Antichrist (2009) - Vagy fél éve készülök rá erre a filmre, de a téma, a rendező, és a hangulat megfontoltságra is intettek így együtt, sejtettem, hogy nem lesz ez egy könnyű darab. És nem is.

Lars von Trier az, aki ezt az alkotást megálmodta, mert itt bőven beszélhetünk művészfilmről, különösen az eleje felé, a közepe valamiért majdnem teljesen mentes minden addig bevetett elemtől, és a végén újra megkapjuk a művészi felhangot. Ezért a film nagy részéből hiányoltam is az elején bemutatott erős képi hatásokat, a szimbolikát, a líraiságot. Az alapsztori abszolút dráma: egy házaspár egy balesetben elveszíti az egyetlen gyerekét, a feleség ezt nem tudja feldolgozni, összeomlik, de ekkor jön a képbe a terapeuta férj (azt sem hittem volna, hogy Willem Dafoe-t valaha ilyen szerepben látom majd), és a mentő ötlet, hogy elvonulnak az erdei faházukba (ami Éden-nek hívnak, mellesleg) újra összerakni a világukat. Hát, annyit mondok, hogy a világuk darabjaiból nem pont az jön ki újra összerakva, mint amire számítottak. És itt veszi kezdetét a film cselekménye igazán, de erről csak a hajtás után, mert spoileres.

Tetszett a faház és az erdő mint környezet, egészen apró, sokszor mindennapi dolgokkal olyna lehangoló setupot tudtak varázsolni, hogy csak néztem. A film vége felé nekem kicsit túlzás volt ahogy bonyolították az eseményeket, de összességében bőven meg vagyok elégedve.

A pontszám pedig 4, mert belemenős volt, erős volt, hatásos volt.

*SPOILERVESZÉLY! - Ha meg akarod nézni a filmet, ne olvass tovább!*

Szóval azt találtam ki, hogy ezzel a filmmel elkezdve, indokolt esetben lesz egy ilyen rész, ami a főoldalról nem lászik, az RSS-esek pedig majd ügyesen és gyorsan elkattintják, ha nem akarják elolvasni.

Szóval a faházas résztől szépen graduálisan átfordul a dolog horrorba. Nincs hirtelenijesztgetés, ami elegáns, és külön köszönöm. De itt valamiért elfelejtik az addigi csodaszép művészi képek nagy részét, és egy "sima" filmet látunk. A történet eléggé kusza, de szerintem kibogozható, persze nem az én értelmezésem az egyetlen. De nagyon úgy tűnik, hogy a film "slusszpoénja" afelé tendál, hogy bizony a feleség nem most bomlott meg, mindig is elmebeteg volt, és ő intézte úgy, hogy meghaljon a gyerek. Ami az elején sima felelőtlenségnek tűnt, az mind tudatos tervezés volt.

Tetszett még, hogy a főszereplőknek nincs nevük. Soha nem szólítják egymást néven. Ők a közmondásos emberpár, az Édenben, csak kicsit másként (pont erről szól a film címe).