Harry Potter and the Deathly Hallows, Part 1 (2010) - Friss élmény, ma, szilveszteri társasággal afterre terveztük, csúszott egy napot, cserébe IMAX. Ja, és thumbs up az Aréna mozinak, amikor visszaváltották nekünk az egyik srác jegyét (a kezdés után 5 perccel ráadásul), aki azt mondta, hogy jön, de végül elaludt. Ilyenkor Európában érzem magam, ez szolgáltatás, így kell.

Azzal, hogy ezt a részt két darabban gyártják le, megszüntették az eddigi HP-részek közös betegségét, ami viszont tök jól ráfogható volt az adott időkeretre, és a bőven írt alapra, amiből építkezni kellett. Igen, arról beszélek, hogy a 4. résztől kezdve olyan szinten rohannak végig a sztorin, mintha legalábbis Bolyhoska kergetné őket.

Ennek a hibának a helyébe lépnek most olyan, eddig nem látott betegségek, mint hosszas, kínos mono- vagy dialógok, és töltelékjelenetek.  Előbbire zseniális példa Ron beszámolója a fényről, ami visszavezette őt Harryékhez, utóbbira pedig amikor Harry és Hermione táncolnak a sátorban. Teljesen indokolatlannak éreztem továbbá a Ron látomásában szereplő szoftpornót a két előbb említett szereplő között. Elegánsabban is lehetett volna ezt ábrázolni.

Asszem itt az ideje megemlítenem, hogy olvastam a könyvet, de pont elég rég ahhoz, hogy semmi kisebb konkrétumra vagy részletre ne emlékezzek, szóval a "de ez a könyvben is így volt"-kezdetű érv helytálló lehet bármelyik kifogásom ellen.

Szóval nem tudom, hogy a könyvben is ilyen szinten random módon, tessék-lássék indoklásokkal történtek-e egymás után az események, de ha igen, akkor könyvben semmiképp sem jött ki ennyire a dolog, mint itt. Itt ugyanis az embernek sikítani lett volna kedve a tizedik "Jé, pont ő, pont itt, pont most, mert csak..."-jellegű jelenetnél. Például amikor a végén Dobby megjelenik Malfoyék börtönében, akkor már igazából rendes magyarázatot sem ad. Jó, persze ott a következő rész, majd az megmagyaráz pár dolgot, gondolom (hogy került a kard a tóba, például), de azért héló.

Ennek kapcsán jut még eszembe, ami szintén a filmekből látszik jobban: hogy Rowling mennyire belegabalyodott a saját világába és annak (gyakran nem létező, és csak ott és akkor kitalált) szabályaiba. Anno a rajongók már felkapták egyszer a némán varázslás kontra varázsigék kiabálása témáját, miszerint addig a pontig, amíg Rowling ki nem találta a némán varázslást, a legnagyobbak is, Voldemortig bezárólag kivétel nélkül bőszen kiabálták a varázslataikat. Na, kb. ugyanez van mindennel. A sok támadó-pusztító mágia látványra semmi különbséget nem képvisel, csak így több kamulatint lehet visítani, a hoppanálás gyakorlatilag folyamatos magyarázkodásra készteti az írót, mivel kit lehetne akárhogyan elkapni, ha egyszer rendelkezik a teleportálás képességével... Et cetera ad nauseam, ha már latin. (Najó, még egy: ha a házimanók a védett területekre is tudnak hoppanálni, illetve némán, pálca nélkül varázsolni, akkor hogy a viharba' nem igázták még le a komplett embervilágot?) Ilyen és hasonló okok miatt szerettem sokkal jobban az első 3-4 részt a könyvekből és a filmekből is (könyvből a 4., filmből az 1. volt a csúcs, szerintem).

A szereplőket meg elkezdte erőltetetten kihúzgálni a mostanra átláthatatlan bonyolultságúra szövődött kapcsolati hálóról, de hát ezt már a könyvben is észleltük. Ezügyben ami súlyosan baszta a csőrömet, hogy a jók szélsőségesen kímélik a rosszakat, még a legfeszítettebb jeleneteket is kíséri egyfajta gyermeki naivitás (ld. a minisztériumba való betörést), míg a rosszak ugye megállás nélkül ölnek. Aztán a jók csodálkoznak, hogy ők állnak vesztésre.

Meg fogom nézni a következő részt is, nem kérdés, de akár a filmet, akár az egész sorozatot is legfeljebb egy jó közepesre tudom értékelni, pláne annak fényében, hogy mekkora projekt ez, és mennyi időt és pénzt öltek bele. Hármast adok neki.

Így a geocaching- és steampunk-szilveszter után, és a már-már szokássá váló társasjátékos szilveszter előtt úgy érzem, meg kell ragadnom az alkalmat, hogy felhívjam az embertömegek figyelmét:

Az ünnepi körlevelek, valódi és e-cardok, facebook-kiírások annyira feleslegesek, hogy még. Aki kapja, abszolút nem fogja a magáénak érezni, lévén látja, hogy nem csak ő kapta, hanem több címzett is van. Ha nincs, akkor is. (Nem hülye. Egy körlevélen látszik, hogy körlevél.) Az a pár barátod, akik valóban fontosak, úgyis valami személyesebbet kapnak (karácsonyra pl. ajándékot, szilveszterkor meg mondjuk együtt bulizol velük ideális esetben),  a többi meg nem hiszem, hogy igényli, vagy vérig sértődne, ha nem kapna ilyen személytelen körleveleket az ilyen-olyan ismerőseitől. Ha írsz egy-két embernek, akivel valami miatt pont nem tudsz együtt lenni az ünnepekkor (és nincs is betervezve, hogy előtte-utána találkoznátok, és saját köreitekben ünnepelnétek), akkor az belefér, de a felületességnek ezt az excesszív, társadalmi elvárások, és bűntudat által gerjesztett szabad tombolását, ami minden decemberben elszabadul, nem tudtam szó nélkül hagyni.

The Tourist (2010) - [spoiler]Ennek a filmnek az a legnagyobb baja, hogy a váratlannak szánt fordulatot az első pillanatban kitalálja az ember.[/spoiler] Ettől eltekintve pedig egy legfeljebb közepes akciófilmet kapunk, amiben Angelina Jolie karaktere szerintem teljesen hiteltelen, és a történések is a legszörnyűbb '90-es évekbeli B-filmek utóízét hozzák magukkal. Ezért kap hármast, kis jóindulattal. Popkornmozi, ami végülis lehet szórakoztató, de nélküle semmivel sem lenne kevesebb a világ.

Black Swan (2010) - Na, ennek durván a hatása alá kerültem, pedig a témája elég távol áll tőlem: balettel foglalkozik, azon belül pedig a Hattyúk Tava premierének előkészületeivel. Ha ezt a témaválasztást így külön vizsgáljuk, akkor egyrészt már ismert a dolog (hogy a balett-táncosok világa milyen kegyetlen), és a film nem is hoz be túl sok újat a képletbe. De amit tesz, azt olyan jól teszi, hogy egy percre sem tudod levenni a szemed róla. Pedig néha szeretnéd...

Natalie Portman elég kemény feladatot kapott ezzel a filmmel, és hibátlanul teljesített: a karaktere eszméletlen durvára sikerült, holott a film során rengeteg aspektusát meg kellett mutatnia. Rajta kívül még Vincent Casselt, Mila Kunist és Wynona Ridert kell megemlítenünk, illetve Barbara Hershey-t (a neve nekem nem sokat mond, egyébként a főhős anyját alakítja), ők mind hasonlóan élővé tették a karakterüket a legapróbb részletekig.

És ez is csodálatos párhuzamban van a film fő cselekményével, mint annyi minden más a filmben. Rengeteg allegóriát, metaforát tárnak elénk, zseniálisan eltalált, és azt kell mondjam felzaklató képi világgal. Legyen elég annyi, hogy míg a Fűrész-filmeket akár evés közben is rezzenéstelenül tudtam nézni, itt néhány jelenet közben szabályosan összeugrott a gyomrom. Nyilván a mögöttes érzelmi töltés a lényeg, amit ez a film bőségesen megad, sőt, szabályosan rádmászik vele.

A fordulatok (mert vannak) szépen bele vannak simítva a fősodorba, mindenki életszerűen cselekszik, nincsenek ránkerőltetett jelenetek, még akár csak mondatok sem. A látványvilág fokozatossága is már-már észrevétlen, tényleg minden részletben a tökéletességet éreztem (megintcsak: a film egyik fő alaptémája, gyönyörű kivitelezés). Ötös jár rá, nem is kérdés, hisz rég nem láttam ennyire zseniális filmet ebben a kategóriában. Jár még hozzá egy kőkemény 18-as karika, és a felhívás, hogy aki nem bírja nagyon az erőset, az inkább hagyja ki.

Tron Legacy (2010) - Nem bírtam ki, megnéztem, és még a sok negatív kritikával együtt is csalódtam. Míg a látványvilágon csak minimális kozmetikai javításokat végeztek, hogy a kor színvonalára hozzák, a programok ugyanolyan antropomorf, logikátlan izék maradtak, mint a lassan harminc éves elődben. Nem tartom szerencsésnek, hogy pont ezt sikerült átvenni. Ráadásul úgy, hogy az a film anno nagyon durván meghaladta a korát a digitális megoldásokkal, míg itt semmi úttörés nem történt. A sztori rém lapos, már-már érdektelen, az alakítások legfeljebb közepesek, Jeff Bridges karaktere rettentő erőltetett, a szájába adott dolgok falsul szólnak ("Biodigital jazz", anyám borogass). A mélypont a helyszínek és díszletek képében jött el mindig: van aréna tapsoló meg fújoló néző-programokkal, van város, abban van bár lapdancer-programokkal, ésígytovább. Lehangoló. Ja, irtózatosan pofátlan product placement is van jópár, ami alatt olyat kell érteni, hogy a kamera premier plánban rázoomol a BMW/Ducati/Nokia márkajelre, mint egy rendes, félperces reklámfilmben. Fogy a pénz Hollywoodban, ennyire le kell feküdni?

Nem azért mondom, hogy letörjelek titeket, de eredetileg egy on-the-fly kritikát írtam róla, ahogy néztem, de az sajnos a blog.hu motorjának impotenciája miatt sikeresen nem került mentésre. Ennek tartalmát foglaltam össze röviden fent. A filmet meg ne nézzétek meg, akkor inkább a régit mégegyszer. Ez meg kap két és felet.

Legend of the Guardians: The Owls of Ga'Hoole (2010) - Előre tudtam, hogy ez gyerekfilm, szóval nem vártam tőle sokat. Alapvetően zavart, hogy szélsőségesen fantasy szintre emelik a baglyokat (meg minden mást), igaz legalább szó sincs emberekről a film során. A baglyok viszont épületeket építenek, könyvet írnak, sisakokat kovácsolnak, miegyéb. Jobban szerettem az olyan meséket, ahol az állatok rendesen állatok voltak (ld. pl. Spirit, vagy akár a Vuk).

Ha ezen sikerül felülemelkedni, akkor viszont egy tök korrekt történetet kapunk, röviden, de hitelesen előadva. Mivel ez gyerekcucc, nincs nagyon túlbonyolítva sem (az a két fordulat, ami van, úgy tíz éves kor és 10-15 film felett erősen kitalálható kategória), és az akció is erősen ki van herélve. Senki sem hal meg (jó, majdnem senki), senki nem vérzik, az erőszak is általában véve alaphangon van. De ebben a filmben az lett volna a furább, ha nem így van, szóval ezúttal jópontnak számoltam fel.

Ugye mondtam már korábban is, hogy az a film, ami első, és alcíme van, sorozatot von maga után. Ezt a kilométeres cliffhanger is megerősíti a végén, szóval akinek tetszett, élezheti a csőrét a következőre, szerintem nem várat sokat magára. (Bizonyos források szerint most forgatják Szolnokon.) Három és felet adok rá, jó volt, gyerekkel akár moziban is megéri nézni.

Megejtettük a blog első hivatalos összejövetelét, ami már egy ideje érett, elvégre a blog is más lassan másfél éves, és a közösség nagy része egyébként is adott volt a személyes találkozóra is akár. Mégis sok újdonságot rejtett magában a dolog, mert hiába ismertem külön-külön az összes résztvevőt, ők így együtt teljesen vegyes, és egymásnak nagyrészt ismeretlen társaságot alkottak.

Mégis relatíve jól zajlott le a dolog érzésem szerint, mindenki könnyedén oldódott (pedig nem is mindenki fogyasztott alkoholt), és hamar meglett a közös hang is. Sajnos csoportkép nem készült, de több részletben megtekinthető a társaság Haszprus blogján a vonatkozó  bejegyzésben, mivel ő volt a party hivatalos fotósa, ezt ezúton is köszönöm neki.

Ejtenék pár keresetlen szót a helyről is, mely ugye végül nagyjából önkényes döntésem alapján a Dark Mokka lett. Régen jártunk ide viszonylag sokat. Itt voltak a Haszprus-Mefi-Mainframe bloggercsúcsok, itt keveredtünk _majdnem_ lánybúcsúba, és még sorolhatnám az abszolút kellemes emlékeket. Pont ezért ért ekkora csalódásként a tegnapi teljesítményük. Én magam csak koktélokat ittam, de egyik sem lett jó a háromból. A Gin Fizzben abszolút nem éreztem az alkoholt, és ízletes sem volt, pedig itt kaptam anno ebből a legjobbat, amit életemben innom sikerült (sőt, szerintem a komplett koktél-toplistát is ez vezeti, ha nem számoljuk Adams és Szama barátaim Lukréciáit). A Zombie-ba idegen ízek kerültek, amiknek szerintem ott semmi keresnivalójuk nem volt (pl. kókusz). A Tequila Sunrise pedig kétfázisú folyadék lett, abszolút külön éreztem a tequilát és a különböző kiegészítőket, nem állt össze, nem volt jó. A többiek a kajarészlegen jártak hasonló sikerekkel, ugyanis végigzongorázták a bagett-kínálatot, csak hogy kiderüljön, hogy csak szalámis van. Illetve az egyik koktélt sem tudták elkészíteni, amit kikértünk. Amit kértünk, azt mondjuk korrekt idő alatt megkaptuk, szóval a kiszolgálással nem volt gond, és az árak továbbra is a visszafogottabb kategóriába tartoznak érzésem szerint.

Összességében hármast adok a helynek (hangsúlyozom: a helynek, nem a blogtalinak általában). Régen négy-négy és felet adtam volna, de ez most eléggé letört, nem tudom megyünk-e még.

Köszönöm mindenkinek, hogy eljött, remélem, látjuk még egymást a közeljövőben!

Az új médiatörvény fényében szeretném kijelenteni, hogy a fidesz az első embertől az utolsóig ostoba fasszopó korrupt gecik gyülekezete. Aztán lássuk, lesz-e reakció, meg 25 milliós bírság. Szeretnék az első médiamártír lenni, léccilécci.

Hozzá is teszem mindjárt, hogy mivel Mainframe most blogtalin ül éppen, nyilván nem ő írta a fentieket, hanem én, egy gonosz hacker, aki feltörtem a blogját. Csak hogy nehogy véletlenül belőle csináljanak mártírt helyettem.

Csak a biztonság kedvéért írok egy emlékeztető bejegyzést arról, hogy az első, avagy "epikus" blogtali holnap (12.22.) este 18-tól lesz, a Dark Mokka caféban (térkép és igény szerint árlista a linken). A rendezvény nem zártkörű, így mindenkit várunk, akinek kedve van. Barát/barátnő, férj/feleség is jöhet. Sőt, aki nem szavazott a vonatkozó posztban, és/vagy nem jelentette be magát előre, csak beesne, az is jöhet. A társaság nagy része valószínűleg alkoholizálni fog, de ez nem kötelező programpont, a hely tart kávékat (hence the name...), teákat, üdítőket is.

Most olvasom a subbán az év 10 legjobb filmjét imdb-pontszámok alapján. Átfutottam, miket láttam idén, hogy korrigáljam a listát a saját véleményem szerint (és mondjuk a faszba leradírozzam róla a sárkányos rajzfilmet, ami azóta ellepte a világot), de aztán gondoltam egyet, és a blog alapvetően negatív hangvételéhez igazodva azt találtam ki, hogy megcsináljuk ezt a címben említett listát. Talán azért is, mert ehhez sokkal több az alapanyag, sajnos. Nem kizárt, hogy évről-évre lesz ilyen lista. Na, akkor lássuk, természetesen visszafelé:

10. Iron Man 2 - Ha egyedüli filmként szemlélnénk, nem lenne vele gond, de az első részhez nagyon nem tudott felzárkózni, pedig mindenki ezt várta tőle.

9. Saw 3D - Ezzel sem volt olyan nagy baj, kivéve, hogy csak Jigsaw maradt ki belőle teljesen, és abszolút antiklimaktikus lett a vége. Filmnek közepes-jó, lezárásnak gyenge. Pláne a Fűrész-széria lezárásának.

8. Due Date - Ez azért kerül be ide, mert nagy hype ment körülötte, ehhez képest oltári gyenge. Pedig Zach Galifianakis is volt benne, aki azonban színésznek kicsit gyenge egyelőre (stand-uposnak változatlanul egész jó).

7. Legion - Erről csak röviden: fasza trailer, kb. eredeti ötlet, bejövősnek tűnt. Nézhetetlen fos lett. Ennyi.

6. Book of Eli - Trailer alapján igazi seggberúgós posztnukleár akciódrámának ígérkezett, de inkább B-filmes magasságokban maradt, és totál elbaszta a hangulatot is. Érdektelen dolgokkal foglalkozott, a sok jó lehetőséget meg kihagyta. És a végén lévő csavar a legszélsőségesebb fantasyk közé löki, kár érte.

5. Robin Hood - Kérjük vissza Kevin Costnert, és Morgan Freemant, most.

4. Alice in Wonderland - Hatalmas klasszikus újrafeldolgozása, Tim Burtontől, akinek ennél testhezállóbb téma nincs is. Ehhez képest jóindulattal is közepes lett az eredmény, és ez lehangoló.

3. Clash of the Titans - Megintcsak egy kultfilm újragondolása, csak inkább popkornmozit kellett belőle csinálni, érthetetlen, hogy miért.

2. The Expendables - Tudom, hogy egyre többet ismétlen magam, de: ha szénnépromózunk egy filmet (ráadásul kreatívan, okosan és jól), akkor sokkal nagyobb arculcsapásként éri a nézőt, ha egy középszar filmet kap utána. Elvileg egy műfajt akart újrateremteni, hát finoman szólva nem jött össze, pedig asszem minden adott volt. Az meg már csak a mi isteni szerencsénk, hogy ugyanebben az évben a Machete szép csendben megcsinálta, amit ez a film vállalt, így nem maradt hiányérzetünk.

1. Prince of Persia - Hát igen, asszem osztatlanul és egyértelműen viszi az év csalódása címet. Minden, de tényleg minden tekintetben szar film lett, holott hatalmas franchise volt az alapja, és rajongók tömegei várták, elég definit igényekkel ahhoz, hogy ne kelljen rendezői zseni a megvalósításához. Ha másfél óra gameplay videót vágtak volna össze, az _sokkal_ jobb lett volna, mint ez.

Tessék megfigyelni, hogy az 5.-től felfelé 1 kivétellel csupa feldolgozás szerepel. Óvatosabban kéne bánni a régi filmekkel, mert az kétszer olyan szar, ha kiderül, hogy képtelenek legalább olyanra megcsinálni, mint valaki más előttük már megtette (tipikusan sokkal korábban, sokkal bénább technikával, sokkal kevesebb pénzből).

Ilyet találtunk ki most Platina kollégával, hogy jövő héten legyen az első hivatalos (és egyúttal nemhivatalos) blogtali. Ha olvasod ezt a bejegyzést, akkor meg vagy hívva (=bárki jöhet). Két szavazást írtam ki a dologgal kapcsolatban:

Íme az első, a dátumról és az időpontról. 20. és 23. között minden napra 17-21 órai kezdést írtam ki, óránként. Mindenki jelölje meg, hogy mikor érne rá, a végén az nyer, ami a legtöbb embernek jó.

Íme a második, a helyszínről. Csak bedobtam pár helyet, amit szoktam látogatni, és alkalmas is lenne egy ilyen, alapvetően beszélgetős esemény megrendezésére (így esett ki pl. a Morrisons). Itt implicite azt is el kell dönteni, hogy elsősorban alkohollal átitatott, vagy inkább absztinens találkozóra vágytok, mert teaházban nehéz és drága mulatság rendesen bebaszni.

Nosza, szavazz, és légy részese a történelemnek! Első blogtali csak egyszer van.

update: Lezártam a szavazást, a nyertes időpont 22-e szerda, 18 óra, a helyszín pedig a Dark Mokka az oktogonnál. Mindenkinek figyelmébe ajánlom fakultatív programként, hogy van egy All you can drink akciójuk, amiben mindenfajta pia benne van 4 órás időtartamig (sokféle koktéllal rendelkeznek, ami itt releváns lehet). 6000 pénzbe fáj ez, egyébként, ami szerintem tök elfogadható.

Megjelent, és letölthető a Random online képregénymagazin első száma, amiből én elsősorban a Café Postnuclear nevű műre gyorsultam rá, ugyanis az egyik régi nagy vágyamat valósítja meg: posztapokaliptikus hangulatú történet _Magyarországon_!

Mindig is rettentően irigyeltem az amcsikat, akik lépten-nyomon ismerős helyszínekkel találkoznak minden könyvben-képregényben-filmben-játékban, meg amúgy mindenhol, mert minden ott játszódik. Nagyon sokat fizetnék egy olyan Fallout-stílusú játékért, ami Budapesten, vagy szélesebb körben Magyarországon játszódna. Nem lenne lehetetlen, nemrég is összehozott egy lelkes társaság otthon, szabadidőből egy olyan vérprofi CS-pályát a Deák téri metróállomásról, hogy csak nézett a világ.

Gondoljatok bele, mekkora feeling lenne a nekünk kb. semmit sem mondó washingtoni utcák helyett mondjuk a Körtéren, vagy a Gödörnél lőni egymásra az utcai bandákkal, a budai hegyekben felvenni a harcot a mutálódott állatvilággal, és persze a metróba leszállva ghoulokat irtani halomra.

Mert azt hittétek, ez valami új divat, mi?

Les aventures extraordinaires d'Adele Blanc-Sec (2010) - Na, törjük meg a négyes-hullámot. A trailer borzasztó volt, de láttunk már ilyet, úgyhogy egy nyugis délutánon megszavaztam a bizalmat a filmnek, de hiba volt. A képi világ, és a párbeszédek a franciákhoz méltó módon totál idegbetegek, ám ami máshol jól jött ki, az itt egy idő után szabályosan idegesítő volt. A történet vontatott és érdektelen, nem szippant be, nem ragad meg. A szereplők elnagyoltak, körvonalasak, és a fent említett képi világgal kiegészítve határozottan rajzfilmes hatást keltenek, sajnos megintcsak nem a jó módon (bár mivel képregényből született a mű, lehet, hogy szándékos volt). Bár a beletekerést megúszta a film (általában ha ez megtörténik, 1-1,5-nél feljebb nem mehet a pontszám), de belealudtam, szóval így üljetek le elé. Én nem javaslom. Kettes, és akkor még milyen jó fej voltam.

Catfish (2010) - Thrillernek aposztrofálják, ami túlzás, de drámának tökéletes. Ami erős benne, az az, ahogy létrejött. Eredetileg a két filmes srác minden komoly szándék nélkül elkezdte dokumentálni egyikük öccsének kialakuló távbarátságát egy 8 éves kislánnyal, aki tehetséges festőként került kapcsolatba a fotósként dolgozó főhősünkkel. Aztán persze történnek dolgok, mert ebből így önmagában nem lenne érdekfeszítő film. De nem mondok semmit. :) (A film tagline-ja is ez egyébként: "Don't let anyone tell you what it is.") Legyen elég annyi, hogy egy önmagában is megálló történet bontakozik ki előttünk, ami azáltal lesz hiperdurva, hogy az utolsó szóig valóság, és szereplőinkkel is menet közben történik, ők sem tudnak többet az adott pillanatban, mint mi.

Végig középpontban lesz az internet, és annak különböző aspektusai, amiket ráadásul remekül jelenítenek meg, simítanak bele a filmes koncepcióba. Itt figyel ki a profizmus az alapvetően amatőrre vett dokumentarista jelleg mögül.

Nézzétek meg, de le fog tenni, szóval vigyázat. Négyes ez is, mint mostanában sokminden.

FB-n most a médiatörvény-tervezet ellen kell tiltakozni üres, fehér avatárral. Ez az az ügy, aminek egyik oldala mellé sem tudok odaállni, mert a tervezet nyilván megvalósíthatatlan, csak kell a kormánynak valami faszverés, amire majd 4 év után lehet mutogatni, hogy ezt is csinálták, és a nyugdíjasok is szimpatizálnak majd velük érte, mert kb. azok szemében lehet ezzel nőni, akik még csak a híradóban hallottak az internetről. Sőt, közülük is csak az ostobábbak tudnak támogatni egy ilyen értelmetlen, ámde egyúttal a múlt és kelet felé mutató fost. (Egyébként nem ez az egyetlen megmozdulása a kormánynak, amiről határozottan azt érzem, hogy egy közepesen lerohadt, '80-as évekbeli balkáni ország színvonalát célozták meg a négyéves tervben.)

De mivel ugye kétharmad van, meg ilyen szoft-diktatúra (baszni nem lehet vele, de a strandon jól mutat, mint a Viagra Light), a tiltakozásnak pontosan semmi értelme. Tudjátok, az ilyenek akkor eredményesek, ha valami legalább minimálisan számottevő politikai erő mögé tud állni, de nekünk ilyenünk most nincs, szóval az egész időfecsérlés, szerintem.

Ellenben bedobom a saját két centemet, hogy egy kis poén is legyen a dologban, és a sima fehér avatár helyett ilyen internethumorral megvertet tákoltam, nesztek:

The Thin Red Line (1998) - Háborús téma, extrém hosszú (170 perc, kis híján három óra), rettentő sok névvel és szokatlan tálalással, nekem kicsit az Apocalypse Now ugrott be róla, bár a cselekmény abszolút más. Egyrészt ez nem vietnám, hanem a 2. világháború, a fő téma a guadalcanali csata az amerikaiak és a japánok között.

A húzóneveket fel sem sorolom, gyakorlatilag kevesebb benne az ismeretlen színész, mint a sztár (persze '98-ban azért még más volt a csillagok állása is), pedig háborús film lévén nem háromemberes kamaradrámát kell elképzelni. Amiért az A.N.-ra emlékeztetett, azok a gyakori monológ-betétek (amiket ráadásul a magyar szinkronban zseniálisan eltalált dünnyögős-befelé koncentrálós hangon sikerül előadnia az éppen aktuális szereplőnek), amik a fő jelentéstartalmat próbálják átadni, és egyúttal a hangulatot is megalapozzák. Elég nyomasztó, vagy inkább deprimáló, vagy méginkább simán csak fura lesz, bár egy kicsit derűsebb és optimistább, mint az A.N. (Ez nem művészet, valljuk be. :D)

Persze érintjük közben a háborús filmek összes szokásosnak mondható témáját is, de főleg az egzisztencialista elmélkedés lesz a középpontban. Ez furának hathat, és ha rosszul csinálják, kétségtelenül megölheti a film hangulatát, de itt majdnem perfekt. Kicsit szokni kell, és a kicsit túl hosszú sztori miatt (melyben ráadásul érzésem szerint némiképp kevesebb a történés, mint az A.N.-ban) nem lesz akkora instant klasszikus, de nagyon-nagyon hasonló a színvonal. A hossz egyébként nem okoz problémát, korántsem lesz unalmas, vagy vontatott a dolog (najó, legfeljebb kicsit vontatott), végig lekötnek minket valamivel. Összességében nyugodtan megérdemli a négyest (nem az én szívem lágyult meg mostanában, ezek tényleg egy klasszissal jobb filmek, mint a "szokásos" 3,5-es jófilmek). Sőt, majdnem a 4,5-et is, de azért inkább 4.

Az a fajta ember, aki odamegy a zebrán való átkelési szándékot jelző gombhoz, majd miután gondos megfigyeléssel konstatálja, hogy már meg van nyomva, világít, meg minden, újra megnyomja.

Nem értem (és ennyi erővel a "Nem értem" sorozatba is kerülhetett volna, de ez volt régebben), hogy mi játszódik le a fejében. Hogy ő csak akkor mehet át, ha ő is megnyomja? Hogy ő jobban nyomja meg, mint az előző illető, és hamarabb lesz zöld? Hogy a gép valami egészen nagyszerű reakciót produkál majd, ha nem egyszer, hanem kétszer nyomják meg a gombját (például eljátssza a Marseillaise-t), csak eddig még biztos senki nem próbálta kétszer megnyomni, nade majd most?

Vagy csak simán hülye, és kész? Ez a legvalószínűbb.

Die Päpstin (2009) - A film egy érdekes témát dolgoz fel, miszerint egyes források alapján sejthető, hogy volt egy pápa az i.sz. 9.sz.-ban, aki valójában nő volt. Az ő életéről szól a film két és fél órában (!), a születésétől  haláláig. Értelemszerűen elsősorban életrajzi film, de tekinthetjük korrajznak, társadalomkritikának és még sokminden másnak is, ugyanis remekül kivitelezett mű, sok aspektust érint, és úgy érzem, mindet megfelelő minőségben. Egy pillanatig sem éreztem, hogy töltelék-jeleneteket néznék, vagy szükségtelenül nyújtanának valamit, pedig ilyen hosszúságú filmek gyakran elkövetik ezt a hibát.

Két nagyobb név viszi a dolgot, ráadásul nem is rosszul: David Wenham (aka Faramir) és John Goodman. De az ismeretlen színészek is korrekt alakítást nyújtanak. A díszletek kevés kivételtől eltekintve jól néznek ki, hatásosak. Néha kicsit érezni ugyan, hogy nem olyan hatalmas költségvetésből gazdálkodtak, de abból legalább valami kicsit és jót kerekítettek ki, nem nagyot, ami viszont gagyi.

Úgy érzem, ez a film jobb, mint az a 6,5, amit imdb-n kap. Én rá merem mondani a 8-at is, ami nálam ugye 4. Azoknak is tudom ajánlani, akik nem kimondottan vannak oda az egyházi témáért, ez attól függetlenül is kiváló. Egyébként eléggé emlékeztett az Agorára, de ez mondjuk a "nő szokatlan hivatást választ, és szembemegy a keresztény hatalommal"-történet miatt is lehetett. :)

Tudom, hogy informatikai körökben ez a téma messze nem újdonság, mégis úgy érzem, hogy indokolt lehet írni erről is egy-két sort, hogy biztosan mindenki (de legalábbis a blog törzsközönsége) tisztában legyen vele, mégis mi ez, és miért nem jó.

A jelszó-újrahasznosítás az, amikor egy felhasználó alapvetően egy-két (jellemzően egy) jelszót használ minden szolgáltatáshoz. Mármint kitalált egy jót, amit nehéz feltörni, és mindenhová azzal regisztrál. Ez azért aggályos, mert ha például egy szolgáltatás esetleg nem rögzíti a felhasználási feltételeiben, hogy a jelszavakat nem visszafejthető formában rögzíti, akkor elméletben az is megeshet, hogy készül egy textfile a felhasználókról, és jelszavaikról, emberileg tökéletesen olvasható formában. De egyébként azt is kétlem, hogy bármelyik nagyobb cégnek nehezére esne visszafejteni a saját kódolását, amit a jelszavakra alkalmaz, ha egyszer úgy határozna, hogy leszarja a szabályokat.

Ekkor a cég ugye foghatja magát, és végigpróbálgathat népszerű szolgáltatásokat azzal a felhasználónévvel és jelszóval. Facebook, Google-termékek, akármi. Nagy százalékban be fog jönni, és azt olvasnak el, amit akarnak, azt tudnak meg rólad, amit akarnak. Miért? Ugyanazért, amiért a profilírozás, a tracking és egyéb privátszféra-sértő megmozdulások léteznek és működnek. A felhasználó minél tökéletesebb ismerete remek befolyást tud gyakorolni a profitra. Illetve ha emögé az akció mögé akkora céget képzelünk, mint a Google, akkor már-már világuralomról is beszélhetünk.

Na, dióhéjban ezért ne használd ugyanazt a jelszót mindenhová. (Meg mert olyan, mint a kulcstartó: ha elveszik, minden egyszerre veszik el. Értsd: ha egy helyen feltörik, minden megy a levesbe.) Most jön a konstruktív része, ugyanis tudom, hogy nem könnyű mindenhová más jelszót megjegyezni. Ezért ajánlok egy módszert, amit én is használok, és szerintem mindenki számára élhető:

Fogd az eddig használt jelszavadat (ami ha erős, az jó, ha nem erős, akkor ez a kiegészítés majd ráerősít kicsit), és egy elválasztókarakterrel (.,;-_ , vagy akármi) applikáld a végére a szolgáltatás nevének első/utolsó x betűjét, ahová éppen regisztrálsz. Tehát ha eddig az volt a jelszavad, hogy kiscica, akkor most (például "." és x=4 esetén) kiscica.wiki lesz a Wikipediához, kiscica.goog lesz a Google accountodhoz és kiscica.face a Facebookhoz.

Egy további apró jótanács jelszó-ügyben, amit mindenkinek szoktam mondani, mert szerintem nagyon megkönnyít mindent: olyan jelszót válassz, ami nem billentyűzet-kiosztás specifikus. Pl. ugye angol és magyar kiosztásnál máshol van az y és a z. Ezért egy kényelmes jelszóban ezek nincsenek, ahogy pl. ékezetes betűk sem, ellenben könnyen-gyorsan megtalálható nem-betű karakterek igen.

Na, mára ennyi, reméljük mindenki biztonságát sikerült kicsit javítani. (Ha eddig is így csináltad, akkor érezz magadénak egy vállveregetést.)

The Social Network (2010) - Film a Facebook születéséről, és annak alapítójáról, Mark Zuckerbergről. Előzetesben számítottam pár dologra, amik nagyjából be is jöttek. Aggódtam például, hogy túl pozitívan fogják ábrázolni a főhőst, aki -ha hihetünk a közszájon lévő véleményeknek- elég nagy tapló hírében áll.

Itt persze megmagyarázzák, hogy valójában csak nem értik meg, meg hogy azért az ő taplósága alatt is érző szív lapul, és ezt sajnos nem lehet úgy tálalni, hogy ne legyen marketing-íze. Pláne, mivel egy élő, tevékeny és igen befolyásos emberről készült. Szóval ez ilyen hümm. Hozzá kell tennem, hogy ráadásul csúnyán lehúzzák benne mind az alpereseket, mind a később a pixisből kiesett Sean Parkert (a Napster alapítója). Hümm.

Ha ezt félretesszük, akkor viszont egy érdekfeszítően tálalt, jól eltalált dolgot kapunk, amire már nem annyira számítottam. Elvégre ha belegondol az ember, mennyire lehet érdekes egy közösségi portál lekódolása, és az ennek nyomán bonyolódó perek? Hát megoldották, hogy az legyen. A főhőst alakító Jesse Eisenberg (Adventureland, Zombieland, kicsit vártam, hogy esetleg Facebookland lesz a film címe :D) nagyon meggyőzően alakít, szerintem a jelenlegi fiatal generációból ő lehet az egyik legnagyobb klasszis később, ha nem szúrja el valahol (például azzal, hogy hagyja magát beskatulyázni ebbe a lúzergyerek-imidzsbe, amit a fenti filmekben ráadtak).

A filmnek jár egy négyes, meg az ajánlásom. Mozi nem muszáj hozzá.

The American (2010) - Az alapötlet lejátszottnak tűnt, nem kaptam fel rá a fejem, aztán a film a végére egész jól megvett. Vigyázz, a többi spoileres!

Bérgyilkosos sztori, George Clooney-val. Ugye, hogy ez így annyira nem hangzik nagy számnak? Aztán keződik a dolog egy nagyon jó, nagyon erős felvezetéssel (a stáblistás dolog nekem külön tetszett), ami pillanatok alatt a megfelelő hangulatba pakol minket, nincs kecmec. És ekkor kb. 5-10 perce forog a film. Ez máris sok pontot ér, mert nagyon ritka.

Aztán a film bevállalja a bevállalhatatlant: egész más irányt szab az egésznek, mint ezek után várnánk. A felpörgetett tempó leül, és lövöldözés-gyilkolászás helyett egzisztencialista elmélkedést, meg szomorú szemmel nézést kapunk, és _jól ül_! A bérgyilkos nem bérgyilkolós melót kap, hanem otthon végzős barkácsolást, aztán jön a szerelmi szál, és végig ott megy a háttérben a nyomasztás, ami a film meghatározó, és tökéletes átadott hangulata. Abszolút belekerülünk a főhős fejébe, és ugyanolyan feszülten várjuk minden sarkon, hogy mikor történik valami rossz. Mégegyszer: nagyszerű ötlet és kivitelezés.

Aztán a film végét is meg merték csinálni úgy, ahogy, és így lesz kerek a cucc. Négyes jár rá, ami majdnem 4,5. Mozi szerintem nem kell hozzá, otthon is leadja a teljes kapacitását. Erősen ajánlott cucc.

Itt ez a hír, miszerint "liberális értelmiségiek" írtak Szalai Annamáriának, hogy a kuruc.infot márpedig be kell tiltani, meg kell szüntetni, el kell hallgattatni.

Idéznék a cikkből:
"A Szabad Emberek Magyarországért elnevezésű liberális párt honlapján megjelent nyílt levél szerint az aláírók ugyan nagyra tartják a szólásszabadság intézményét, de [...]"
Na, itt a "de" utáni részt hívják úgy, hogy bullshit. Bármennyire is hányok a kuruc.info irányultságától és stílusától egyaránt, sokkal inkább bassza ki nálam a biztosítékot az, hogy bárki, aki liberálisnak tartja magát, valaminek a betiltásáért lobbizzon. Azt hittem ez a be-/ki-/megtiltósdi a beszűkült agyú konzervjobberek nagyjából kizárólagos mániája, de nem, mindig van új a nap alatt (mondhatnám úgy is, hogy "wonders never cease", mivel köztudottan nem vagyok magyar), itt nálunk van betiltós liberális is.

A nyíltlevelező észgépeknek meg nyílt posztban üzenem, hogy álljanak le a faszba, mert többet ártanak a valódi liberálisoknak (akik nem szeretnék az egyéni preferenciáikat feltétlenül kodifikáltatni) ezzel az akciójukkal, mint a kuruc.info az egész pályafutása során.

Blues Brothers 2000 (1998) - Először is: ráfaragtam, mivel én azt hittem, az eredeti Blues Brotherst töltöttem le, erre látom, hogy inkább egy folytatást. Fail.

De a film is az legalább. Mondjuk jár a riszpekt a rettentő sok sztárért (javarészt zenészek), akiket sikerült bevenni a produkcióba, és az ennek megfelelően magas színvonalú zenés-táncos jelenetekért. Ellenben minden más oltári béna, fals, banális, gány a filmben. Az alakításoktól az effekteken át egészen a nem létező sztoriig. Töltsétek le a soundtracket, vagy nézzétek meg youtube-on a táncokat, és annyi. Többet nem ér. Az első részt azért megnézem, 7,9 elég jó pontszám ahhoz, hogy ne adjam fel.

Ennek kettes jár, és felfelé kerekítettem.

update 2011.06.10.: Az első rész ponnnntosan ugyanilyen, mint a második (még a sztori, sőt, a konkrét jelenetek is, egyébként). Sajnos így annak is kettest kell, hogy adjak. Tényleg szép, hogy ilyen vendégszereplők vannak, mint James Brown, Ray Charles, Aretha Franklin, Cab Calloway vagy akár Carrie Fisher (ő simán ért egy pontot a filmnek ezzel a szereppel :D), de filmként nekem ez változatlanul nem elég.

Due Date (2010) - Erről csak röviden, mert nem is nagyon lehet róla sokmindent írni. A sok pozitívum után, amit olvastam róla, abszolút csalódás. A poénok nem is annyira azok, inkább idegesítőek vagy simán értelmetlenek. Sajnos nem érzem úgy, hogy akár Zach Galifianakis, akár Robert Downey Jr. brillírozna, kb. átlagos játékot hoznak. A komolynak szánt pillanatok egyrészt minden előzetes felépítés nélkül vannak elénk téve, másrészt nem ismerjük meg eléggé a karaktereket ahhoz, hogy érdekeljenek, ezért csak úgy lógnak a levegőben. A történet ezerszer lejátszott szituációra épül, ez egy klasszikus road trip mozi, annak minden elemével (fűvásárlás, kocsi tönkrevágása, pénzből kifogyás, minden megvan, komolyan).

Sajnos baromi sovány ez így. Egynek elmegy, de annak is csak szódával. 2,5 talán.