Ma végre utunk során először egy helyben maradtunk, és nem vezettünk egy percet sem. Párizs további felfedezése viszont nem várhatott tovább, így neki is indultunk...
Az RER, ami bevitt minket kb. közvetlenül a hotel mellől, konkrétan az Eiffel-torony mellett állt meg, így adott volt, hol kezdjük a túrát.
A toronynál, azt hiszem senki számára nem meglepő módon akkora tömeg állt sorba, hogy a feljutást gyorsan ki is lőttük a to-do listánkról. Kicsit meglepőbb módon már itt rögtön belefutottunk egy őrjáratozó katonai egységbe, akik rendesen a terepszínű ruhájukban, automata fegyverrel a vállukon mentek a többezer turista között. Nem tudom, ez csak belőlem vált-e ki ekkora megdöbbenést, de hát ez Párizs, bazmeg, nem Fallúdzsa, nem? Annyira meglepődtünk, hogy még lefotózni is elfelejtettük őket, de lehet, hogy ezért vagyunk még életben, szóval... (Később azért lesz róluk kép, nyugi.)
Ötletet viszont adtak, mivel akkor már elugrottunk megnézni a katonai iskolát, ami a torony közelében van, és úgyis a Mars mezejének nevezett tökjó park köti össze őket, így minden adott volt. Itt a parkban láttunk egy szerencsétlen valakit, aki a 40 fok ellenére gorillajelmezbe öltözve csinált valamit. Mivel már az út eleje óta emlegetjük Haszprussal a különböző szar munkákat, amiket a ti szórakoztatásotokra listába kéne foglalni, őt gyorsan be is mutatnánk, mint a szar munkák sorozat 250. fejezetét.
Továbbhaladva a szintén nem messze lévő Hotel des Invalides-t néztük meg, mert Napoleonnak mégiscsak muszáj beköszönni, ha már erre járunk. Ami viszont újdonság volt számomra, hogy az ő kriptájához szóló jegy egyben a hadtörténeti múzeumba is jó, szóval akkor már azt is végigjártuk. Haszprus ugyan húzta a száját kezdetben, de utólagos elmondása szerint azért volt pár dolog, ami neki is tetszett. Szerintem annyi középkori hadicuccuk van, mint Európa összes többi múzeumában együttvéve, legalábbis ott és akkor rettentő mennyiségnek tűnt, egy idő után meg is unták a páncélok kettesével-hármasával való vitrinbe pakolását, és csináltak egy raktárnak kinéző, üvegfalú szobát, ahol nagyjából felsorakoztatták a maradék cuccokat "és még ez is van itt e!" felkiáltással. :)
Miután itt én nyálcsorgatva végigmentem, következett az eredeti tervünk tárgya, Napoleon kriptája. Ez egy szinttel lesüllyesztve van megoldva, és fentről tekinthető meg, a legenda szerint azért, mert Napoleon azt akarta, hogy így mindenki automatikus főhajtással járuljon elé még halálában is. Azóta dédelgetem ennek az ellenszerét (egy kő egyszerű zsebtükröt), mióta ezt hallottam, és most végre kipróbálhattam, a fotók között meg lehet nézni az önelégült fejemet a dolog közben. :D Persze az egésznek már csak azért sem volt semmi értelme, mert egy lépcső vezetett le a kriptaszintre is, és így nem volt kötelező fentről megnézni a szarkofágot... Mindegy, a trollkodás a lényeg. (Várom a megerősítést a házitrollunktól. ;) )
Következő megállóként némi metrózgatás után a Louvre belső udvarát vettük célba, hédereztünk egy sort a Tuilleriák kertjében, majd a Concorde teret érintve végigsétáltunk a Champs Elysées-n (amit már akkor ezerrel készítettek elő a július 14-ei ünnepségekre, ami ott az egyik legnagyobb nemzeti hepaj egész évben), rácsodálkoztunk a szembejövő tömeg sokszínűségére, és az itthonival összehasonlítva gyökeres különbségekre. De tényleg majdnem minden más volt, az öltözködés, divat, a tömeg összetétele... Haszprus kiemelte, és tényleg elképesztő mértékben igaza van, hogy amint kitettük a lábunkat a balkánról, egy olyan tipikus kigyúrt izomagyat sem láttunk. Ismeritek a típust. Na, nyugaton nem létezik, vagy ha mégis (mi nem láttuk, csak gondolom azért van), az tuti balkáni import. Persze azon is érdemes lenne elfilózni, hogy a multikulturalitás jól mutat, meg haladó szellemiségről tanúskodik, meg trendi, meg minden, de rettentő sok árnyoldala is van a bevándorlók özönének, amik első ránézésre nem, hanem csak akkor jönnek át, ha egy ilyen, a köztudatban prosperáló és modern városként élő hely gettónegyedeibe tévedünk. Az út során ez velem/velünk párszor megtörtént, szóval vegyesen gondolkozom erről azzal együtt is, hogy távol álljon tőlem mindenféle xenofób szélsőjobbos ideológia.
Ja, itt vetném közbe gyorsan, hogy az a sztereotípia is kb. igaz, hogy a franciák nem tanulnak meg angolul. Pedig én magam vitatkoztam ezügyben a legtöbbet különböző emberekkel, mert valami csoda folytán korábbi ide vezető útjaim során pont olyan pozitív tapasztalatokat szereztem ezügyben, hogy elhittem, hogy nem így van. De. Csak a francia, ha nem tudsz, az a te bajod. Nagy nehezen pár szót talán összehoznak angolul, de láthatóan nem élvezik, nem akarják. Sebaj, jól megmutatom majd nekik, és úgy megtanulok franciául, hogy csak na. :D Mondjuk az érem másik oldala az volt, hogy ha tudtál tíz szót (én kb. annyit tudok), akkor abból már ha beledöglöttek, akkor is megpróbáltak megérteni, annyira tetszett nekik, hogy próbálkozol.
Naszóval: A Champs Elysées végén ott az Etoile tér, és annak a közepén a Diadalív. Erre már úgy éreztük, fel kell menni, hiszen tegnap sem voltunk a másik diadalíven (Grande Arche), ma sem az Eiffel-tornyon, ez nem mehet így tovább. Itt kiélhettük a panorámafotós hajlamainkat, készítettünk egy videót "Közlekedési káosz Gyöngyösön" címmel, de mivel kezdett sötétedni, lassan hazafelé vettük az irányt. (Többek közt azért is, mert ahogy tegnap is írtam, minden bezár estére.)
Holnapi úticélunk ismétcsak titok, de a megoldást ezúttal elrejtettem valahová, ahol ti is láthatjátok, szóval hajrá. :)
(Eurotrip, 5. nap - 2011.06.30.) (előző nap) (következő nap)
Olvass az útról Haszprusnál is.
