Saw 3D (2010) - A nagyszabású torture porn saga záróepizódja, amitől én bőven többet vártam.

A hagyományhoz hűen pontosan (hajszálpontosan) onnan folytatják, ahol az előző résznek vége lett, ám ezúttal ez szerintem nem előnyös. Sok idő elmegy azzal, hogy a főgonoszunk hajkurássza a film során végig menekülő "áldozatot" (aki látta a 6. részt, pontosan tudja, kikről van szó). Ez nekem kicsit elvette a fókuszt a film általam jobban kedvelt részéről, az ideologikus mészárlásról. Most ebből is kicsit hiány van egyébként, egészen eltávolodtunk Jigsaw alakjától és módszereitől, Tobin Bell is csak retrospektív bevillanásokon szerepel, nulla új tartalom van az ő karakterével kapcsolatban (és számomra talán ez a legnagyobb csalódás, azt hittem a széria kifejezetten köré épül, de így -mint kiderült- senki köré).

Nem kaptam meg a plakát által sugallt életérzést, hogy Jigsaw itt már-már piedesztálra lesz emelve. Létrejött ugyan egy klub a túlélőkből (ez is kicsit mókás nekem), de teljesen heterogén módon állnak a dologhoz. A film fő konfliktusa is itt robban ki egyébként: a klub vezetőjéről kiderül, hogy kamuzik, és nem is volt túlélő, az egész csak marketingfogás. Szerintem ez már önmagában elég mókás szituáció. Aztán persze meg kéne mentenie az összes kollégáját és barátját, hajszálra mint a 6. rész, csak új csapdákkal. [spoiler]És persze mindenkit csak majdnem sikerül megmenteni, minden egyes esetet egy hajszálnyival elbukik, ez is banális egy idő után[/spoiler]

Nem tetszett, hogy a csapdába csalt epizód-hős bűne nem olyan hatalmas, inkább csak önös okból kell szenvednie (ez megint az a gond, hogy Jigsaw meghalt, és az örököse nem pont olyan, mint ő volt). [spoiler]Kifejezetten dühítő volt, hogy a végén, amikor végleg elbukik, a felesége hal meg helyette, aki végképp semmit nem vétett, sőt, neki is hazudott az illető.[/spoiler] Aztán a végén persze van egy még nagyobb fordulat, mint amire számítanánk, és elvileg ennek kéne feltennie az egész sorozatra a koronát, én mégsem éreztem akkora dolognak. Oké, meglepő, és érdekes, de kicsit ilyen "naésakkor?"-érzésem támadt közben. Bár ha jól értelmeztem, akkor [spoiler]végülis létrejött a Jigsaw-tisztelők titkos társasága (őket látjuk malac-álarcokban), csak még nem lépett színre nyilvánosan.[/spoiler]

Ja, külön kiemelném a legelső jelenet viccességét, ahol gyakorlatilag egy komplett tinifilmet sikerült üvegkalitkába zárni, a manipulatív kiscsajjal, aki kihasznált két pasit, és hát ezért valakinek most aztán végképp meg kell halnia. Komolyan nem értem, ennél elvetemültebb embereket nem talált volna (egyik) kedvenc sorozatgyilkosunk? (Dexterről se feledkezzünk meg, ugye...:D) Mondjuk itt meg érdekes pluszt adott az az új elem, hogy totál nyilvánosan, egy utcai tömeg szeme láttára történt az egész (akik kicsit megcsapkodják a plexit, és kész, mivel nem törik, inkább végignézik a benne lezajló dolgokat...reális).

No, elég a sok spoilerből, meg mindenből: ítélet. Ha láttad az eddigi részeket, akkor már ezt sem hagyhatod ki, mert tény, hogy lezárja az egész ívet. Minden ilyen filmet legalább egyszernézős szintre tudnak emelni a csapdák, meg a nettó brutalitás, de mivel tudott a széria már bőven efölé is célozni, nekem ez most kevés volt. Egy hármast tudok rá adni.

Mindenki abszolút megütközésére be kell vallanom a tegnapi/mai bebaszás apropóját: csatlakoztam Haszprus barátomhoz, és elmentünk a hajógyárira, kezdve a bulit a Dokkban, folytatva a Coronitában. Előtte otthon készültünk rá, ami nem biztos hogy jól volt ütemezve, ugyanis f8 felé érkeztem oda, 9-10 felé már be voltunk állva mint a gerely, aztán rájöttünk, hogy enni is kéne, szóval Oktogon Meki, ezalatt pedig gyakorlatilag totál kijózanodtunk. Bár igazság szerint abszolút nem emlékszem, a Meki és az érkezés a Dokkba mikor történt, majd Haszprus kiegészíti. Éjfél után, az tuti.

Mivel éreztem, hogy bármilyen további alkoholfogyasztás a határaim erős feszegetése lenne, ezért inkább nem kockáztattam meg, illetve miután úgy 1-1,5 óra aktív csapatás után bátorkodtam inni egy ásványvizet, mire teljesen legyengültem, és elkezdett rólam szakadni a víz, a továbbiakban inkább semmit nem ittam. Gondolom elég húzósan dehidratálódtam az este folyamán, de hát istenem, ez van.

Eléggé sokkolt, amikor az este közepén derült ki, hogy a Coronita pl. 4-kor nyit. Igen, _nyit_, és igen, hajnali 4-kor. Mondjuk a Dokk már 10-kor. Szóval ezek a helyek eléggé specifikus közönségnek valók leginkább, amibe én nem annyira tartozom bele, de mindenre képes vagyok, úgyhogy ettől a feladattól sem hátráltam meg.

A két hely igazából egy épület, és egybe vannak nyitva. A belső tér elég jól meg van csinálva, a hang jó, de például fények tekintetében semmi olyannal nem találkoztam, amivel akárhol máshol még nem (akár ilyen ZP-szintű helyeken). A közönség Haszprus előzetes paráztatásával ellentétben szerintem teljesen normális volt (igaz hozzá odament egy kopasz figura barátkozni, valószínűleg összekeverte egy haverjával, Haszprus meg szentül hitte, hogy meg akarja ölni :D).

A csajok túlnyomó többsége az a közmondásos "mű" kategória, de voltak természetesen is nagyon jól kinézőek. Plusz az aznap esti rendezvényre tekintettel voltak táncoslányok is, akik viszont szerintem lehangolóak voltak. Egyrészt ők képviselték a mű kategória csúcsát, másrészt az az unott lötyögés, amit műveltek, az kiábrándító volt. Egy csomó átlagos csaj a tánctéren sokkal jobban vonzotta a tekinteteket, mert nem az látszott rajta, hogy ez most meló, és muszáj. Így nem lehet táncolni, ennyit még én is tudok. Cserébe egyet kell értenem szakértő kollégámmal, miszerint kurvajó seggük volt (ruha rajta meg elég minimális).

A pasik viszont teljesen vegyes összetételűek, abszolút nincsenek többségben a gyúrós kopaszok. Azt szerintem az ilyen klasszikus divathuszárok alkotják, de előfordult még a korosabb kategória is, illetve az ilyen nyeszlett (nem mintha én nem lennék az, nem azért), számomra sehová sem tehető programozófejű srácok. Ja, fun fact: én voltam az _egyetlen_ hosszú hajú férfi az egész este folyamán a két helyen összesen. Direkt figyeltem. Haszprus előzőleg még azt is feldobta, hogy esetleg nem fognak beengedni emiatt, mire én kiröhögtem, és végül nem is volt semmi ilyesmi, még csak a kísérlete sem.

Köztudomású rólam, hogy nem tudok (sőt: nem szeretek) táncolni, de egyrészt ritka alkalmakkor, amikor elkap a lendület (ld. még Montana lánybúcsúját ezügyben), akkor szeretek, és annyira tudok is, mint itt a közönség nagy része. Úgyhogy elég jól el tudtam foglalni magam. Azért remélem nem sok fotó készült. :P Itt az egyetlen, amit Haszprus csinált, telefonnal, szóval olyan is, de több mint a semmi. ;)

Amin viszont meglepődtem, bár Haszprus előzőleg felhívta a figyelmemet rá: ez nem egy ismerkedős-felszedős hely. És tényleg. Nem mintha igényem lett volna rá, vagy akár próbálkoztam volna ilyesmivel, de ez volt a másik dolog, amire az este folyamán fokozottan figyeltem, hogy alakul-e ki valami kommunikáció (a zene hangereje mondjuk ezt erősen szabotálja, konkrétan azt sem lehet hallani, amit közvetlenül beleordít az ember a másik fülébe két centiről), vagy kezdeményezés akárhol, de nem. Egy-két hamvába holt próbálkozást láttam (tipikusan sakálrészeg pasik főszereplésével), de semmi komolyat. Ez engem őszintén szólva meglep. De ebből is levonhatjuk az elején már megfogalmazott tanulságot: ez egy hardcore partihely. Ide tényleg szórakozni jönnek az emberek, nem másért. De azt rendkívül komolyan is veszi a többség, egyébként. (Ezt sokféleképpen lehet érteni, és kb. mindegyik értelmezés meg is felel a valóságnak. Azon már én sem lepődtem meg, amikor két pasit láttam bemenni ugyanabba a fülkébe a wc-ben. És kicsit sem hittem azt, hogy melegek.)

Eleinte vinnyogtam, hogy fáradt vagyok, menjünk haza korán, de aztán elkapott a gépszíj (felhívnám a figyelmet a kicsit korábban említett tényre, hogy eddigre már színjózan voltam, egyébként), és hajnali 5-ig tartott a lelkesedésem. Haszprus unszolására még 6-ig ellötyögtem, de már nem volt bennem energia semmihez, így kénytelen voltam otthagyni őt (mint megtudtam, kemény fél órát csapatta még, amit azért sajnálok, mert így azért kicsit fura volt lezárni az estét, de hát nem akartam elrontani az örömét).

Hazafelé egészen úgy éreztem, mint aki felébredt, aztán persze amint hazaértem, egyből kidőlés lett, és délig alvás. Lehet, hogy megyek majd még ilyen bulira valamikor, de azért éreztem én is, hogy nem az én világom, meg szélsőségesen lehasznált. Én az ilyen hardcore dolgokhoz szerintem túl lusta vagyok.

Én adnék a helynek úgy négy pontot, mert jól éreztem magam (és hát ez a lényeg), és teljesített mindent, amit vállalt, de egy-két megoldás lehetett volna jobb is, és persze mert nem éreztem magam igazán elememben (mert ugye ez egy szubjektív értékelés, szóval ez is faktor).

Akárhogy is nyafog a fél világ az amerikai ünnepek begyűrűzése ellen, én ma este bizony bevizsgálok egy steampunk-industrial bulit a Tűzraktérben. Később élménybeszámoló és képek, attól függően, mennyire sikerül bebaszni (ami annyira nem szokta segíteni az információgyűjtést, ugye).

update: Legyen elég annyi (így egy hét után kb.), hogy nem kicsit bebasztunk, az Aloé (nem a Tűzraktér, ahol voltunk vagy egy órát össz, egyébként sztenderd romkocsma) meg tök jó hely. Ezt is mikor tudom megírni? Amikor újfent be vagyok baszva. :P 

Egyrészt helló itthon, másrészt pedig faszom.

Mert eddig csak sejtettem, hogy ez lesz, de azért csendben reméltem, hogy neeem, ekkora pofátlanság csak nincs a világon, és hát de. Az van ugyanis, hogy az egyetem egyszer fogja és kiveti rám a tandíjat, ami oké. Megveszem a kreditjeimet drágán, mert az állam nem pénzel egy ponton túl, ezt tudtam, és meg is értem. De az, hogy utána ha netalántán nem sikerül egy tárgyam, akkor azt van arcuk, és kiszámlázzák nekem MÉGEGYSZER (kisebb szorzóval, de akkor is), mint nem teljesített tárgyat, az nettó vérlázítás, szerintem. Mert ez akkor oké, ha mondjuk az állam pénzén tanulok, mert óvjuk meg az egyetemkerülőktől az oktatást, ilyesmi, nade ha én már kifizettem az egyetem költségeit, akkor nem lehetne engem békénhagyni a mindenféle kitalált extra sarcokkal? Mert volt emiatt az egyetemnek plusz munkája velem? Nem. Akkor miért is fizetek pontosan? Erre jó lenne, ha valami funkcionárius válaszolna nekem, aki benne volt ennek a kiötlésében, de gyanítom, hogy ők nem engem olvasnak, hanem a homosexual weeklyt. Igen, a nők is, de ők közben kurvák igazából.

Sleuth (2007) - Egy színházi darab átirata, ráadásul remake, mert '72-ben már elkészült egyszer. Ami plusz ízt ad a dolognak, hogy anno Michael Caine a fiatal pasi szerepét játszotta, most pedig -értelemszerűen- az öreget. Ebből is látszik, mekkora színész ő.

Összesen kétszereplős a mű, annyira, hogy a plakáton felsorolt plusz két névhez tartozó személy pár másodpercre tűnik fel egy TV képernyőjén, ennyi. Egyébiránt a történet rendkívül csavarosnak van szánva, de sajnos végig roppant kiszámítható, és azt kell mondjam, hogy banális. A hirtelen köpönyegforgatásokat mindenki beveszi, aztán néz, hogy át lett baszva. Az utolsó harmad eseményei pedig számomra teljesen sehová sem tehetők voltak, lerontották a végeredményt.

Azzal együtt, hogy két nagy színész hibátlan játékát láthattuk, ez a film nem jobb 2,5-nél sajnos. Minden jó volt, az alapötlet, a kivitelezés, a színészek, de maga a cselekmény az nagyon nem.

Itthon sajnos azt tapasztalom, hogy a stand up comedy egyet jelent a Showder Klubbal, pedig hát az ehhez elég sovány, igazából. Pedig vannak ott egész jó tehetségek: Bödőcs Tibor, Hadházi László, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán és Beliczai Balázs, a többiek szerintem nagyon lemaradnak tőlük (Lóránt Barna pedig úgy tűnik, egyelőre inkább hangutánzóként van beskatulyázva, pedig nagyon jó a szövege, rá kéne feküdnie arra a vonalra). Mondom, mi a gond az egésszel:

Kezdjük azzal, hogy ha már nagyrészt konzervpoénokkal dolgoznak, akkor rakjanak már össze legalább 1,5-2 órányi anyagot, és akkor nem történik meg az, ami most fájdalmasan gyakran, hogy akár egy évadon belül is többször kell hallanunk valamit (az élő szereplésekről nem is beszélve). De szerintem adásonként 15 percnyi cuccot írni nem is lenne akkora kihívás, pláne, hogy lehet reagálni aktualitásokra is, miegyéb. Tessék megnézni Robin Williamst, aki egyszál magában két órás műsort nyom le, egyszerre. Erre itthon szerintem egyik komédiás sem lenne képes, pedig itt kezdődik az önállóság. Amíg csak csapatban tudnak fellépni, az kevés. Felfedezésre jó ez a Showder Klub, csak nem tudja őket elengedni (nyilván, mert így elviszik a műsort a többi, gyengébb próbálkozó ellenére is), ők pedig nem tudnak kilépni belőle. Pedig páran már szerintem egyedül is bevonzanának annyi nézőt, hogy megéljenek belőle. Reméljük lesz ilyen.

A másik nagy fájdalmam a témaválasztások körül megy. Nagyon sokan építkeznek a '90-es évekből megmaradt, elsősorban politika-centrikus demagóghumorra. Azt szokta meg a nép, az mindenkinek bejön, politkust szidni divat is, egyszerű is, miért ne. Ez valahol érthető is, mert nyilván a kisebb ellenállás felé indulunk, de kényelmes, langyos stílussal még senki nem lett nagy. Hogy ezt a hiányosságot megértsük, nézzünk pl. Bill Hickset, vagy Russel Peterst. Két tök eltérő standupos, akiknek a stílusa itthon totál ismeretlen. Hicks egészen mélyre menve támadja a társadalom alapvető berendezkedését, sokszor a durva, szándékos megbotránkoztatástól sem riad vissza. Peters pedig a faji, népi jellemzőkre hegyezi ki minden műsorát. Itthon ilyet ki merne megtenni? Azt érzem, hogy külföldön mindegyik előadó azonosítható egy saját stílussal, míg itthon legfeljebb egy-két kedvenc témát tudnék mondani a nevekhez, de sokszor még azt sem, mindenki kb. "ugyanazt" adja elő. Ráadásul sokan kb. úgy, hogy ha valakit berángatok az utcáról, sokkal jobbat rögtönöz.

Nem értem, miért van nálunk ennyire gyerekcipőben a standup, holott az usában már a '80-as években is bőven virágzott. Nálunk meg talán Hofi volt az első úttörője a dolognak, de az még nem pont ez volt. Igazi formájában csak most, az utóbbi 10 évben jelent meg. És ha már ennyivel később kezdjük, azt hihetnénk, majd sokkal gyorsabban fog fejlődni, mert már van rá recept, de hát láthatólag nem, ott állunk egy helyben, ahol elkezdtük.

Na de hogy a lényegre térjek, itt van néhány név, akikkel el lehet kezdeni az igazi stand-up comedy műfajával való ismerkedést (az angoltudás mindegyikhez elkél, egyes esetekben már-már extrém mértékben).

Jeff Dunham - Na, ő egyből különleges eset, ugyanis elsősorban hasbeszélő, de a műsorai elején van sima stand-up is, és az is tökéletesen jó, ezért gondoltam legyen ő az első név. Néhány karaktere már végigsöpört a neten is, sokan ismerik Ahmedet, a halott terroristát, aki az ő egyik bábuja. Bájos, kreatív, és eredeti a stílusa, mindenkinek tudom ajánlani.

Russel Peters - Kanadai-indiai srác, aki kisebbségiként zseniálisan megragadta a lehetőséget, hogy a többi kisebbségről szóljon, érintettsége lévén nem fogják megszólni érte, gondolta. És jól gondolta. Egy-két igen offenzív dolgot is mond néha, ám olyan ártatlan stílusban tudja tálalni, hogy nem lehet érte haragudni. Minden műsora e köré épül, mégis megunhatatlan, egyenként is többszörnézősek.

Robin Williams - Nem mindenki tudja róla, de stand-up comedyvel is kereste a kenyerét egy időben. Igen emlékezetes a Broadwayen előadott, rekordhosszú műsora, bár itt már mindenkinek össze kell szednie magát angolból, nem kegyelmez a nem-natív nézőknek. Kreatívan használja fel a műfaj egyik jelképének számító fél literes ásványvizet. :)

Lee Evans - Angol figura, a változatos arckifejezések mestere, néha igen idiótán bír kinézni. Műsorai szintén elég hosszúak, ráadásul öltönyben adja elő őket, szóval szokott is róla szakadni a víz rendesen. Amennyit jön-megy, ugrál és produlkál, ahhoz extrém állóképesség kell, ebben biztos vagyok. Főleg az ún. "observational humor" az ő területe, különlegességként megemlíthető, hogy tárgyakat is meg szokott személyesíteni, ezt eddig csak nála láttam. A többiekhez képest ő nehezebben érthető nyelvileg.

Eddie Murphy - Egy újabb filmsztár, aki régen inkább komédiás volt. Az ő műsorai még az usa alapvetően telített piacán is híresnek számítottak, tehát nagyon nem foghatunk mellé, ha megnézzük őket. A legbensőségesebb (pl. gyerekkort érintő) sztoriktól egészen alpári mélységekig el tud menni témáit illetően, így a végére mindenki megkapja a saját favoritját, akármi is legyen az. Utánzásai is elég jók, bár szerintem neki nem ez az elsődleges profilja.

Oké, vegyük a többi filmsztárt is, ha már:

Jim Carrey - Műsoraiból kiderül, hogy nem csak az arca, hanem az egész teste gumiból van. Néha egész komolyan képes produkálni magát. Témaválasztásai mondhatni szokásosak, semmi egyedit nem tudtam felfedezni ezügyben. Őt a stílusa teszi azzá. Aki szereti, az már csak attól is röhög, ha ránéz.

Chris Rock - A visítós néger. Az egész műsorát olyan hangnemben adja elő, mintha legalábbis vitatkozna valakivel, ez már önmagában egész poénossá teszi. Ő is érint néhány igen kényes témát (pl. szerintem örökbecsű, és rendkívül tanulságos a "black people vs. niggers" rész), amit másnak nem biztos, hogy elnéznének. Egyébként azt vettem észre, hogy a feketéknek van egy-két saját témájuk, amit szeretnek körüljárni, ilyen pl. a párkapcsolat, ami mindegyiküknél előkerül valahogy, és teljesen más, mint amikor egy fehér standupos műsorában szerepel ugyanez. Angolból ő is a haladó szintet képviseli.

Nnna, most már viszont csak nem-filmes standuposok jönnek:

Dave Chapelle - Csak hogy maradjunk a feketéknél. :) Őt igazából annyira nem nevezném kiemelkedőnek, egyszerűen csak jó és közkedvelt, sokan ismerik.

Ricky Gervais - Ő már egy érdekesebb figura. Az egyik trademarkja a szándékosan túljátszott egoizmus, a másik a szándékosan offenzív tartalom. Sokan kerülnek a célkeresztjébe úgy, hogy nyilván ő is tudja: elég gyenge lábakon áll a támadó jellegű érvelése, ám attól még vicces. Ő mondjuk pont elég sok poént forgat vissza, és elsősorban nem is egészestés műsorokkal nyomul, hanem valami sorozattal, de hát istenem. Egyébként angol, ami megintcsak tök más stílust eredményez, mint az amerikaiaké.

George Carlin - Ez a csávó már akkor öreg volt, amikor kezdte a pályát, a végére meg egyenesen vén. Témái is sokszor ehhez idomulnak, és ez is teszi őt egyedivé. Nála is alapvető elem a társadalomnak való szándékos nem-megfelelés. Inkább egyszer nézhetőnek mondanám a műsorait, poénjai elsőre is átadják a teljes erejüket, nem komplikáltak, és nincs mögötte egy annyira erős stílus, hogy többször is meg akarjam nézni. De ettől még emlékezetes, nem maradhat ki senkinek.

Pablo Francisco - Na, ő meg latin, elvileg legalábbis. Ő elsősorban a hangjával játszik, utánoz is. Legfőbb attrakciója a sztenderd filmes trailerhang, ez minden műsorában előkerül. Stílusát kicsit szokni kell, nem mindenkinek fog bejönni. Angolból is eléggé megdolgoztat, pedig nincs akcentusa.

Bill Maher - Elértünk az egyik nagy kedvencemhez. Az ő témái elsősorban a politika (és azon belül is Bush) körül forognak, de valami hihetetlen szellemességgel és ötletességgel. Valójában legtöbbször nem is annyira viccel, vagy poénkodik, csak egymás mellé tesz tényeket, és rámutat az így bennük rejlő poénra. Az ő műsorainak a legnagyobb a szavatossága, máig sem tudtam megunni őket. Másik nagy témája az egyházellenesség, erről csinált egy külön filmet is, ami azonban rendkívül lapos és demagóg, engem nagyon lehangolt, nem tudom javasolni. De standupjai brilliánsak, még egyszer kiemelten ajánlom mindenkinek.

Bill Hicks - Ő elég ikonikus figura volt a komédia világában, stílusa abszolút egyedi, sajnos fiatalon meghalt. Szintén kifejezetten hajt a negatív közvéleményre, témáit minden finomkodás nélkül adja elő, néha szándékosan és céltalanul profán és offenzív. Szerintem keveseknek jön be, meg kell szokni a stílusát, mert nagyon erős, viszont ha már egyszer ráéreztél, akkor hangos-könnyezős-összegörnyedős nevetés lesz a jutalmad nem egyszer.

No, nagyjából ennyit tudok javasolni első nekifutásra, ők azok, akiktől egynél több műsort láttam (az egyetlen kivétel ez alól Robin Williams), ennél fogva úgy érzem, mondhatom, hogy valamelyest ismerem őket. Ha megnéztél akár egyet-kettőt is közülük, érteni fogod, miért nem vagyok elégedett az itthoni stand-uppal.

Defendor (2009) - Orca ajánlotta a megfelelő bejegyzésnél, ahol filmeket kell nekem ajánlani. Nagyon hasonló témát dolgoz fel, mint a későbbi Kick/Ass, ám teljesen máshol fogja meg a dolgot, és egy Forrest Gump-szerű, szellemileg nem túl erős felnőttet helyez a középpontba (Woody Harrelson, mellesleg ő az egyetlen név a filmben), emiatt egész máshogy kell hozzállni, mint a már említett Kick/Asshez például. Kevésbé is érezhető rajta a vígjáték-vonal, és sok-sok drámai pillanatot kapunk inkább, amik a gondosan bemutatott főhős miatt tudnak is ütni. Igazából a film az elejétől a végéig szomorú hangulatú, és inkább leültet, mint megnevettet. Nem mondom, hogy elgondolkodtató, mert annyira azért el van rugaszkodva a valóságtól, hogy ne vegyük komolyan, de mindenesetre tett valami hasonló hatást.

Jó film, adok rá 3,5-et.

Folytassuk az "Mf mindenkit magára haragít" sorozatot: ebben a részben a sárga földig lehúzom a közkedvelt Battlestar Galacticát.

A pilottal együtt 5 részt ültem végig eddig, és abszolút lehangoló, amit láttam. Komolyan nem értem, hogy szerzett magának ekkora rajongótábort a sorozat. Engem jellegében nagyon erősen emlékeztet a "Space - Above and Beyond" című, kvázi tökismeretlen sorozatra, de azt úgy szerettük ahogy volt, a maga tv-s, délutáni műsorsávos valójában, (Itthon a "zseniális" Űrháború 2063 néven futott.) és csak egy évad volt belőle, és kész. BSG-ből van 4 (5?), plusz pár film, játék, társasjáték, meg még ki tudja mi. Ha egymás mellé teszem a két cuccot, ugyanazt látom, mégis az egyik van aránytalanul túlhype-olva, érthetetlen.

Kezdjük simán a látványvilággal. A CG egyszerűen béna, bár tudom, nem ez a lényeg. De láttunk már jobbat (megintcsak ezt kell mondanom) középszar délutáni TV-sorozatokban is. Ennek ellenére erőltetik, és minden részben kapunk ilyen jeleneteket, akkor is, ha tök indokolatlan. Az ellenfelek egyhangúak, szarul néznek ki, idejétmúltak. Mosógépszerű robotok, nem lehet tőlük rendesen félni, nem lehet őket rendesen utálni, stb. Még a légiharcok is lassúak és unalmasak, és persze a fizikára itt is nagy ívben tesznek, süvölt a motor, puttyog a lézer kint az űrben, ahogy azt kell (mert igazából a sci-fik 99%-a így csinálja, szóval ezt fel sem kéne rónom, de azért mégis).

Valami oknál fogva a főcím alatt random bevágott képeket láthatunk a vonatkozó részből, ami általában egyúttal meglehetős spoiler is, nem értem miért kellett, sehol nem láttam még ilyet, ordas nagy baromság.

A sztori erős lehetne, ha konzekvensen ragaszkodnának hozzá. Egy ismerősöm így vezette fel nekem a sorozatot anno, hogy ez igazából nem is annyira sci-fi, mint inkább dráma, ahol megnézhetjük, hogy a különböző emberek, személyiségek hogyan reagálnak egy olyan nehéz és nyomasztó helyzetben, mint az emberiség majdnem teljes kipusztulása. Hát pont ez verte ki a biztosítékot: sehogy. Van 1-2 ilyen rész, de aztán az armageddon után (mittomén) egy héttel már vidáman pingpongoznak, mintha mi sem történt volna. Aztán itt vannak ezek a karakterek, személyiségek. Nem lettek meggyőzőek. Egyrészt már alapból nagyon klisés majdnem mindegyik, aztán erre még rátesz egy lapáttal, hogy még ezeket sem tudják megfelelően használni, kiaknázni, szerepeltetni. Úgy éreztem, nem elsősorban a színészek hiányosságai miatt nem kerültek közel a karakterek, hanem mert úgy mozgatják őket, mintha a díszlet darabjai lennének, nem pedig élő emberek.

Ami még ilyen kevés rész után is azonnal kiviláglott (és talán ez a legégőbb mind közül): dugig van a sorozat töltelékkel. Amikor epizódszerű, teljesen kihagyható dolgok történnek, megintcsak a legalja TV-sorozatok mintájára. Ezek a rövidtávú cselekmények az első perctől felismerhetőek (mármint hogy az adott rész végére megoldódnak majd, és a következő résztől senki még csak emlékezni sem fog rájuk), a hosszútávú cselekmény pedig rettentő csigatempóban, plusz nem túl érdekfeszítően tálalva bontakozik ki.

Ez a "cylonok, akik embernek néznek ki"-vonal az első perctől egyvalamit ordít: low-budget. Vannak robotjaink, de azt drága animálni, inkább itt van ez az ember, ő lesz a rosszfiú, de ő igazából robotokkal van, oké?

Sajnos azon veszem észre magam, mint pl. a Terminator TSCC közben, hogy minden részt szájhúzva nyitok meg, hogy "na, talán majd most". Még nem töröltem, mert ennyi ember nem hájpolhat valamit ennyire alap nélkül, és várom a csodát, ahol egyszercsak elkezd lebilincselő lenni a dolog, de kétségeim vannak. Az évad végéig tart a türelmem.

update: 2 dolog, amit kifelejtettem:
1. Kitalálták ezt a tőrölmetszett baromságot, hogy minden nyolcszögletű, és semminek nincs sarka. Kurva logikátlan, sok helyen kivitelezhetetlen dolog, ostoba sci-fi-üzemanyag, amitől azt várják, hogy majd tök jó aláfestése lesz a világnak, de inkább csak pislogok, amikor húzzák elő az A4-es lapokat, amiknek akkurátusan levagdosták a sarkait, hogy ezt most miért. Pláne mikor minden más tökugyanolyan, mint a Földön.
2. A kamerakezelés botrányos. Remeg, ide-oda dől, úgy zoomol, mint apám annak idején a 90-es évek elején az akkor még menő kézi videókamerával. Vállalhatatlan.
 

Helló, kedves olvasók, itt a blog fedélzeti számítógépe beszél. Mainframe azt üzeni, hogy mostanában száll fel a gépe, szóval egyrészt legyetek jók, amíg vissza nem jön egy szűk hét múlva, másrészt pedig szórakoztassalak titeket mindenféle írásokkal, amiket régebben dobott össze, de félretett ínségesebb időkre. Úgyhogy most pár napig automatikusan ilyeneket fogok megjelentetni nektek, hogy ne szenvedjetek hiányt semmiben.

Előzetesként annyit árulok el, hogy lesz itt minden: a megszokott filmkritikától kezdve érinteni fogjuk a sokak által kedvelt Battlestar Galactica c. sorozatot is, és olvashattok majd egy már régóta kerülgetett témáról, a stand up comedyről is.

Kívánjatok Mf-nek jó utat!

Ma sikerült megnézni ennek az új, kellően felkapott zombis sorozatnak a bevezető részét, és hát ez az, amit eddig nem kaptam meg a zombis filmek nagy részétől. Ebben benne van minden.

Az emberek emberek, néha logikátlanul cselekszenek, de nem kőostobán, tudatában vannak a helyzetüknek, és ehhez igazítják az életüket (ld. a "nem pazaroljuk ész nélkül a lőszert és a kaját" kezdetű örökös sirámomat).

Nincs kellemetlenül hosszú bevezetés arról, hogy mik a zombik, pár mondatban le van rendezve. Gondolom az elterjedésük okaira majd még kitér a sorozat, de ha nem, én akkor sem fogok sírni.

Hiába alig több mint 1 óra a pilot, máris megismerhettünk 2-3 főbb karaktert, feldobtak a sorsukkal kapcsolatos érdekes helyzeteket, amiket aztán nagyszerűen lehet majd továbbszőni.

A látványvilág perfekt, a zombik igényesen meg vannak csinálva. Remekül játszanak rá az ürességre (üres autók, városok, minden) és a káoszra, ami minden zombi-apokalipszis velejárója. :)

Ami külön tetszett, és sok pontot ér, hogy nincs alantas ijesztgetés mindenfélével, itt az atmoszférára mennek rá, ráadásul nagyon jól.

Erre a sorozatra rá fogunk szokni, és mindenkinek tudom javasolni. Egyelőre perfekt, reméljük, ez így is marad.

Stargate Continuum (2008) - Annak ellenére érthető volt, hogy a sorozatot már elég régóta nem követem, cserébe viszont nem is bilincselt le annyira. Adott egy eléggé lejátszott ötlet egy alternatív valósággal, amit a gyakorlatilag mindent látott szereplőink képtelenek lekezelni, és a huszadik emberhez is odamennének haverkodni, holott már rég tisztázódott, hogy ebben a világban senki nem ismeri őket, aki a másikban igen. Ez rendkívül bárgyú hatást keltett. Aztán persze egy idő után jön az akció, meg kell menteni a világot, ez kellően egyszerűen kivitelezhető ahhoz, hogy a másfél órába beleférjen az egész életre szóló kaland. Úgy éreztem, mintha csak egy random részt láttam volna a sorozatból, semmi különös. Ennek megfelelően kicsit földhöz ragadt volt a jelenetek tervezése és a cselekmény, és kicsit lowcost a látványvilág. A harci jelenetek kifejezetten mókásak, pláne amikor ötösével teleportáltak le a jaffák az összecsapás színhelyére, ahol a már (kellően bénán) berendezkedett csapat nyilván szitává lőtte őket az első pillanatban. Mint valami kiegyensúlyozatlan FPS játék, olyan volt.

Igazából nem volt rossz, de nem jött meg a kedvem a sorozathoz emiatt, pedig részben ezért néztem. És abszolút összehasonlíthatatlan az első Stargate filmmel. Hármast tudok rá adni, de csak mert Apophisz nagyúr mindent lát, mikor Teal'c és O'Neill disznót vág.

Sleepers (1996) - Retrofilm sztárparádéval: Robert De Niro, Dustin Hoffmann, Brad Pitt, Kevin Bacon és Minnie Driver nevét kell hogy megemlítsem, bár ők majdnem mind csak a film második felétől játszanak, a film első fele a főszereplő srácok gyerekkoráról szól. Ekkor nevelőintézetbe kerülnek, ahol rendszeresen verik és erőszakolják őket, ezért meglehetősen elcseszett figurák lesznek felnőttnek, és amikor a négy főszereplőből ketten véletlenül összefutnak a javítós őrök vezetőjével egy bárban, nem kérdés, hogy mi történik. Innen indul a film tárgyalótermi része, melyben a környék összes prominens (és kevésbé prominens) tagja összefog, hogy az igazi bűnösök dolgaira fény derüljön, és mindenki megkapja, ami jár neki.

Nagyon alap témát dolgoz fel a film, egész konkrétan ilyen volt a Murder in the First egy évvel korábban (amiben az érdekesség kedvéért Bacon a másik oldalon nyomul). Azonban megfelelően teszi, ügyesen kalauzol bennünket a különböző idősíkokon, mindig kiemeli a lényeget, és jól átadja a hangulatokat. A végén rajtunk is eluralkodik a megoldott ügy feletti öröm és megkönnyebbülés. És ami a legfontosabb: majdnem 15 éves film létére még ma is jól nézhető.

3,5 simán jár neki.

Ez is mi a faszom mégis, hogy perelni kell azért, hogy a cég legyen szíves megmondani, hogy mire költötte a város (=az adófizetők) pénzét? A ranglétrán egyre lejjebb haladva kéne egyesével a gecibe belerugdalni a cég embereit a hídról a Dunába, amíg elő nem kerül a részletes költségvetés, szerintem. Eszetlen pofátlanságokra bírja ragadtatni magát némely társaság itthon, az a baj.

Újabban egyre több ilyen rövid, látványos, egy ötlet köré épülő casual játékot fogyasztok, ami sajnos azt hiszem az öregedés jele nálam... Hol vannak már azok az idők, amikor simán napokig bújtam egy játékot csak azért, hogy belejöjjek a kezelésébe...

Naszóval: ez a cucc egyrészt képileg és zeneileg máris rendkívül érdekesen néz ki, a környezet olyan, mintha festve lenne, ami nagyon egyedi hatást kelt egész végig. A zene pedig alapjáraton is kellemes, passzol a hangulathoz, de egy idő után idomul a játék mechanizmusához is (amit majd a végén a spoileres részben lövök le), ami külön pluszpont, és az újabb trükköket látva, a megfelelő zenével aláfestve néha beleborsódzott a hátam (jó értelemben) az összhatásba.

A játék története elég fura, és abszolút nem rágják a szánkba, úgyhogy a szándékos ködösítésen átlátni komoly meló, én nem is vagyok biztos benne, hogy nekem sikerült. Nagyjából annyi biztos, hogy a címben szereplő Braidet keresi (öltönyös!) főhősünk, aki valami idealizált álomkép-szerű valaki. Minden pálya elején kapunk pár plusz töredéket a történethez, ami alapján tovább gondolkodhatunk.

A feladatok alapvetően logikai, kisebb mértékben ügyességi jellegűek, de azt kell mondjam, semmi veszélyesre nem kell gondolni, minimális gondolkodással megoldható minden, semmit nem kell extrém módon kicentizni, vagy kiagyalni. Amit szerintem már spoilerek nélkül is meg lehet jegyezni, az az, hogy elsőre nem minden puzzle-darab (mert ezeket gyűjtjük igazából) tűnik megszerezhetőnek, de mind az, már akkor, ott is, csak még nem ismerjük eléggé a játék mechanizmusait ahhoz, hogy lássuk a megoldást. Ott kell hagyni, és később visszajönni, egyértelmű lesz. (Én arra is gondoltam, hogy később kapunk majd olyan képességeket, amikkel megszerezhetők, de nem, minden pályán az az egy mechanizmus működik, ami ott van.)

Elég rövid játék sajnos, de az utolsó pálya (ami a Trine-hoz hasonlóan itt is valamiért átmegy totál ügyességibe, holott eddig nem erre gyúrtunk) emlékezetes lesz, áll-leesős ötletessége folytán. Négy és feles játék, szerintem. Hajtás után további részletek, spoileresen.

Piranha (2010) - Ez valami remake, de nem láttam az elődöt, így erről nem tudok szólni. Csak azt detektáltam hihetetlen képességeimmel, hogy ez a film nem veszi magát komolyan. Volt jópár olyan jelenet, aminél majdnem rámjött a hangos röhögés (a csúcs, amikor a búvár meggyújtja a jelzőizét, és ott állják körbe a halak, tiszta Bugs Bunny). A film első harmada a szokásos felvezetés, karakterek bemutatása, nem túl érdekes, eltekintve az eszetlen mennyiségű csöcstől, amit lépten-nyomon az arcunkba tolnak (nem mintha ez baj lenne).

Egy rövid jelenet erejéig még Gianna Michaels is megjelenik (gondolom a csöcsről ő volt az első, aki a készítők eszébe jutott, nem is minden alapot nélkülözve), volt olyan jó színész, mint bármelyik más mellékszereplő. Húzónévnek itt van maga Quinn Mallory von Sliders, avagy Jerry O'Connell, Ving Rhames, Christopher Lloyd (na vajon ki ő, csak nem a tudós? :D), és  még Richard Dreyfuss is tiszteletét teszi.

Aztán persze egy idő után elindul a művér locsolása hektószám (szó szerint, komolyan), és a kezdeti elrettentő béna animációk is feljavulnak. Két jellemző kíséri a mészárlós jeleneteket: kreatív és félkomoly. Elég durva dolgokat láthatunk, de egy pillanatra sem lehet rendesen félni, mert ott a vígjátékos jelleg. Én például ebéd közben néztem a filmet, persze lehet, hogy csak én vagyok kurva erős, ki tudja. :D De mindenképp díjazandó az a sok elborult ötlet, amit beletettek a cuccba, láttam már egyet s mást, de itt gyakran csak néztem, mint hal a szatyorban. No pun intended. :)

Ettől függetlenül érdekes volt, fenntartotta az érdeklődésemet, drukkoltam a hősöknek, hasonlók. Mondjuk néhány jelenet megint kicsapta a biztosítékot, pl. amikor puskával lőnek a derékig érő vízben a halakra az áldozatoktól centikre. Hatékony.

Mindenesetre jár a filmre egy 3,5. Moziban, 3D-ben biztos jobb, nekem jó volt 2D-ben otthon, nem érzem olyan monumentálisnak.

Lassan annyit jövök már Bill Maherrel, hogy jogdíjat fog kérni tőlem a fickó, és igaza lesz. Egy műsorában azt mondta, hogy őt mindössze annyi különbözteti meg az általa kevéssé kedvelt konzervatív politikusoktól, hogy ő nem akarja az ízlését törvénybe foglaltatni.

Mondom ezt azért, mert olvastam egy ilyet, hogy mi mindent akarnak az egyes szervezetek az alkotmányban látni. Ezek majdnem mindegyike olyan tőrőlmetszett baromság, hogy az valami égbekiáltó. Gondolok itt a vallási hülyeségektől (Tízparancsolat, vasárnap) egészen a liberális hülyeségekig (önbecsülés (mi az anyád?!), környezetvédelem) mindenre, kivéve egy-két normális kezdeményezést (pl. államfői vétójog erősítése). Külön gyöngyszem még a nyugdíjasok kétségbeesett "mi is kellünk az államnak" önreklámja (rég rossz, ha nyugdíjas éveidben az a legfontosabb aspektusa az életednek, hogy az állam mennyire becsül meg téged, persze nem forintszempontból, mert ennek ahhoz nem sok köze van), illetve a különböző megaidióta nagycsaládos vergődések. Utóbbiakból azt még csak érteném, hogy kiemelt helyet akarnak támogatási, meg babusgatási szempontból, de ugye senkire nem kényszerít rá a természet öt-hat-sok gyereket, létezik intelligens családtervezés (ha ez vallási okból nem lehetséges, akkor forduljon az egyházához további útmutatásért, ne az én adómhoz, köszi), szóval kérdés, hogy mennyire kell ide valójában kiemelt támogatás, pláne annyira, hogy arról külön pont szóljon az alkotmányban. És már itt megkérdezem, hogy nem jutott-e valakinek eszébe egy bizonyos népcsoport. Csak kérdeztem... Csak mert ha nem, akkor ott van az ötlet arról, hogy a gyerekeknek kortól függetlenül legyen szavazati joguk, és ezt a törvényes képviselőjük gyakorolja. Még mindig nem? Csak mert így ők potenciálisan fejenként 3-4-5 szavazatot kapnának. Okos ötlet, mindenképp kell.

És aki kicsit is ismer, az tudja, mi maradt a végére, mi csapta ki nálam a legjobban a biztosítékot: monogámia. Lehetne, hogy én találhassam ki, hogy szeretnék élni? Ha te monogámiában akarsz, az szép és jó, örülünk, de nekem miért kell? Mint az elején mondtam: én nem akarom ráderőltetni az én életstílusomat, te miért akarod rám a tiédet? Ez nem fért soha a fejembe.

Látom pár fej fölött a kérdőjelet, lesz majd valami kifejtés erről hamarosan. Comingout, ha úgy tetszik. :P

A cikkre meg a teljesség igénye nélkül ennyit reagáltam volna így hirtelen. Persze tudom, hogy ez igazából bulvárhülyeség, egy kérdőív, nem pedig tervezet, és ezekből (jó eséllyel, és hála az égnek) semmi nem fog megvalósulni, de pont elég rémisztő, hogy ezek bárki fejében egyáltalán felmerültek. Meg most az új kormánynak hála amúgyis azon megy a teperés, hogy minden lehetséges aspektusból minél szigorúbb tekintetet varázsoljanak az ország arcára, mert nyilván ez a jövő, és efelé tart a világ. (Nem.)

Nem értem, hogy miért használ bárki sokszorozott _mássalhangzókat_. A sokszorozott magánhangzó rendben van, elnyújtást, kiáltást utánoz (ld. "neeeeeeee" vagy "iiiiiiigeeeeen?"), de mi jár annak a fejében, aki leír olyanokat, mint "ne nézzzzzzzd", vagy "egyetértekkkkkk"? Nem tűnik számukra falsnak, amit írtak? Nem próbálják meg csak a hecc kedvéért kiejteni? Esetleg csak homályosan tapogatóznak az írás-olvasás világában, és annyit jegyeztek meg, hogy a sok ugyanolyan betű egymás mellett aláfestést vagy nyomatékot ad? Gyanítom az utóbbi a fő ok...

Mf horrorjátékkal játszott, bizonyám. A leírás egy idő után sajnos nagyon spoileres lesz, előre szólok, így aki játssza/játszani fogja, az a hajtás utáni részt ne olvassa, ha maga szeretne rájönni mindenfélére.

Az alapeset nem hangzik túl érdekesen, sőt megkockáztatom, hogy sablonos: Az 1800-as évek derekán járunk. Egy naagy sötét kastélyban ébredünk a porosz erdőségek (=a semmi) közepén, nem emlékszünk semmire, de az első dolog, ami a kezünkbe kerül, egy feljegyzés saját magunktól, miszerint menjünk le a kastély legbelső szentélyéig, és öljünk meg egy Alexander nevű valakit, mert csak. Innentől sejthető, hogy saját szétszórt naplóbejegyzéseink, és a történések nyomán kell összeraknunk az eseményeket, melyek a játék kezdőpontjához (és az emlékezetkiesésünkhöz) vezettek. Persze nem lesz eseménytelen a kastély rengeteg elhagyatott szobájának bejárása, már egészen az elején is történnek fura dolgok, látunk olyasmiket, amiket nem szokás, és persze záros határidőn belül az is kiderül, hogy nem csak Daniel (ezek volnánk mi) és Alexander alkotja a kastély népét.

De most egy kicsit a játékmenetről is: számomra teljesen elütött a szokványostól, mondjuk nem is szoktam ilyen stílusú játékokat tolni. Olyasmit kell elképzelni, mintha szabad mozgást adtak volna egy point-and-click nyomozós játékhoz. Ugyanis sok lehetőségünk nincs, a kezünket tudjuk használni, méghozzá logikus, fizikát követő módon: amit meg lehet fogni, azt megfogjuk, majd arra húzzuk, toljuk, tekerjük, akármi, amerre szeretnénk, hogy menjen. Nagyon kényelmes, és egyszersmind realisztikus volt. A játék egyébként végig próbál ilyen természetes apróságokkal élni, hogy minél jobban elmerülhessen a játékos a környezetben (épp ezért nincs pl. HUD sem), elvégre így hat rá a legjobban egy horror-atmoszféra. Ezen kívül eltehetünk bizonyos komponenseket, tárgyakat, melyeket a szükséges helyeken használnunk kell, esetleg kombinálni őket, ilyesmi. De nem kell nagyon rákészülni, nagyon kevés cucc lesz, és a legtöbbet egy használat után el is dobjuk. A továbbjutáshoz szükséges feladványok (szerintem) rettentő könnyűek és maguktól értetődőek (de ettől még hangulatosak) voltak, nagyobb kihívás volt beazonosítani a tárgyak lelőhelyét, mint megoldani velük a problémákat.

Amiből többet is találunk, az a lámpaolaj és a tűzkő. Előbbi az egyetlen mobil fényforrásunkhoz, a lámpához kell, kevés van belőle, és gyorsan fogy, viszont sokszor rá leszünk szorulva, míg utóbbiból rengeteg van, viszont csak a kastély statikus fényeit gyújthatjuk meg vele: lámpákat, gyertyákat, fáklyákat (hogy ezeket miért nem vehetjük fel, és vihetjük magunkkal, az számomra viszont kicsit ellentmondott a realista hangulatnak). Miért ilyen fontos a fény, a nyilvánvaló okon kívül, miszerint sötét van?

Mert Daniel szegény elég labilis elme, amin a kastély mint környezet sem segít, és a huzamos sötétben botorkálás árt a józan eszének. Már rövid idő után is elkezd mindenféle zajokat hallani, látása homályossá válik, és így tovább, kicsit később pedig egy szintet csökken az elmeállapota, az őrültség felé. Összesen 4 ilyen szint van, szóval sokat ne próbálkozzunk. A fény jó hatással van, de hatásfoka sokkal rosszabb, mint a sötétségé. Ami igazán hatásos, az a történetben való előrehaladás: ha túljutunk egy lényeges ponton, megoldunk valamit, akkor elménk általában teljesen ép állapotába tér vissza. Érdekesség, hogy a környezet picit változik minden egyes őrültség-szinttel, Daniel mást lát maga körül őrülten, mint józanul. A másik ok, amiért nem jó őrültnek lenni, az az, hogy ilyenkor a mozgásunk bizonytalanná válik, össze-vissza botladozunk, sőt, főhősünk szélsőséges esetben összeomlik, és remegve lekuporodik a földre. Ezek mindegyike elég kínos például menekülés közben. A másik mérőszám egészségünk, ami a fizikai behatásoktól csökken, szintén 4 szintje van. Ezt a szintén gyűjthető Laudanummal orvosolhatjuk, de nem túl lényeges része a játéknak, mivel ritka a konfliktus a játékban, és akkor is általában vagy meghalunk, vagy elfutunk. Ugyanis nincs harc, csak a már említett menekülés van. Nem, nem tudunk visszaütni, kicsit sem. Horror, mi? >:)

Összességében nagyon meg voltam elégedve a játékkal, jó volt az általános nyomasztó hangulat, amit árasztott (főleg a hanghatások és zenék útján, amik rengeteget tesznek alá, komolyan), de a sablonos sztoriból is egy elég izgalmas dráma kerekedett a végére, és még két befejezés közül is válaszhatunk. A játék egyébként pont kellemes hosszúságú, nem vált unalmassá, de kellően kifejtett mindent, amit akart. Külön tetszett, hogy amikor meghalunk, ad egy tippet, hogy hogy oldhatjuk meg a szituációt.

Én abszolút ajánlanám a játékot azoknak, akik kicsit is szeretik a Lovecrafti horrort, mert talán ahhoz áll a legközelebb. Négyest adnék rá.

Köntörfalak (2010) - A sokak által kedvelt Tesó rendezőjének, Dyga Zsombornak az új filmje. Az első dolog, ami feltűnhet rajta, hogy stílusában abszolút más, mint a Tesó, ez ilyen kamaradráma (3 szereplő, 1-2 vázlatos helyszín). Látni semmit nem fogunk, megtudni is csak annyit, amennyit a szereplők egymás orrára kötnek, úgyhogy itt szükséges, hogy érzelmileg bele tudjuk élni magunkat, különben nem fog átjönni az egész. Kár lenne elmondani a történetből bármit előre, a lényeg az, hogy lesz benne pár csavar, és egészen az utolsó percig el leszünk foglalva. Ráadásul nem lesz a szánkba rágva minden, úgyhogy némi koncentrációt is feltételez a dolog. Az alaphangulat miatt kicsit elnyújtottan, kényelmesen fejt ki mindent, de itt ez egyáltalán nem volt gond.

Ami nem tetszett annyira, az a kicsit erőltetett szóhasználat, mondatszerkesztés. Ez sajnos sok magyar filmben előfordul: papírízűek a mondatok, érezhető, hogy ezt valaki írásban megálmodta (talán kicsit túl is), de nem ellenőrizték, hogy normálisan hangzik-e kimondva, és hát nem. Erre a legdurvább példa az Apám Beájulna című műremek, ahol (gondolom) a forgatókönyvíró elhitte magáról, hogy ő keni-vágja a tiniszlenget, aztán minden egyes mondat teljesen elrugaszkodott lett, ember nincs, aki úgy beszélne. Itt ez a jelenség jóval enyhébb, de azért zavart annyira, hogy megemlítsem.

A másik gond a hangmérnöki munkával lehetett (vagy már a rendezői utasítások hiányoztak felvételkor, nem tudom), mert sok olyan halk, érthetetlenül elmormogott mondat van, amiről sosem fogjuk megtudni, mit akartak benne közölni, pedig láthatóan nem ez volt a cél.

Igazi pózer/sznob módon artmoziban néztük egyébként, és majdnem magánvetítés lett, aztán beesett még egy srác, de ennyi. Támogattuk a magyar filmipart, tessék örülni. És persze érdemes mindenkinek elmenni rá, mert jó. 3,5-et megér.

Machete (2010) - Robert Rodriguez egy állat. :) A szó legjobb értelmében. Nem tudom mikor gurult el a gyógyszerük Tarantino bácsival együtt, de egy ponton elhatározták, hogy ilyen és hasonló filmeket fognak gyártani futószalagon. A Machetéről mi sem mond el többet, mint hogy a Grindhouse előtti kamutrailerként indult, aztán gondolom összenéztek, és megvonták a vállukat, miszerint "Miért ne...?"

Így történt, hogy megszületett ez a mexikói bevándorlókkal foglalkozó, félkomoly, rendkívül körvonalas, eltúlzott, elnagyolt film. Olyan volt nézni, mintha képregényt olvasnék, és a képi világ is ennek tett alá. Minden totál idiótára van véve benne, mindent túlkeménykednek, túljátszanak, a karakterek meg mintha a legsúlyosabb 90-es évekbeli B-akciókból léptek volna elő (Steven Seagal mint főgonosz önmagában megér egy misét, különösen az utolsó jelenet, ami annyira wtf, hogy álló ovációt érdemel). Danny Trejo tökéletes. Már régóta megérdemelt egy főszerepet, annyira benne van a köztudatban. Vele kapcsolatban kiemelném azt a jelenetet, amikor Jessica Alba kérdőre vonja, hogy miért nem küldött legalább egy SMS-t, mire ő (a szokásos gránitkemény arckifejezéssel): "Machete don't text." A legszebb, hogy eddigre kb. mindenki fejében elhangzott már a mondat előre, annyira egyértelmű a jelenet. Na, minden egyes jelenet ilyen a filmben. :)

Akinek bejött pl. a Desperado, vagy (adódó párhuzamként) a Grindhouse, esetleg a Death Proof, annak ez is be fog, garantált. Azt kell mondjam, a Tarantino-Rodriguez rendezőpáros elérte azt a szintet, amikor akármilyen hülyeségüket viszik celluloidra, azért bomlani fogunk. És az sem lehet véletlen, hogy a hírességek gyakorlatilag sorban állnak a szerepekért (itt is csak körül kell nézni: Robert de Niro, Jessica Alba, Lindsay Lohan, Don Johnson, satöbbi). Ja, és nincs még egy olyan film a világon, aminek direkt jót tenne, hogy szar kamerás felvételben néztem meg. :D Erre én simán megadom a négyest, nézzetek le érte. :P

Nyugi, nem akarok belemenni, pedig tudnék. Kommentekben megtehetitek.

Amit én ki akarok emelni, és tőlem szokatlan módon az ateizmus ellen szól, az az, hogy túl sok helyen találkozom azzal, hogy a fene nagy ateista érvelés abból áll, hogy fogják a Bibliát, nekiállnak szó szerint értelmezni, majd a létező legkicsinyesebb módon, láthatóan élvezkedve állítják párhuzamba akármelyik mesekönyvvel (Jónás a hal gyomrában, beszélő kígyó, Noé bárkája...), és ezzel úgy érzik, meg is nyerték az évszázados vitát, hejj.

Lehetnek olyan szélsőséges helyzetek, amikor erre is szükség lehet (pl. az USA elvadultabb, és egyben sötétebb részei), de a világ nagyobb részén egyrészt felesleges, másrészt többet árt mint használ (mivel mindenki képes arra a minimális absztrakcióra, amit a Biblia megkövetel). És úgy gondolom, hogy ennél sokkal érettebb, komolyabb, súlyosabb érveket is fel lehet hozni a kereszténység ellen.

Hát így.

Két hét szünet volt, ja. Közben volt lánybúcsú (_ne_kérdezz_), esküvő, blogtali, buli buli hátán, a maradék idő meg gondosan kibélelve munkával, ami nem rossz dolog, hiába hangzik annak. :)

Igyekszünk újra kontentet generálni, nyugi.

Emlékeztek erre a bejegyzésre? Még nyár sem volt (de rég volt, mi?), és beharangoztak nekünk egy csomó filmet, amit jajdevárunk, nyilván. Mondtam róluk előzetes véleményt, amúgy jóslásképpen. Lássuk mennyire jött be. Dőlt sorban az előzetes véleményem summázva, alatta az utólagos.

Splice
Lejátszott ötletre épít olcsó, hatásvadász módon. Egylövetű horror lesz.
Ahogy elnézem, 15 percen belül megjön az online DVD-kölcsönzőből, mindjárt írom is...
Naszóval, ez szinte egyáltalán nem is horror. Hanem nemtommi. De annyira nem volt rossz, egyébként, hármast megadnám rá. De lejátszott ötletre épített olcsó, hatásvadász módon. :P
Szumma: nagyjából igazam lett.

Despicable Me
Gyermeteg szituációs poénok tömkelege, gyenge sztorival, kevés eredetiséggel.
A mai napig nem sikerült megnézni, utólag kiegészítem a posztot, ha igen.
update 2010.11.08.: Pontosan olyan lett, mint gondoltam. Nem is bírtam végignézni, annyira nem élvezhető ez ilyen korban.
Szumma: kurvára igazam lett.

Last Airbender
Trend által kikényszerített 3D, már a castingnál félrecsúszott a dolog, nem ér fel a rajzfilmhez, nem fogják használni az "Avatar" szót.
Nagyrészt bejött amit mondtam, részletes kritika itt olvasható, 2,5-et kapott. Végül mégis bőszen Avatározták Aanget, aminek mondjuk örültem.
Szumma: igazam lett

Prince of Persia
Könnyed popkornmozi lesz, jó látvánnyal, kőegyszerű, lineáris sztorival. Egy-két signature move a játékokból, meg egy tucat harci jelenet a lehető legváltozatosabb fegyverekkel. Ennyi.
Még túl is becsültem kicsit, a valóság sokkal kiábrándítóbb volt. Semmi fanservice, semmi feeling, egy újabb lowcost játékfeldolgozás lett, az elemzés végén meg is kapta a méltó 1,5-es pontszámot.
Szumma: igazam lett

The Cross
Azóta sem tudtunk meg róla semmit, nem láttam kijönni se itthon, se máshol. Erről ennyit.
Szumma: előbb talán legyen valami a filmről, mielőtt ajánlgatják, nem?

Predators
Láttam benne lehetőséget, meg a magyar vonatkozás is dobott a várakozáson, de féltem a franchise súlyosságától, és az előző elbaltázott Alien vs. Predator-filmek örökségétől.
Ezt nemrég nyílt alkalmam megnézni, rendesen moziban, és nem éreztem csalódást utána. Volt pár szokásos filmes dolog, ami rám nem gyakorol hatást (pl. megvolt az első fél óra semmitől parázás), de összességében korrekt volt, messze túlszárnyalja a borzalmas AvP-filmeket, és szerintem a többi Predator-film mellé is fel tud zárkózni. Adnék rá egy 3,5-et, szóval nagyjából olyan lett, mint vártam.
Szumma: igazam lett

Resident Evil Afterlife (Wait, is this the Matrix?)
Kitalálnak két pitbosst, felvázolják a 10 harci jelenetet, közéjük dobnak valami erőltetett dialógusokat, leforgatják, CG, és kész. Mint egy zacskós kínai leves. Olcsó, igénytelen, sablonos, de nem rossz, ehető, _végülis_ jóllaksz tőle, de benned marad a rosszérzés, hogy műkajára fanyalodtál.
Még nem láttam, de a kritikák nagyon mélyre lehúzzák. Beteljesülni látom a jóslatomat. Nem is biztos, hogy megnézem.
Na, végül mégis, de bele kellett tekernem, unalmas volt. Az effektekre (amik ráadásul lejártak) bíztak mindent, nem volt jó ötlet. Nagyon gáz volt, nem tudom ajánlani. Talán 2?
Szumma: igazam lesz (és lőn)

Tron Legacy (Eee, eee, eee)
Ha lesz benne jó eredeti sztori, simán lehet jó, bizakodom.
Tudtommal még nem jött ki, vagy legalábbis nekem elkerülte a figyelmemet. Szintén pótlom, ha már láttam.
Szumma: még nincs

Iron Man 2
Optimista mód ON. :D Ezzel nem fognak tudni mellényúlni, az elsővel eltalálták a tuti elegyet, ebből bármennyi jöhet. Tuti siker lesz, nálam is.
Optimista mód OFF. Lehet, hogy túl sokat vártam, de nagyon lemarad az első résztől minden tekintetben, nem sikerült annyira élvezni. Míg az első parádés volt, ez már csak simán nézhető, egylövetű mozi. 3,5-re azért jó volt.
Szumma: tévedtem

Inception
Az ötlete jó, bár a trailer alapján nekem kicsit kevés benne a mystery-vonal, ezt tényleg inkább sci-fisre fogják venni, úgy tűnik. Ettől még lehet jó, Leonardot szeretjük, a képi világnak volt 1-2 ütős eleme.
Előzetesen lebecsültem a filmet, végül mégis sokkal inkább lett mystery mint sci-fi, és hát uramisten... Az év, ha nem az évtized filmélménye. Instant favorit, instant 5/5, instant get amint kijön valami normális formátumban, moziban kétszer nézős, utána leplezetlenül fanboykodós film. Közvetlenül utána nem is tudtam szavakba önteni az érzéseimet.
Szumma: tévedtem, de ezt senki nem láthatta előre.

Tegnap volt szerencsém bejárni a zseniális, új Q épületet, és sajnos elég lehangoló volt amit láttam. Főleg ez a félkészen átadás feküdte meg a gyomrom, de hát itthon ugye ez megy, nem tudjuk tartani az amúgy is száz éve tologatott határidőt, ezért összefércelünk valamit, amit lehet a kameráknak mutogatni, annyira közelről úgysem nézik meg, hogy kiderüljön, hogy még nincs kész, és ráadásul a kapodás miatt még az is fos, ami talán már igen. Aztán a felelősöket vállon veregetik amiért ilyen ügyesek voltak, amitől ők elélveznek, és mindenki boldog.

Csak persze közben az épület inkább úgy néz ki, ahogy. Olyasmik mellett már rezzenéstelen arccal mentem el befelé jövet, mint hogy pl. az épület egyik fala még fel van állványozva, vagy hogy még nincs kész előtte a járda, körülötte a fű. Aztán az aulában fogadtak a megkapó, A4-es papírokra nagy betűkkel kinyomtatott jelölések, amik témaszerűen behálózzák az egész épületet. Mennyivel lett volna több idő a végleges táblákat kitenni? Vagy azok sincsenek még készen? A másodikon jobbra nem lehet menni, ki van írva hogy "építési terület, belépni tilos", és még egy szekus is jutott mellé, hogy ezt be is tartsák (itt kezdünk viccbe hajlani, szerintem). A bejárható részeken is szétdobált építési anyagok, maradékok, egy helyütt kibontott álmennyezet, csöpögő vízvezeték. A rendkívüli biztonsághoz képest egy töküres folyosón az egyik ajtó zárjában öklömnyi kulcscsomó árválkodik, szépen felmatricázva, hogy melyik kulcs melyik teremhez való. Elgondolkodtam rajta, hogy ki kéne venni, és elvinni az építési területre vigyázó szekusnak, valami olyasmi kommenttel, hogy "nesze, megspóroltam nektek úgy harminc zárcserét", de inkább ráhagytam a profikra. És persze sajnos akárhová néz az ember, mindenhol elcsúszott illesztéseket, elkapkodott befejezéseket, egyszóval igénytelen munkát lát. A linóleumszaggal kiegészítve pont olyan hangulata van az épületnek, mintha most gördült volna le egy kínai fröccsöntőüzem gyártósoráról.

A technikai megoldások is adtak okot a csodálkozásra, például a padok megint pont A4-es mérethez igazítottak, mert nyilván senki nem használ mappát, ilyesmit. De lehet, hogy ez csak engem idegesít. A helykihasználás csapnivaló, ami mondjuk előny is lehet, ha valaki unja már az I épület nagyelőadóinak szélsőséges zsúfoltságát (itt jóval nagyobb hely van két szék között). A liftek (még) nem működtek, nyilván. És a legfőbb wtf: a férfimosdóban a piszoároknak KÉZI vezérlésű lehúzója van. Holott a 10+ éves I épületben már akkor infra volt. Ha pedig nem érzik gazdaságosnak a dolgot víz szempontjából, akkor léteznek akár vízmentes megoldások is, pl. a meki is ilyeneket használ. A lényeg, hogy ne kelljen már egy gombot fogdosni a 21. században, egy informatikusoknak szánt épületben. Említést érdemel még az előadói pulpituson a statikus, beépített mikrofon (mert az előadók két órán át egyhelyben állva szeretnek előadást tartani, mint az közismert). Ezt egyébként az előadónk is kiemelte, hogy rossz, hogy nem tud eltávolodni a mikrofontól, az I-ben használt mikroporthoz van szokva. Összességében nem láttam, hogy bármi is lenne az épületben az elmúlt 10 év újdonságaiból, vagy akár csak átgondoltabb, jobb megoldásaiból. Kaptunk egy I2-t.

Nem tetszik továbbá az aula kongó üressége. Nincsenek benne "helyek", egy nagy csarnok az egész (2-3 emeletnyi belmagassággal, ráadásul). Nem tudom később jobban berendezik-e, most siralmas volt. Követendő példa lehetett volna az ELTE akár északi, akár déli épülete, ahol nagyszerűen használják a tereket.

Nagyon remélem, hogy készen sokkal jobb lesz, és/vagy lesz némi hozzáadott érték a használatbavétel nyomán, mert ez így elég lehangoló volt.

Nem értem az egyre szélesebb körben látott-hallott "kémikus" szót, mint foglalkozás megjelölését. Erős a gyanúm, hogy az angol 'chemist' szó tükörfordításáról van szó, ami azért szomorú, mert van rá szavunk: VEGYÉSZ. Ha van különbség a kettő között (bár ezt kétlem), kérem igazítson helyre valaki.