Köntörfalak (2010) - A sokak által kedvelt Tesó rendezőjének, Dyga Zsombornak az új filmje. Az első dolog, ami feltűnhet rajta, hogy stílusában abszolút más, mint a Tesó, ez ilyen kamaradráma (3 szereplő, 1-2 vázlatos helyszín). Látni semmit nem fogunk, megtudni is csak annyit, amennyit a szereplők egymás orrára kötnek, úgyhogy itt szükséges, hogy érzelmileg bele tudjuk élni magunkat, különben nem fog átjönni az egész. Kár lenne elmondani a történetből bármit előre, a lényeg az, hogy lesz benne pár csavar, és egészen az utolsó percig el leszünk foglalva. Ráadásul nem lesz a szánkba rágva minden, úgyhogy némi koncentrációt is feltételez a dolog. Az alaphangulat miatt kicsit elnyújtottan, kényelmesen fejt ki mindent, de itt ez egyáltalán nem volt gond.

Ami nem tetszett annyira, az a kicsit erőltetett szóhasználat, mondatszerkesztés. Ez sajnos sok magyar filmben előfordul: papírízűek a mondatok, érezhető, hogy ezt valaki írásban megálmodta (talán kicsit túl is), de nem ellenőrizték, hogy normálisan hangzik-e kimondva, és hát nem. Erre a legdurvább példa az Apám Beájulna című műremek, ahol (gondolom) a forgatókönyvíró elhitte magáról, hogy ő keni-vágja a tiniszlenget, aztán minden egyes mondat teljesen elrugaszkodott lett, ember nincs, aki úgy beszélne. Itt ez a jelenség jóval enyhébb, de azért zavart annyira, hogy megemlítsem.

A másik gond a hangmérnöki munkával lehetett (vagy már a rendezői utasítások hiányoztak felvételkor, nem tudom), mert sok olyan halk, érthetetlenül elmormogott mondat van, amiről sosem fogjuk megtudni, mit akartak benne közölni, pedig láthatóan nem ez volt a cél.

Igazi pózer/sznob módon artmoziban néztük egyébként, és majdnem magánvetítés lett, aztán beesett még egy srác, de ennyi. Támogattuk a magyar filmipart, tessék örülni. És persze érdemes mindenkinek elmenni rá, mert jó. 3,5-et megér.