mozgás

tömeg

máshol

Fűrész 3D

2010.11.14. 01:02 | Mainframe | Szólj hozzá!

Címkék: film

Saw 3D (2010) - A nagyszabású torture porn saga záróepizódja, amitől én bőven többet vártam.

A hagyományhoz hűen pontosan (hajszálpontosan) onnan folytatják, ahol az előző résznek vége lett, ám ezúttal ez szerintem nem előnyös. Sok idő elmegy azzal, hogy a főgonoszunk hajkurássza a film során végig menekülő "áldozatot" (aki látta a 6. részt, pontosan tudja, kikről van szó). Ez nekem kicsit elvette a fókuszt a film általam jobban kedvelt részéről, az ideologikus mészárlásról. Most ebből is kicsit hiány van egyébként, egészen eltávolodtunk Jigsaw alakjától és módszereitől, Tobin Bell is csak retrospektív bevillanásokon szerepel, nulla új tartalom van az ő karakterével kapcsolatban (és számomra talán ez a legnagyobb csalódás, azt hittem a széria kifejezetten köré épül, de így -mint kiderült- senki köré).

Nem kaptam meg a plakát által sugallt életérzést, hogy Jigsaw itt már-már piedesztálra lesz emelve. Létrejött ugyan egy klub a túlélőkből (ez is kicsit mókás nekem), de teljesen heterogén módon állnak a dologhoz. A film fő konfliktusa is itt robban ki egyébként: a klub vezetőjéről kiderül, hogy kamuzik, és nem is volt túlélő, az egész csak marketingfogás. Szerintem ez már önmagában elég mókás szituáció. Aztán persze meg kéne mentenie az összes kollégáját és barátját, hajszálra mint a 6. rész, csak új csapdákkal. [spoiler]És persze mindenkit csak majdnem sikerül megmenteni, minden egyes esetet egy hajszálnyival elbukik, ez is banális egy idő után[/spoiler]

Nem tetszett, hogy a csapdába csalt epizód-hős bűne nem olyan hatalmas, inkább csak önös okból kell szenvednie (ez megint az a gond, hogy Jigsaw meghalt, és az örököse nem pont olyan, mint ő volt). [spoiler]Kifejezetten dühítő volt, hogy a végén, amikor végleg elbukik, a felesége hal meg helyette, aki végképp semmit nem vétett, sőt, neki is hazudott az illető.[/spoiler] Aztán a végén persze van egy még nagyobb fordulat, mint amire számítanánk, és elvileg ennek kéne feltennie az egész sorozatra a koronát, én mégsem éreztem akkora dolognak. Oké, meglepő, és érdekes, de kicsit ilyen "naésakkor?"-érzésem támadt közben. Bár ha jól értelmeztem, akkor [spoiler]végülis létrejött a Jigsaw-tisztelők titkos társasága (őket látjuk malac-álarcokban), csak még nem lépett színre nyilvánosan.[/spoiler]

Ja, külön kiemelném a legelső jelenet viccességét, ahol gyakorlatilag egy komplett tinifilmet sikerült üvegkalitkába zárni, a manipulatív kiscsajjal, aki kihasznált két pasit, és hát ezért valakinek most aztán végképp meg kell halnia. Komolyan nem értem, ennél elvetemültebb embereket nem talált volna (egyik) kedvenc sorozatgyilkosunk? (Dexterről se feledkezzünk meg, ugye...:D) Mondjuk itt meg érdekes pluszt adott az az új elem, hogy totál nyilvánosan, egy utcai tömeg szeme láttára történt az egész (akik kicsit megcsapkodják a plexit, és kész, mivel nem törik, inkább végignézik a benne lezajló dolgokat...reális).

No, elég a sok spoilerből, meg mindenből: ítélet. Ha láttad az eddigi részeket, akkor már ezt sem hagyhatod ki, mert tény, hogy lezárja az egész ívet. Minden ilyen filmet legalább egyszernézős szintre tudnak emelni a csapdák, meg a nettó brutalitás, de mivel tudott a széria már bőven efölé is célozni, nekem ez most kevés volt. Egy hármast tudok rá adni.

mondás: (3/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr732447330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása