Ma sikerült megnézni ennek az új, kellően felkapott zombis sorozatnak a bevezető részét, és hát ez az, amit eddig nem kaptam meg a zombis filmek nagy részétől. Ebben benne van minden.
Az emberek emberek, néha logikátlanul cselekszenek, de nem kőostobán, tudatában vannak a helyzetüknek, és ehhez igazítják az életüket (ld. a "nem pazaroljuk ész nélkül a lőszert és a kaját" kezdetű örökös sirámomat).
Nincs kellemetlenül hosszú bevezetés arról, hogy mik a zombik, pár mondatban le van rendezve. Gondolom az elterjedésük okaira majd még kitér a sorozat, de ha nem, én akkor sem fogok sírni.
Hiába alig több mint 1 óra a pilot, máris megismerhettünk 2-3 főbb karaktert, feldobtak a sorsukkal kapcsolatos érdekes helyzeteket, amiket aztán nagyszerűen lehet majd továbbszőni.
A látványvilág perfekt, a zombik igényesen meg vannak csinálva. Remekül játszanak rá az ürességre (üres autók, városok, minden) és a káoszra, ami minden zombi-apokalipszis velejárója. :)
Ami külön tetszett, és sok pontot ér, hogy nincs alantas ijesztgetés mindenfélével, itt az atmoszférára mennek rá, ráadásul nagyon jól.
Erre a sorozatra rá fogunk szokni, és mindenkinek tudom javasolni. Egyelőre perfekt, reméljük, ez így is marad.