Ahogy két helyen is rejtve utaltam rá, a mai napot az előzetes tervekkel ellentétben szintén Párizsban töltöttük, és csak este indultunk tovább utunk következő állomásához.
Szóval tegnap egy alkalmas pillanatban lezsíroztuk a recepción, hogy a következő estét is ott tölthessük, ami már csak azért sem volt triviális, mert már az érkezésünk pillanatában kint volt a hotelen a "megtelt" tábla, mi is csak azért kaptunk szobát, mert jóelőre, neten foglaltunk. Most meg valami csodával határos módon megkaphattuk még egy estére. :)
Reggel még gyorsan le is fotóztuk, annyira örültünk neki, aztán kicsekkoltunk, lévén ma este azért már tovább akartunk állni, és becuccoltunk a parkolóházban álló autóba (amiben ezúttal nem kellett bennehagyni a kulcsot), aztán a már tegnap felfedezett RER-rel bementünk a belvárosba.
Mára is néhány "kötelező" dolgot terveztünk be főleg, plusz amihez még kedvünk támad. Így a Notre Dame-nál kezdtünk (tudom, hogy több van, te viszont pontosan tudod, én melyikre gondolok... :P ), ahol végül lencsevégre kaptuk a járőröző katonákat is (ők voltak az első utalás a mai napra, egyébként). Be ide sem mentünk a kilométeres sor miatt. Párizs már csak ilyen, sok a turista, szörnyű. :D Itt viszont ettünk végre olyan szendvicset, amiről Haszprus ekkorra már napok óta áradozott. Ez a panini, valami rendkívül puha tésztájú bagettben lévő dolgok (sajt, paradicsom, valami husi), amit még pluszban megsütnek kicsit szervírozás előtt. Abszolút nem volt rossz, csak hát ez is 5 euró, amit inkább ne számolj át. Mi sem tettük, inkább innentől kezdve mindent szendvicsben számoltunk, lévén az átszámolásos rendszer nem mindig hozott volna arányos eredményeket. Pl. A két napos korlátlan tömegközelekedésünk Párizsban például fejenként 4 szendvics volt, ami így tök jól hangzik, míg úgy, hogy ~5300 Ft, már kevésbé.
Aztán azt találtuk ki, hogy nézzük meg a Musée d'Orsay-t, ami ugyan mindketten láttunk már, mégis maga az épület, és a benne lévő kiállítások is érdekeltek minket annyira, hogy mégegyszer bemenjünk. Engem eredetileg még a Louvre érdekelt volna nagyon, ahol anno csak extrém kevés időt tudtam tölteni, de sajnos az út természetébe nem fért bele a dolog, lévén egy egész nap simán kellett volna rá. Mivel már úgyis a Szajna közvetlen közelében (az Ile de la Citén, ugye) voltunk, a múzeumot sétálva közelítettük meg, végig a parton, keresztül a sok hídon. Egy ponton egy vén cigány el akarta játszani velem a "pont most találtam egy aranygyűrűt, vedd meg tőlem olcsón" trükköt, de egyrészt bénán is csinálta, másrészt az első pillanatban kiröhögtem és közöltem, hogy ismerem a módszert, onnantól békénhagyott. :D
Mire odaértünk a múzeumhoz, rendesen elfáradtunk, és sajnos azt kellett itt is konstatálnunk, hogy a.) rettentő nagy a sor, b.) eléggé elment az idő, szóval más programok után kéne néznünk. Kicsit még fotózgattuk a múzeum előtti, egyébként kifejezetten kurvajó szobrokat, aztán nekiálltunk metrómegállót keresni, amivel a második mára való utalást is valóra válthatjuk, és a Montmartre felé vehetjük az utunkat. Ezt a Grand Palais közelében találtuk meg végül, és ha már arra jártunk, fotóztunk arra is egy kicsit, én például kitaláltam a "pózolj Churchillel" mémet. Biztosan elterjed. (Nem.)
A párizsi metróról külön könyvet lehetne írni, olyan. Egyrészt rettentő sok vonalból áll (nem tudom pontosan, hogy pl. az RER-ek is ide számítanak-e, mivel azok is mennek föld alatt a belvárosban, szóval...), és emiatt rettentő bonyolult aluljárók és átszállások tartoznak hozzá. Simán elsétálgattunk öt-tíz percet a föld alatt (eltévedés nélkül), míg át tudtunk szállni egyik járatról a másikra, pedig nekem már a Deák tér is kicsit túlzásnak tűnik néha. :D A beléptetés mindenhol automatikus, és sehol nem láttunk ellenőrt. A kapukat viszont (talán pont emiatt) jópár esetben kijátszották az emberek, és átugrották a forgóvillát, majd átpréselték magukat a mögötte található ajtó mellett. Ja, azt említettem már, hogy túlsúlyos embereket is alig látni nyugatabbra? Lehet, hogy azért, mert ők nem tudnák itt átpréselni magukat. :D
Mondjuk nem tudom, hogy maradnak vékonyak és egészségesek, amikor a friss gyümölcs konkrétan kurva drága. Tegnap este ugyanis hazafelé menet útba ejtettünk egy arab zöldségest (ilyen kisboltot az utcánkban), ahol 6 (jó-jó, elég nagy és súlyos) gyümölcs összeválogatása után kijött valami több, mint 5 eurós végösszeg (igen, úti árfolyamon egy szendvics :D). Lehet, hogy utált a figura, mert összetaperoltam az összes gyümölcsét, aztán csak ennyit viszek, és lenyomta az ujjával a mérleget. :D Sebaj, bebüntettem két marék aprópénzzel. Azért kellett ez elsősorban (mármint a gyümölcs), mert egész egyszerűen meguntam, hogy 6 napja semmi frisset nem ettem, és sejtettem, hogy ha ezt így folytatom, akkor azt megsínyli a szervezetem. Hálisten ebből végül nem is lett probléma, ugyanis a lehető legváratlanabb helyről érkezett a segítség ezügyben, de ez a sztori majd még csak sokára jön, csak egy kis előzetest kaptatok... ;)
Szóval Montmartre. Felfelé a kis utcácskákat részesítettük előnyben, nézelődtünk, mentünk a tömeggel. Ez Párizsnak egy nagy előnye (amit egyébként eddigi állomásaink közül Velencére is el lehetett mondani, ám sok más későbbi célpontunkra nem, és ott hiba volt ilyen stratégiával próbálkozni), hogy ha csak simán, spontánul mész és nézelődsz, akkor is tök jó dolgokat látsz. Egyszercsak leszólított egy kamerás-mikrofonos stáb, akiket először kedvesen elhajtottam azzal, hogy nem beszélek franciául, de nem adták fel, és mondták, hogy pont, hogy angolul lenne. Lelkiekben felkészültem, hogy ez is valami átbaszás lesz, de mivel ezt a trükköt még nem ismertem, belementem a játékba, hadd tanuljak. Aztán kiderült, hogy semmi különös, csak kérdezik az ott elhaladókat, hogy miért jöttek a Montmartre-ra, szerintük mi ott a legjobb látnivaló vagy dolog. Annyira meglepett a dolog, hogy csak a legsablonabb válaszokat tudtam adni sajnos, hogy a Sacré Coeur (ezzel már tele lehet a hócipőjük, gondolom...), meg a kilátás, meg a művészek, meg a hangulat. Megköszönték, és továbbmentem. Nem tudom, hol és mikor adják le, de tuti, hogy világhírű leszek. :D (Nem.)
Felérve az említett templomban (Bazilika? Valaki igazán elmesélhetné, melyik egyházi épülettípusnak mi a kritériuma...) épp valami nagyobb szabású egyházi esemény volt kórussal, nagy tömeggel (ahová viszont valami szervezési csoda folytán gond nélkül befértünk, és még a fotózásért sem szóltak be, pedig tudtommal ezt ilyenkor nem szeretik), mindennel. Egy ideig néztük, aztán kijöttünk a panorámát is megcsodálni. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy egy kicsit sem odaillő, ilyen deszkás rámpát építenek pont a Sacré Coeur elé, amit baromira nem tudtunk mire vélni. Ennek rendeltetése ott és akkor nem is derült ki, csak később hazaérve (mármint ide haza, nem oda) láttam, hogy egy görkoris titán döntött meg ott valami világcsúcsot. Érdekes volt, de én azért kicsit bánom, hogy ez most minden fotónk kellős közepén ott kell, hogy legyen. (Igaz legalább most az Eiffel-tornyon nincs a 2000-es évet ünneplő vérgagyi fényreklám, ami anno volt.)
Felfedeztük, hogy lefelé van egy, a budavári siklóhoz hasonló alkalmatosság, amit Funiculaire-nek hívnak, és (a magyarral ellentétben) jó rá a bérletünk. Ezzel le is mentünk, kb. a hossza is az itthoninak a megfelelője volt. Lent a maradék további két marék aprómból vettem egy újabb jégkását, amit kezdek komolyan imádni, majd rövid pihenő után kitaláltuk, hogy visszamegyünk, és gyalog jövünk le, mert úgy városnézősebb. Felfelé nem akaruk végigállni a sort, ami a Funiculaire előtt kígyózótt. Érdekes, lefelé ilyen nem volt, nade az emberek lusták, ez van. :P Így maradt a lépcsőzés. Kurva hosszan.
Aztán fentről lesétálva útbaejtettünk pár ajándékboltot, stb., az egyikben Haszprus végül engedett egy rózsaszín plüss Eiffel-torony csábításának, én igazából innen számolom az út pszichedelikusba fordulását, pedig azért még van hátra egy s más. :D Leérve azt vettük észre, hogy a Pigalle környékére érkeztünk, a piros lámpás negyedbe. Még korán volt ahhoz, hogy igazi élet legyen itt, de azért kicsit körülnéztünk, majd a Luxemburg-palota kertjében lógtunk még egy sort indulás előtt, aztán érzékeny búcsút intettünk Párizsnak.
Illetve intettünk volna, de nem engedett minket. Ugyanis a rossz irányba tartó RER-re ugrottunk fel, amit már csak Versailles közelében fedeztünk fel, és visszafelé már minden elég ritkán járt. Ezzel sajnos elment egy-másfél óra az időnkből, de szerintem a francia tömegközlekedés szövevényességét tekintve még mindig egész olcsón megúsztuk az ittartózkodást ilyen szempontból. Miután korrigáltuk a dolgokat, és felvettük az autót a parkolóházból, következő megállónk felé indultunk, ami annyira nem is volt messze, de én annál inkább vártam, mint utunk másik (számomra) kiemelt pontját. Erről legközelebb. ;)
(Eurotrip, 6. nap - 2011.07.01.) (előző nap) (következő nap)
Olvass az útról Haszprusnál is.
