

The Girl with the Dragon Tattoo (2009) - Svéd krimi. Méghozzá nem is rossz, csak kicsit kevésnek érzem manapság, hogy egy váratlan fordulat van benne összesen, ami nélkül ugye nehéz is lenne krimit írni, szóval nem erőltették magukat túlságosan az újítások terén.

Maga az alaptörténet két szálon indul el, adott egy oknyomozó újságíró, aki épp elveszít egy pert, és emiatt három hónap börtönt kap (de előtte ide-oda utazgathat fél évet, meg majd a börtön is milyen már, mint valami szanatórium...:D). A másik szálon pedig van egy aszociális gót hackerlány (abszolút eredeti karakter, nagyon tetszett), sötét múlttal, akit felettébb érdekel az újságíró munkássága. Szerintem nem lövök le nagy poént, ha megmondom, hogy idővel a két szál találkozni fog.

Megszórták a filmet mindennel, ami csak eszükbe jutott: van itt sorozatgyilkosság, szex, erőszak, nácik, ésatöbbi. De nekem kifejezetten tetszett a végeredmény, minden reálisnak hatott, jól ült, és (talán csak a svéd háttér miatt, pl. az egyik jelenetben a legendás húsgolyókat készíti a család :) ) nem is tűnt unalmasnak semmi. A tempót kiválóan eltalálták, sehol nem pörög fel a dolog túlzott mértékben, de nincs üresjárat sem. Ilyen jellegű nyomozós filmekben ezt elég sokszor elszúrják, úgyhogy riszpekt.

Megadom neki a négyest.

Eddig is úgy éreztem, hogy az index címlapos megjelenés valami titkos haversági, vagy egyéb megbeszélési alapon megy, de most már biztos vagyok benne. Legalábbis remélem, mert ha nem, akkor a válogatók teljesen idióták. Már sokadszor látom ugyanis a jónevű Bőgőshajó blogot a válogatásban, amit egyszerűen nem tudok hová tenni. Ide a közérdekű, felkapott, divatos blogok szoktak kerülni, nem? Ezekre összesen egy dologban hasonlít a bőgőshajó: hogy tematikus.

Ezen kívül mind a témája zsibbasztóan unalmas és érdektelen (mondjuk ez nézőpont kérdése, de valljuk be, mi sem úgy ébredtünk ma, hogy "Basszameg, bőgőshajókról akarok olvasni, MOST!"), majdnem olyan, mint a különböző vonattípusok megszállottjai, másrészt ez az egész elkötelezettség egy ilyen súlyozottan non-mainstream dolog mellett végtelenül modoros hangulatot kölcsönöz a dolognak.

Ilyenekre gondolok, mint a "Julietta megmutatja magát Óbudán", amiben azon lelkendeznek, hogy egy téren kiállítanak majd egy csónakmakettet, a bejegyzés további részében pedig erről a makettről szerepel egy rahedli fotó ('gondosan dokumentált' fogalom megvan, á la subba?). Lehet, hogy csak én vagyok vele így, de erről nekem valahogy az ilyen ifj. Farkas Gyula-féle blogos próbálkozások ugranak be, amik kizárólag idegesítőek tudnak lenni (főleg a szánalmas reklám-kommentjei miatt, főleg, különben nem is találkoznék vele), humorosak soha. Mert levettem, hogy ez vicc, köszönöm. Aki ezen tud szórakozni, az szerintem tartsa fel a bal kisujját magának, és röhögjön rajta.

Kicsit eltértem a témától, de a lényeg: Bőgőshajót a népnek? Ez kell nekünk indexen mászkáláskor? Határtalanul oda nem illő, fura, és bárgyú, a legenyhébben fogalmazva is. És nem arról van szó, hogy sajnálom tőlük a megjelenést, vagy irigy vagyok, mert isten ments, hogy én jelenjek meg (már a kezdetek kezdetén leszögeztem, hogy nem ez a célom), de jobb lenne ehelyett valami normálisat olvasni, megismerni új (legalább nagyjából közérdekű) blogokat, vagy akármi. De a bőgőshajókra komolyan kurvára nem vagyok kíváncsi.

update: Mivel a rettentő provokatív poszttal behúztunk egy közepes blog-celebet is, gondoltam mellékelek egy róla szóló szösszenetet, hadd tudjátok, mégis kivel vitatkozunk itt alább, kommentekben. Szóval ő ifj. Farkas Gyula, az Arany Farmermellény-díjas blogoló.

update 2: Publicitást nekünk, úgy bizony! "Kritika" címmel megjelentünk ifj. Farkas Gyula barátunknál! Igaz a kritika még csak nem is elsősorban róla szólt, de hát ezt adták nekünk a rómaiak, erre kell rámozdulni, értem én, Gyulám... :)

Juno (2007) - Mindenkitől csak jót hallottam róla, és tessék: valóban. Egy szokványos, és valójában nem is túl izgalmas történetet szokatlan oldalról közelítünk meg: egy középiskolás, 16 éves lány véletlenül teherbe esik az első szexuális kalandja során, ám úgy határoz, hogy nem veteti el.

És innentől jön mindaz, amitől olyan nagyszerű az egész: kezdve a lány bámulatos természetességével, a szülők megértésével, bezárva a környezetének már-már irreális konfliktusmentességével, a film egy megfoghatatlan pozitív életérzést ad át. Ugye ez az a helyzet, ami miatt mindenki szénnéparázza az agyát, még akkor is, ha számított rá, tervezte, ilyesmi. No, itt ennek ellenére mindenki végig úgy viselkedik, mintha ez lenne a legtermészetesebb, és semmi baj nem történhetne, és az egész kicsit sem hat bénán, vagy művien!

A főszereplő lány (Ellen Page, aki egyébként hasonlít egy régi barátnőmre, de valami döbbenetes mértékben. Ja, és szerepelni fog az Inception-ben.) karaktere annyira eltalált és egyedi, hogy nem lehet nem szeretni. Érzésem szerint az ő világához idomul a film látványvilága is, a videoklipnek is beillő intro például. Jópofák a visszatérő elemek, az évszakokra való felosztás (amivel megkímélnek minket és saját magukat a kontinuitástól, vagy egy-két lejárt montázstól). A soundtracket is kiemelték páran, mint a film erősségét, és hát igen.

Egyszóval ez egy teljesen tökjó film, mindenkinek csak javasolni tudom, és adok rá egy négyest. Többet is valószínűleg csak a hiperkönnyed jellege miatt nem, fura lenne. De mondom újra: nagyon jó.

Nem is azt érzem szemkiszúrásnak a feles tonikkal kapcsolatban, hogy 255 köztársasági váltóba fáj, hanem hogy egyenesen a bolti hűtőből kivéve is húgymeleg.

Night at the Museum: Battle of the Smithsonian (2009) - Na, állítólag ez egy tök jól sikerült folytatás (6@24k@imdb). Hát nem az. Vagy csak a szinkron sikerült totál szarul, mert a dialógusok -ha lehet így nevezni őket- totál élvezhetetlenek. De sajnos volt jópár jelenet, amit nem lehet erre fogni, az eredeti verziójuk is ugyanúgy ostoba és felesleges kellett hogy legyen. Az előző filből is sikerült a létező legbárgyúbb részeket erőltetni, mint a majommal való pofozkodást. Csak egy-két jól kitalált, jól ülő jelenet van, a többi a szokásosnál is erőltetettebb vígjátékos ripacskodás. Az újonnan bevezetett karakterek (=kb. az összes) körvonalasak lettek, nem adnak hozzá semmit a történethez, nem emlékezetesek. És emellé még a régi karaktereket is elrontották, bár a centurió jelenetei a kertben, meg a mókussal azért odavertek. :)

Így a végén belegondolva igen, határozottan a szinkron idegesített, hihetetlen béna nyelvezetet adtak a karakterek szájába (pl. a cowboyéba súlyozottan), nagyon kilógott. Kár volt belekezdenem ebbe a szinkrondramaturgiába, elcseszi itt nekem a filmélményeimet. Bár gyanítom ez egyébként is lehangoló lett volna. Kettesnél nem jár rá több.

Night at the Museum (2006) - Látjátok, gyerekek: így kell filmcímet fordítani, nem pedig erőltetni a szánalmasan gyenge szóvicceket.

Ben Stillert egész egyszerűen nem komálom. Erre a filmre is csak az vitt rá, hogy torrenten már sokadszor jön velem szembe (jó, ott mondjuk sok szemetet fel tudnak kapni), egész vállalható pontszáma van imdb-n (6,4@65600), és van hozzá egy szintén jónak mondott folytatás.

Nem is voltak nagy elvárásaim, amikor leültem elé, és meg is lett az eredménye: egész élvezhető volt a dolog. Persze szokásos, nyári, habkönnyű másfél óra faszkodásnál nincs is benne több (de, megint pofánvernek valami súlyos tanulsággal, az ilyeneket egy szűrő automatikusan nullra teszi bennem), de az korrektül van megvalósítva. Jó maga az alapötlet is az éjjel életre kelő kiállítással, és nem is húzzák túl sokáig a felvezetést, hamar bedobnak minket a cselekmény közepébe. Később kapunk egy konfliktust is, ami már önmagában is kicsit gyerekmesés/rajzfilmes, de a megvalósítása, lerendezése már súlyozottan az.

Ettől függetlenül egyszer meg lehetett nézni, nem volt rossz. De nagyon egylövetű. Kap egy hármast.

Robin Hood (2010) - Nem egy akkora durranás sajnos. Pár obligát csatajelenet, zavaróan sokszor van déja vu érzésünk a Gladiátor kapcsán. (Ridley Scott + Russel Crowe, ugye...) Van pár érdekes eltérés a kánontól (spoiler: Little John és Skarlát Will már a szentföld óta Robinnal nyomulnak, ám Richárd király pl. meghal már akkor, amikor ők lelécelnek onnan /spoiler), amik feldobják az egészet, de máskor meg átmegyünk rajzfilmes hangulatba és blődségbe. Sajnos érdektelen részek vannak indokolatlanul hosszúra nyújtva, nem éreztem pörgősnek a cselekményt, sem kiemelkedőnek a látványvilágot, vagy akár az alakításokat. Minden legfeljebb közepes, és erre rátesz picit az eredetiség, hogy nem ugyanazt sztorit kapjuk megint, amit már unásig ismerünk.

Így lett a vége hármas.

How to Train Your Dragon (2010) - Jópofa animációs mese, elsősorban gyerekeknek és fiataloknak, sok tanulsággal, sajnos kevesebb poénnal, vagy emlékezetesebb jelenettel. A karakterek zavaróan klisések, és kidolgozatlanok. A történet is kiszámítható, lineáris, hatalmas fordulatoktól mentes, illetve fordulatok ugyan vannak, de mind már erősen lejátszott trükk.

Volt ellenben sok elég erőltetett megoldás, amit nem tudtam kitalálni, hogy mi motivált. (Spoiler: Ilyen például a sárkányok méhkaptár-szerű társadalmi rendje. /Spoiler) A végén a kiskölykök akciózása nekem zavaróan blőddé tették a hangulatot, ahogy az átlátszó, és szükségtelen drámázás is, a szélsőségesen szirupos és pacifista történetvezetésig bezárólag.

Ezzel együtt gyerekfilmnek jó, csak szűk a megcélzott réteg, és én nem vagyok benne. Egyébként deviantArton elég komoly fanart-hullámot indított meg a dolog, számomra érthetetlen módon. Annyira ez nem megragadó, vagy maradandó. Reméljük hamar lecseng.

Tőlem kap 3,5-et a fenti okok miatt.

Sunshine (2007) - Szoft sci-fi, melyben hőseink Földmentő akcióra mennek: újra begyújtják a Napot. Azóta sem tudok szabadulni a mosolyfakasztó gondolattól, miszerint "-Józsikám, menjémá', 'szt dobjá még a napra, 'jóva?" Ezzel fej fej mellett van az utolsó jelenet, aholis a 107 perc paráztatás után, hogy kihűl a Föld, meg mindenki meghal, meg világvége, látjuk, hogy a Földön a rettentő válság úgy néz ki, hogy a kis faház előtt a méteres hóban, kis télikabátkákban építi a hóembert az anyuka a gyerekeivel. Ez a fél perc egymagában kirúgta az egész film alól a sámlit.

Addig viszont egész jópofa dolgokat láthatunk, kezdve az elzártság miatt a legénységen kijövő agybajokig (ez mindig fura, hogy x hétig semmi, aztán a film másfél órája alatt mindenki megborul), filozófiai fejtegetésekig, és a film felétől átmegyünk egy meglehetősen kitaposott űrhorror-ösvényre, abszolút slasher végkifejlettel. (Közkívánatra: ez a lassú baltás gyilkos elől gyorsan menekülős, mégis meghalós műfaj.)

Tetszik még az űrhajó felépítése, ami egyéni, eredeti. Meg önmagában az ötlet, hogy ilyen baromi közel mennek a naphoz, meglepően jól, és szokatlan módon generálja a feszültséget. Jók a kulcsjelenetek is, és jókor vált az űrhajózós paráztatásból a misztikus paráztatásba is. Ami ugyan totál irreális, de tetszett az alapötlete, és az, hogy meglehetősen minimál módon valósították meg. 

Adok rá 3,5-et, egyszer simán érdemes megnézni.

Tin Man (2007) - Egy totál ismeretlen Óz, a csodák csodája-feldolgozás, 3x90 perces minisorozat, nem kisebb névvel a főszerepben, mint Zooey Deschanel. Azt gondolnánk, az alaptörténet annyira erős, hogy nem nagyon lehet rosszul feldolgozni. Hát itt tévedünk, sajnos.

Először is egy totál idióta fantasy-sci-fi keverékre veszik a formát, mágiával, páncélokkal, és emellett futurista egyenruhákkal, robotokkal, lőfegyverekkel és steampunkos technológiával. Talán lehetett volna ez jó elegy is, de itt ez nem sikerült. Apróság, de zavaró: a főgonosz kiscsaj olyan bandzsa, hogy a sikítófrászt hozta rám.

Persze sok a tisztelgés és kiszólás az eredeti mű felé, de azok is többnyire falsul szólnak. A birodalom neve OZ, azaz Outer Zone (ez béna). A főhőst DG-nek hívják (vö. Dorothy Gale). Egy bizonyos Mystic Man (nyilvánvalóan az eredeti Óz) a birodalom korábbi, a főgonosz által letaszított uralkodója, mellesleg keményen drogfüggő (ez megint jól hangzik, de szarul van megvalósítva). A madárijesztő külsőre kiválóan meg van oldva, de a megnyilvánulásai talán neki a leginkább erőltetettek. Egyszercsak a történet kellős közepén elkezd kung-fuzni, a semmiből. A bádogember a legbénább, annyi köze van az eredetihez, hogy egy fém, búvárruha alakú koporsóból szabadítják ki, de egyébként egy sima detektívszabású ember, forgótáras pisztollyal az övében, kalappal, ballonkabáttal. Lehangoló. Később kiderül, hogy Óz uralma alatt a rendőrséget Bádogembereknek hívták, iszonyú erőltetett. Mint ahogy az is, hogy minden második szereplő elsüti vele szemben a "Legyen már szíved..."-kezdetű könyörgést. Még talán az oroszlán a legkorrektebb, aki egy ilyen fantasy oroszlánszerű faj tagja, mindenféle jövőbelátó tudománnyal, és valóban gyáva, megfutamodásával elárulta a fajtáját. Kár, hogy pont az ő szálát nem dolgozták ki rendesen a történetben, legalábbis a közepéig.

Ugyanis ott adtam fel, nem bírtam tovább a rettenetesen gyenge történetet, erőltetett dialógusokat és a lowcost látványvilágot. Megint nem arra tették a hangsúlyt, amire kéne, izmozni akartak azzal, amire nem volt pénz/lehetőség, és így béna hatást keltett, illetve párhuzamosan elhanyagolták azt, ami nem kerülne semmibe (csak persze kifinomultabb rendezői munkába): a történetet, a karaktereket, az atmoszférát.

Arra, amennyit láttam, kettest adok, és újra mondom: én nem bírtam megvárni a végét, így feltétlenül ellenjavallanám.

Egy jobb alternatívára olvashattok ötleteket a tovább után.

Vaterás üzlet lebonyolítása ügyében történt ELSŐ levélváltásom az eladóval:

Szia!
Nyertem nálad négy német bankjegyet, és szeretném megkérdezni, hogy mikor/hol oldható meg a személyes találkozó. Kedd-szerda-csütörtök este f5-hn5 tájban járok a Nyugatinál (esetleg f8 körül visszafelé is), nekem ott lenne a legjobb, de a belvárosban máshol is jó lehet.
Köszönöm!
Mf

Szia!

Ma megyek a városba du. A klubb környékén megtalálható leszek.

Üdv:Tamás.

Érted: délután a klubb-ban. Ez akkor oké is lett volna, ha tíz éve együtt csocsózunk, vagy faszom, de így a semmiből legalábbis wtf. Ilyenek mennek a vaterán, alacsony a kerítés.

Jumper (2008) - Röhögjetek ki, de ezt a filmet Annasophia Robb miatt néztem meg, erre tessék, szerepel benne vagy 5 percet. :S A film maga egy az egyben olyan, mint a Push (Az Energia), csak nincs benne annyi féle képesség, csak ez az egy szerencsétlen teleportálás, amit maguk a hősök sem tudnak megfelelően kreatívan használni. Pont az a srác nyomott sokkal agyatlanabb dolgokat, akit sokkal profibbnak, rutinosabbnak próbáltak beállítani. Meg úgy egyáltalán, a film szereplői mentesek mindenféle ésszerűségtől, még a mindennapi dolgok terén is.

A csaj karaktere olyan idegesítő, hogy én a srác helyében kitettem volna az Antarktiszra. Ez tipikus egyébként, amikor a nagybetűs Nő látja, hogy a srác jön vissza valahonnan összetörve-zúzva, láthatóan veszélyben volt, küzdött, ideges, és próbálna biztonságba terelni (gyeremár, menjünkmár, menjvisszaaházba, szálljbeakocsiba, későbbelmagyarázom), akkor a csaj mérgesen megmakacsolja magát, és "ő márpedig nem megy sehova, amíg mindent el nem magyaráznak neki". Na, itt kell a csajodat hagyni meghalni a következő harci jelenetben, és keresni egy normálisat.

A sztori láthatóan kicsit sebtében készült, nem volt megfelelő koncepció, ellenben az ötletelések sem ülnek igazán jól. [spoiler]A srác anyja a másik aduász, akiről kiderül, hogy paladin (ők üldözik a jumpereket, majd elfogják és megölik őket), ezért hagyta el 5 éves korában, és most, hogy újra egymásra találtak, ad neki egy kis előnyt, mert szereti. Hát elmegy az ilyen anya a picsába, szerintem.[/spoiler] Egyszóval a banalitástól sem mentes a cucc, cserébe nem lesz olyan látványos és/vagy élvezetes, hogy ezt elnézzük neki. Erre 2,5-nél nem jár jobb.

Falling Down (1993) - Retro is, klasszikus is. Szépen vannak benne ábrázolva az érzések, hangulatok, kicsit talán a kort meghaladó módon is. A történet közismert: egy átlagpolgár egy nap bekattan, kitalálja hogy "hazamegy" (ez azért kap némi plusz jelentést majd, és árnyalódik a film során), eközben pedig minden útjába kerülő, mindennapi idegesítő tényezőt igen teátrálisan rendez le. Jó volt, hogy a főhős nem patyolattiszta személyiség, hanem megvannak a maga hibái. Emiatt nem is nevezhetjük tisztán hősnek (ha már annak, akkor mindenképpen tragikusnak), mert ugye legalább annyira antihős is.

A végével a lehető legelegánsabb irányt vették, a történet kerek, egész, és abszolút "átjön". Jár rá egy négyes.

Na, most először érdemben is meglátogattam a helyet pár barátommal, és sajnos elég vegyesek a tapasztalataim. A park érdemi részét különböző idényjellegű vendéglátóipari egységek lakják be, akiktől pofátlanul túlárazott dolgokat lehet rendelni. Ennek folyományaképpen sok a látványos burzsuj, juppi, és egyéb tenyérbemászó elem. Cserébe nem jönnek a punkok lejmolni, ez mondjuk betudható a szekunak is.

Amit viszont nem értek, hogy ha már szeku, akkor miért alszanak meg heverésznek a park közvetlen környezetében a csövesek szép számmal? Oda akartam menni az ásványvizemmel a kezemben egy őrhöz, hogy kiváltsam belőle a "Neharaguggyá..." kezdetű reakciót, amire kérdőn odamutathatnék a fél méterre lévő kőpárkányon (!) alvó csövesre. De a haverjaim nem engedtek.

Hogy a konkrétumokról is szóljak, miután fejenként sokért vettünk egy-egy limonádét, és ezzel megváltottuk a jogot, hogy megnézzük a kivetítőn a Hollandia-Brazíliát, azt vettük észre, hogy mindenki a napon szenved. Ez azért volt, mert a kijelzőt olyan lehetetlenül magasra tették, hogy a napernyők alól konkrétan nem látszott. Szomorú.

Amikor pedig épp nem a meccs ment, egy helyi illetőségű reklámösszeállítást loopoltak végtelenül. Végtelenül idegesítően. Tiszta '80-as évek feeling volt mindegyik, tudjátok, az a "...de amióta a Fasztudjamit használom...", meg reklámversikék, és hasonlók. Ebből 5, egyenként 10-15 másodperc, hogy percenként meghallgathasd az egészet elölről. Ugyanazzal a hangerővel, amivel a vb van kihangosítva. Reális?

Valami nagyon könnyelmű munkás a meccs után egyébként bekapcsolta a locsolórendszert...közvetlenül a hangfalak mellett.

Az az érzésem, hogy építettünk egy nyugati színvonalú helyet, aztán belaktuk a magunk balkáni módján. Teljesen fals hatást kelt az egész, mint jelenség. Nem leszek törzsvendég, és ennek nem az árszabás az elsődleges oka.

Az a fajta ember, aki ha eszik, nem beszél ugyan tele szájjal, ám ettől még feltétlenül szükségesnek érzi az összes nüansznyi reakcióját lekommunikálni a környezetével. Teszi ezt széles kézmozdulatokkal, túlzott mimikával, és különböző torokhangokkal. Emiatt az evés egy groteszk pantomimbe fordul, ami teljességgel lereagálhatatlan, ezért csak feszengés, és kellemetlenség lesz belőle.

The Godfather: Part II (1974) - Ez egy klasszikus, így félve írok róla bármilyen kritikát, lévén tömegek imádják, imdb #3 (!!!), '74 óta fogalom, szóval nincs nagyon helye semmilyen újratárgyalásnak.

Ennek ellenére azért megmondom, hogy én nem tudtam maradéktalanul élvezni. Az eleje jól indul, amíg a szokásos maffiás témák mennek, addig halad, érdekes, stb. De a családi problémák maffiózóéknál is családi problémák (rossz házasság, ilyenek), amik nem feltétlenül érdekelnek. Nem is értem, hogy miért pont a végére tették ezt a szálat, ráül az egész filmre.

Nem a film hibája, de az milyen már, hogy a hivatalos szinkronizált változatban nincs egy ráégetett felirat az olaszul elhangzó részek alatt? :S TV-ben futottam neki először még évekkel ezelőtt, de kikapcsoltam emiatt a szövegprobléma miatt, de gondoltam valakinek elgurult odabent a tekercse, vagy nemtom, erre most letöltöm, és ugyanez. Végül valami csühös fansubbal oldottam meg (igazából 3-ból ollóztam össze megfelelően). És ez nem a Béna Vígjáték 5-nél, hanem a Keresztapa 2-nél. Legalábbis vállalhatatlan.

Ez a szál egyébként (mármint Vito Corleone gyerek- és fiatalkora) érdekesebb volt, csak sokkal lassúbb, mint a "jelen".

A filmre öncélúan 3-at adok, szerintem az lehet a baj, hogy ez ma már kevés, nem időtálló a film. Sajnálatos. :(

A tuti módszer, ha meg akarod találni (és ez a szomorú valóság):

Antichrist (2009) - Vagy fél éve készülök rá erre a filmre, de a téma, a rendező, és a hangulat megfontoltságra is intettek így együtt, sejtettem, hogy nem lesz ez egy könnyű darab. És nem is.

Lars von Trier az, aki ezt az alkotást megálmodta, mert itt bőven beszélhetünk művészfilmről, különösen az eleje felé, a közepe valamiért majdnem teljesen mentes minden addig bevetett elemtől, és a végén újra megkapjuk a művészi felhangot. Ezért a film nagy részéből hiányoltam is az elején bemutatott erős képi hatásokat, a szimbolikát, a líraiságot. Az alapsztori abszolút dráma: egy házaspár egy balesetben elveszíti az egyetlen gyerekét, a feleség ezt nem tudja feldolgozni, összeomlik, de ekkor jön a képbe a terapeuta férj (azt sem hittem volna, hogy Willem Dafoe-t valaha ilyen szerepben látom majd), és a mentő ötlet, hogy elvonulnak az erdei faházukba (ami Éden-nek hívnak, mellesleg) újra összerakni a világukat. Hát, annyit mondok, hogy a világuk darabjaiból nem pont az jön ki újra összerakva, mint amire számítottak. És itt veszi kezdetét a film cselekménye igazán, de erről csak a hajtás után, mert spoileres.

Tetszett a faház és az erdő mint környezet, egészen apró, sokszor mindennapi dolgokkal olyna lehangoló setupot tudtak varázsolni, hogy csak néztem. A film vége felé nekem kicsit túlzás volt ahogy bonyolították az eseményeket, de összességében bőven meg vagyok elégedve.

A pontszám pedig 4, mert belemenős volt, erős volt, hatásos volt.

Ma este leparkolok a ház előtt, zárom be a kocsimat, mire megszólal a hátam mögött egy jellegzetesen kisebbségi hang, miszerint: "Neharagudjál, van tüzed?"
Egyenes derékkal be merem vallani, hogy összerezzentem, és lélekben készültem rá, hogy akkor itt most valaki földre kerül. Reflexből válaszolom, hogy nem dohányzom, megfordulok, mire a srác kicsit szomorúan megforgatja az ujjai között a cigijét, majd: "Na sebaj, azért köszi.", majd balra el. Bírom ezt a környéket, itt még az sem konfliktushelyzet, ami máshol már rég az. :D

És tudom, hogy kellett már az antirasszista tartalom, úgyhogy...

A Clockwork Orange (1971) - És még egy kis retró. Alapfilmnek számító klasszikus, Stanley Kubrick mesterműve. Én is így álltam hozzá (tehát igen magas elvárásokkal), és ennek dacára sem csalódtam. Igaz kicsit más, mint amit vártam, nem úgy mozgalmas, mint a mai filmek, de kétségtelenül az. A képi világa inkább művészfilmes jellegű, sokszor valami plusz effekttel vagy hatással láttatnak valami fontos dolgot. És persze maga a jövőbeli világ is olyan, amilyen abszurdnak és kifordultnak megálmodhatták anno a hetvenes években. Külön kiemelném a film nyelvezetét, zseniális volt, ahogy orosz szavak keveredtek az angolba, percekig kapkodtam a fejem, hogy ez most mi volt, aztán amikor leesett, akkor egyből az állam is, mert valami hihetetlen erős és egyedi feelinget adott az egésznek egy ilyen apróság is.

Az egész sztori a főszereplő karakter körül forog, egy pillanatra sem távolodunk el tőle. Az ő "karakterfejlődése" az egész film lényege, ám ez számomra kicsit visszás volt (mármint a bebörtönzése utáni, de a terápia előtti időszak), nem értettem hogy miért viselkedik egyszercsak jól, és egyáltalán miért akar megjavulni végleg.

Nem akarom túlragozni, mert biztosan sokan írtak már róla jóval részletesebben, és hozzáértőbben. Aki még nem látta, feltétlenül nézze meg, nem lehet kihagyni. Négyest tennék rá.

Orphan (2009) - Thriller ez, amiben inkább próbálnak atmoszférikus elemekkel dolgozni, a megszokott és béna hirtelen ijesztgetés helyett, ez üdítő változatosság a mai világban. Az alaptéma a gyerekek gonoszságát járja körül, ami már jópár filmben bejött, ld. Omen, The Good Son, stb. Itt egy örökbefogadott 9 éves lány körül sűrűsödnek meg a különös események, ám a film nem hagy minket sötétben botorkálni, végig premier plánban nézhetjük végig, hogy valóban ő az elkövetője mindennek, nem ez fogja adni a rejtélyt, és a feszültséget. Sokkal inkább az ő származása, vagy akár a fura szokásainak az eredete.

A film végének ismeretében volt pár olyan inkonzisztencia, ami nekem kicsit olyan elemnek tűnt, amit öncélúan beleerőltettek a filmbe a hatás kedvéért, de felvet kérdéseket, amikre érzésem szerint nincs korrekt válasz. (Spoiler: Honnan volt UV-s festéke? A fogai miért voltak rosszak? (Ez szerintem egyszerűen csak egy felesleges elem volt, amitől kicsit gonoszabbul nézett ki a végén, ennyi.) Az apáca hulláját miért nem rejtette el jobban? Ha ennyi időn át űzte ezt az életformát, ahogy mondják, akkor már sokkal profibban kéne csinálnia az ilyesmit.) A végkifejletre jó eséllyel nem számít senki, cserébe kitalálni is meglehetősen nehéz (=lehetetlen), ami mindig kicsit csalódottá tesz, hiszen az ember óhatatlanul elkezd találgatni, és ha ezután kiderül, hogy feleslegesen rugózott, mert a megoldás olyan, amire ember nem jön rá, akkor az mindig levesz kicsit az élményből.

Összességében viszont szerintem jópofa film volt, az alakítások is meglepően jók ahhoz képest, hogy senki sem név. Három és felet megér, jó volt.