Mf horrorjátékkal játszott, bizonyám. A leírás egy idő után sajnos nagyon spoileres lesz, előre szólok, így aki játssza/játszani fogja, az a hajtás utáni részt ne olvassa, ha maga szeretne rájönni mindenfélére.
Az alapeset nem hangzik túl érdekesen, sőt megkockáztatom, hogy sablonos: Az 1800-as évek derekán járunk. Egy naagy sötét kastélyban ébredünk a porosz erdőségek (=a semmi) közepén, nem emlékszünk semmire, de az első dolog, ami a kezünkbe kerül, egy feljegyzés saját magunktól, miszerint menjünk le a kastély legbelső szentélyéig, és öljünk meg egy Alexander nevű valakit, mert csak. Innentől sejthető, hogy saját szétszórt naplóbejegyzéseink, és a történések nyomán kell összeraknunk az eseményeket, melyek a játék kezdőpontjához (és az emlékezetkiesésünkhöz) vezettek. Persze nem lesz eseménytelen a kastély rengeteg elhagyatott szobájának bejárása, már egészen az elején is történnek fura dolgok, látunk olyasmiket, amiket nem szokás, és persze záros határidőn belül az is kiderül, hogy nem csak Daniel (ezek volnánk mi) és Alexander alkotja a kastély népét.
De most egy kicsit a játékmenetről is: számomra teljesen elütött a szokványostól, mondjuk nem is szoktam ilyen stílusú játékokat tolni. Olyasmit kell elképzelni, mintha szabad mozgást adtak volna egy point-and-click nyomozós játékhoz. Ugyanis sok lehetőségünk nincs, a kezünket tudjuk használni, méghozzá logikus, fizikát követő módon: amit meg lehet fogni, azt megfogjuk, majd arra húzzuk, toljuk, tekerjük, akármi, amerre szeretnénk, hogy menjen. Nagyon kényelmes, és egyszersmind realisztikus volt. A játék egyébként végig próbál ilyen természetes apróságokkal élni, hogy minél jobban elmerülhessen a játékos a környezetben (épp ezért nincs pl. HUD sem), elvégre így hat rá a legjobban egy horror-atmoszféra. Ezen kívül eltehetünk bizonyos komponenseket, tárgyakat, melyeket a szükséges helyeken használnunk kell, esetleg kombinálni őket, ilyesmi. De nem kell nagyon rákészülni, nagyon kevés cucc lesz, és a legtöbbet egy használat után el is dobjuk. A továbbjutáshoz szükséges feladványok (szerintem) rettentő könnyűek és maguktól értetődőek (de ettől még hangulatosak) voltak, nagyobb kihívás volt beazonosítani a tárgyak lelőhelyét, mint megoldani velük a problémákat.
Amiből többet is találunk, az a lámpaolaj és a tűzkő. Előbbi az egyetlen mobil fényforrásunkhoz, a lámpához kell, kevés van belőle, és gyorsan fogy, viszont sokszor rá leszünk szorulva, míg utóbbiból rengeteg van, viszont csak a kastély statikus fényeit gyújthatjuk meg vele: lámpákat, gyertyákat, fáklyákat (hogy ezeket miért nem vehetjük fel, és vihetjük magunkkal, az számomra viszont kicsit ellentmondott a realista hangulatnak). Miért ilyen fontos a fény, a nyilvánvaló okon kívül, miszerint sötét van?
Mert Daniel szegény elég labilis elme, amin a kastély mint környezet sem segít, és a huzamos sötétben botorkálás árt a józan eszének. Már rövid idő után is elkezd mindenféle zajokat hallani, látása homályossá válik, és így tovább, kicsit később pedig egy szintet csökken az elmeállapota, az őrültség felé. Összesen 4 ilyen szint van, szóval sokat ne próbálkozzunk. A fény jó hatással van, de hatásfoka sokkal rosszabb, mint a sötétségé. Ami igazán hatásos, az a történetben való előrehaladás: ha túljutunk egy lényeges ponton, megoldunk valamit, akkor elménk általában teljesen ép állapotába tér vissza. Érdekesség, hogy a környezet picit változik minden egyes őrültség-szinttel, Daniel mást lát maga körül őrülten, mint józanul. A másik ok, amiért nem jó őrültnek lenni, az az, hogy ilyenkor a mozgásunk bizonytalanná válik, össze-vissza botladozunk, sőt, főhősünk szélsőséges esetben összeomlik, és remegve lekuporodik a földre. Ezek mindegyike elég kínos például menekülés közben. A másik mérőszám egészségünk, ami a fizikai behatásoktól csökken, szintén 4 szintje van. Ezt a szintén gyűjthető Laudanummal orvosolhatjuk, de nem túl lényeges része a játéknak, mivel ritka a konfliktus a játékban, és akkor is általában vagy meghalunk, vagy elfutunk. Ugyanis nincs harc, csak a már említett menekülés van. Nem, nem tudunk visszaütni, kicsit sem. Horror, mi? >:)
Összességében nagyon meg voltam elégedve a játékkal, jó volt az általános nyomasztó hangulat, amit árasztott (főleg a hanghatások és zenék útján, amik rengeteget tesznek alá, komolyan), de a sablonos sztoriból is egy elég izgalmas dráma kerekedett a végére, és még két befejezés közül is válaszhatunk. A játék egyébként pont kellemes hosszúságú, nem vált unalmassá, de kellően kifejtett mindent, amit akart. Külön tetszett, hogy amikor meghalunk, ad egy tippet, hogy hogy oldhatjuk meg a szituációt.
Én abszolút ajánlanám a játékot azoknak, akik kicsit is szeretik a Lovecrafti horrort, mert talán ahhoz áll a legközelebb. Négyest adnék rá.
Na innentől megyünk át spoilerbe:
Egy kritika, amit olvastam, a szörnyeket emelte ki, mint a játék legerősebb hangulati elemét, és állítólag az is kifejezetten érdekfeszítő kellett volna, hogy legyen, hogy kik ők, mik ők, hogy lettek, stb. Ehhez képest talán a szörnyek a legsablonosabb, legunalmassabb részei az egésznek: az átlagosnál kicsit jobban szétmarcangolt zombik, akik (kapaszkodjatok) MIND ugyanolyanok (oké, a végén mintha lett volna egy másik fajta is, de akkor már úgy megszoktam őket, hogy kicsit sem érdekelt). Mint általában minden a horrorban, ők is addig igazán ijesztőek, amíg meg nem látjuk, meg nem ismerjük őket. Utána meg már csak akadályok, akik elől csak azért futunk, mert nincs más opció. Nem értettem miért nincs nagyobb variancia, holott a viszonylag korai vizes pályán a láthatatlan szörny nagyon hangulatos dobás volt: csak a vízben közlekedik, ott viszont gyorsabban fut nálunk. Láthatatlan, csak a lépései által felvert víz látszik. Ha belelépünk a vízbe, azonnal meghallja, és üldözőbe vesz minket. Ha egy tárgyat a vízbe dobunk, kis időre elterelhetjük a figyelmét. Ha húst dobunk a vízbe (navajon milyen hús áll majd rendelkezésre? :) ), akkor kicsit hosszabb ideig elfoglalja magát. Több ilyen rész kellett volna.
Tetszett viszont, hogy a játék inkább a gyomorszorongató atmoszférikus elemekkel operált, nem a hirtelen előugró szörnyekkel, vagy ilyesmikkel (igaz nagyon ritkán erre is van példa, cserébe akkor kiugrasz a székből, annyira nem vagy rá felkészülve). Bőven bevon annyira, hogy a folyosó végén a félhományban végigtámolygó szörnytől összerezzenj, eloltsd a lámpádat, és rajtpozícióba helyezkedj, hátha futás lesz (ezt egyébként segítőkészen egy elég hatásos zaj (a zombi sikítása?) jelzi, ha észrevesz minket). A játék kétharmadáig nagyjából szavatosak tudtak maradni a szörnyek a fenti kifogásaim ellenére is, ezért sok emlékezetes pillanatot szereztek, amikor zihálva vetettem be magam a plafonról lógó féldisznók közé, hogy hátha ott elveszti a nyomomat, vagy percekig kushadtam egy minimális fali beugróban, a sötétben, olyan laposnak tűnve, amennyire emberileg lehetséges.
A történet igazából horrornál szokásos módon alakul, először elkezdenek kiderülni a különböző szörnyűségek Alexanderről, aztán a játék vége felé drámai sebességgel ránkborítják azt is, hogy mi is nagyon hamar felzárkóztunk hozzá kegyetlenségben, és bizony hű szárnysegédjeként kínoztuk és öltük halomra a kastély börtönében szenvedő foglyokat, akik talán bűnözők voltak, ahogy Alexander mondta, talán nem... (Ha jól értettem, belőlük, vagy a borospincébe zárt zsoldosokból lettek a szörnyek, vagy hogy...) Mindezt azért, mert egy ősi ereklye eltulajdonítása nyomán a sarkunkban van egy átok, egy mitikus erő, ami vért követel. Mások vérével pedig elodázható az adósság rendezése. Kézenfekvő, nem?
Bár egy idő után kellően véressé és kegyetlenné válik a hangulat (elég, ha azt mondom, hogy a középkori kínzási módszerekből alaposan ki fogunk művelődni), én azért kicsivel több trancsírt és belemenősséget még elviseltem volna. Egyszóval lehetett volna jobb is a játék, ezért nem ötös, de azért egy négyesre bőven jó volt.
