Sky Captain and the World of Tomorrow (2004) - Ez a film abszolút meglepetésként ért. Anno amikor kijött nem volt hozzá bizalmam, ezért csak most néztem meg egy hirtelen ötlettől vezérelve.

Zseniális húzás hogy ilyen abszolút műretróra vették a filmet. Fekete-fehér alap, kevés szín, vintage életérzés. Aztán jönnek a kockarobotok, meg a többi ilyenkor szokásos kellék, de valami pazarul előadva. Aztán itt vannak a nevek, mint Jude Law, Gwyneth Paltrow, vagy Angelina Jolie, mindenki abszolút klisés szerepekben, de egy ilyen filmhez ez illik. Úgy érzem kihozták a maximumot a dologból. Dacára a retro megvalósításnak, a látványra sem lehet panasz, a pörgős akciót mai színvonalon tálalják.

Nagyon élveztem, csak ajánlani tudom, és egy négyest akasztok rá, ami majdnem négyötöd.

Matchstick Men (2003) - Egy film két con artistról (Nicholas Cage, Sam Rockwell). Cage kiválóan alakítja a kényszerbeteg neurotikus roncsot, bár vannak (számomra) nem összeillő dolgok a képben, pl. hiába rend- és tisztaságmániás, az autójában hegyben állnak a csikkek, ilyesmi. Lehet hogy így működik a mánia, nem tudom. Ebbe a helyzetbe szól bele a sors amikor kiderül hogy hősünknek van egy 14 éves lánya a válással végződött házasságából (ez volna a mellesleg tökjól kinéző és alakító Alison Lohman).

Ez a film is problémás, nehéz írni róla bármit is spoilerezés nélkül. Az ilyenkor kötelezőnek számító fordulatok benne vannak, jól ülnek, de a végét én kicsit (inkább nagyon) bárgyúnak érzem. Pedig egészen addig egész korrektül meg volt csinálva az egész. Kicsit lerontotta a dolgot, de így is ér egy 3,5-et.

Egy kisebb batch olyan filmekből, amiket láttam, de nem hiszem hogy nagyobb érdeklődésre tartanának számot ismertségi és beszerezhetőségi hiányosságaik miatt.

The Method (El Método) (2005) - Vérbeli pszichodráma, végig csak dialógus, meg egy-két érdekes helyzet. A film egésze gyakorlatilag egy csoportos állásinterjún játszódik. Egy rettentő öncélú és idióta fordulatot kivéve végig brilliáns és feszült. Tökismeretlen nevek (jó, nem, Eduardo Noriega játszott a Transsiberian-ban), tökismeretlen spanyol film, de sok hollywoodi nagyköltségvetésűt simán ver. Négyest kap.

Once were Warriors (1994) - Ilyen családi dráma, méghozzá nem túl megszokott Maori környezetben, amit viszont nem éreztem elég hangsúlyosnak, csak amolyan körítésként mellétett egzotikumnak, ennyi erővel ez lehetett volna egy tökátlag lecsúszott család akárhol. Pár váratlan és különös dolog van benne (pl. a tetovált nagyongonosz maori nehézfiúk végül abszolút nem lesznek negatív szereplők), de összességében egy korának megfelelő, tisztességesen megcsinált film. Főszerepben Temuera Morrison, akit a tömegek csak Jango Fettként ismernek. :) Ez a film a teljesen átlagos, korrekt, de nem kiemelkedő műveknek járó 2,5-et kapja, de a pozitív értelemben. Jó, csak nincs benne semmi ami az átlagosság fölé emelné. Nem volt hiba megnézni.

Gonin (1995) - Papírtasakos japán akció, úgy kaptam kölcsön, a hátán lévő szöveg szerint ez japán válasza a Ponyvaregényre (köze nincs hozzá szerintem). Takeshi Kitano is van benne, aki még itthon is közismert név talán. No jó, nem nyújtom tovább:  fél óra után kivettem, és ha az enyém lett volna, meg is semmisítem. Tragédia. Jófejségből 1,5. Hátha csak türelmetlen voltam vele.

Végítélet (The Stand) (1994) - Ez ihlette ezt a posztot. Kell ennél többet mondanom? Lassú, béna, és egyébként is hülyeség. Soha többé nem hiszek imdb-s dicsérő kommenteknek vagy pontszámnak (7,2@11551 ez a szar, basszameg!), nincs több Stephen King. És kész. Egyes.

Tokyo Godfathers (2003) - Ez pedig egy anime. A sztori szerint három hajléktalan (egy öreg alkesz, egy transzvesztita és egy fiatal lány, a tagline szerint az "ultimate dysfunctional family" :D) karácsony este talál egy utcára kitett babát, és elhatározzák hogy megkeresik a szüleit. Kalandjukat égi jelek és csodák sora kíséri. Japánosan kaotikus a film hangulata, abszolút kiszámíthatatlanul követik egymást a teljesen idióta és a mélyen tragikus pillanatok. Az egy idő után kissé monotonná váló cselekményt ügyesen dobják fel pár fordulattal a vége felé, szóval kategóriáján belül egész jónak értékelném a filmet, és adnék neki egy négyest.

A comment:com megmondta, én is elmondom, nekem mi tetszett (értelemszerűen amit nem láttam az nem lehet itt):

1. Róma - A tökéletes sorozat. Mindenki nézze meg.
2. Friends - Kategóriája legjobbja, akár még ma is.
3. South Park - Műfajt teremtett, amit azóta sem próbál másolni senki, mert nem lehet.
4. Dexter - Szokatlan téma, remek megvalósítás.
5. Dr. House - Bár hullámzó a minőség, a főszereplő mindent visz.
6. CSI  - (csakis a Las Vegas) Szintén első ebben a témában. Bár elvileg ugyanarra a keretre épít, mégis minden rész más és izgalmas.
7. Firefly - Azzal együtt is hihetetlen népszerű lett hogy rövid, és félbe is hagyták.
8. Sopranos - Szintén inkonzisztens minőség, gáz befejezés, de epikus, és egyes részek önmagukban díjat érdemelnének.
9. Szex és New York - Férfiként is le tudott kötni, nem nyáladzott vég nélkül, többnyire valós témákat dolgozott fel.
10. How I Met Your Mother - Bár csak a Friends másolata, el tudta magát adni.

Megmondom azt is mi miért NEM került be (még mindig csak azok amiket láttam):
Vészhelyzetet túlnyújtották, és túl sok szereplőváltás volt. Összes többi kórházas ezt másolta, ez nálam automata kiesés, még akkor is ha jó (pl. 3. műszak teljesen rendben volt, és el is szakadt kicsit a kórháztól). Terminator TSCC borzalmas volt ahhoz képest hogy milyen lehetett volna. Úgy érzem csak azért szeretik akik szeretik mert terminátoros. IT Crowd rövid, és a 2. évad sem lett annyira jó. Heroes is a gyorsan lejtőre kerülő cselekmény miatt esett ki. 4400 sokkal kevésbé volt érdekfeszítő mint a hasonló Heroes, első évad végére el is fogyott a türelmem. Kés/alattot majdnem beírtam, de nem láttam belőle eleget, ez ellen nincs érvem, csak az hogy nem ismerem. Carnivale jó volt, de egyrészt ugye félbemaradt, másrészt ilyen mértékben lassú sztorit én még életemben nem láttam. Tudors szintén kiváló, de nem fért a fejembe hogy miért nem a Rómát folytatták inkább, ami perfekt volt. Family Guy eléggé Simpsons-ripoff. Született Feleségek amilyen jól indult, úgy ment át szép fokozatosan abszolút idiotizmusba. Futurama két évadján verekedtem át magam, de nagyon ritkán sikerült élvezni, nem is sírtam utána mikor adatvesztés áldozata lett. Sírhant Művek ugyanúgy járt mint a Kés/alatt, nem láttam belőle eleget. Stargate-et annyira régen láttam, hogy az nekem nem egy aktuális sorozatélmény, illetve azt is kb. csak a feléig követtem, az újat semennyire.

Ki mit nézett az évtizedben, esetleg mi a saját listája? 

Ma egy pillanatnyi elmezavar következtében átküldtem a blogot egy html és egy css validátoron, és bár sejtettem az eredményt (gyk. hogy nem lesz valid), de azért annyi hibát nem vártam mint amennyi van szerinte. Ezzel az aspektussal eddig nem foglalkoztunk, de a vizsgaidőszak végére ezennel beütemezem ezt is. Legyünk validak, mert az jó.

Surrogates (2009) - Utopista sci-fi Bruce Willis-szel. Izgalmasan prezentált és fordulatos sztori jellemzi, viszont rengeteg lehetőséget kihagytak, és nekem a világ sem állt össze. Nagyon hasonló a setup a Gamer-hez, csak míg ott valós emberekbe lehetett beköltözni, itt robotokba lehet, ennyi. Van egy konkrétan azonos jelenet is a két filmben, "a szőke csaj valójában egy dagadt buzi" népnevelő hasonlatot (="gyerekek, sosem tudhatjátok kivel is beszélgettek a neten...") egyikből sem sikerült kihagyni. De valószínűbbnek tartom a Gamer világát kialakulni ilyen körülmények mellett mint a Surrogates visszafogott konzervativizmusát. Míg az első nyíltan ráment a megbotránkoztatásra (ezért is voltak ott élő emberek a bábok, gondolom), az utóbbi egy sima sci-fi krimi akart lenni, és nem akarta ebbe az irányba elvinni az egészet, csak ezért fel kellett áldoznia a világ koherenciáját. Például azt sem értettem hogy miért csökkentek ettől a robotos életmódtól a bűnözési ráták (és erre nem válasz a filmben látott kikapcsolós módszer, mert arról azt mondják hogy új, meg szürke zóna, meg stb.). Szerintem pont hogy nőnének. De mindegy, ha ezektől eltekintünk, akkor némi minimál demagógiával megúszva kaphatunk egy egész jól muzsikáló nyomozósdit. Megér 3,5-et.

The Darjeeling Limited (2007) - Na ez az amcsi művészfilm, ami jól meg lett csinálva. Nem egyszerű ez sem, de nem hagynak teljesen magadra (sőt még zavarnak is össze) mint a franciák.

A három főhős testvért alakító Adrien Brody, Owen Wilson, és Jason Schwartzman mind-mind kitesz magáért, remek az alakításuk. A sztori eléggé összevissza, a motivációk tisztázatlanok, de apránként megvilágítják nekünk a képet.

Rengeteg, az egész filmen végighúzódó szimbólumot, allegóriát láthatunk (ilyenek a homlokukra festett különböző színű pontok, maga a vonaton utazás mint állapot, vagy az örökké maguk után húzott bőröndök, amik a film vége felé egy katartikus jelenet főszereplői is lesznek). Annak ellenére hogy rengeteg súlyos és komoly mondanivalót hordoz, abszolút komolytalanra van véve a hangulata, és mégsem lesz tőle disszonáns az egész. SPOILER: Például Francis-t a fején lévő komikus kötés miatt egészen addig képtelenek vagyunk komolyan venni, míg egy szintén nagyon jól megcsinált jelenetben sorban le nem veszi azokat, és meglátjuk hogy sérülései valóban igen súlyosak. /SPOILER

Több váratlan, nagy fordulat is van a filmben, amik alapvetően változtatják meg a történet folyását, és egyik sem hat öncélúnak, vagy forgatókönyv által ránk erőltetettnek. Bár a film végére egyik felvetett alapprobléma sem oldódik meg igazán, mégis kapunk egy teljesen korrekt lezárást, én pedig teljesen elégedett voltam. Kap egy négyes fölét, ami majdnem 4,5. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

La Haine (1995) - Vincent Cassel a név. Ajánlották is, merthogy alapmű. Nem érzem benne a potenciált. Egy közepesen zavaros és látomásos, szimbolikus állásfoglalás a franciaországban élő kisebbségek kontra rendőrség problémakörben, kicsit kizoomolva a gyűlölettel kapcsolatosan. A franciák szeretik a művészfilmjeiket elnagyolni, nem szájbarágni, majd megérti aki megérti, aki meg nem, az biztos nincs hozzá felnőve. Erről a jelenségről lehet hogy írok majd valamikor, mert kinyitja a zsebemben a bicskát. A film alig kínál valamit. Se látvány, se történések, a dialógusok rettentően gyengék. A végén (végre-valahára) előjövő konfrontáció pedig szintén iszonyat bénán sül el (hehe...). Nem tudtam élvezni. Kettes, de csak mert értem mit akart mondani, és erről tényleg beszélni kéne. Kis türelem, és beszámolok egy nem-francia szimbolikus filmről, azt majd dicsérem.

Push (2009) - Indulhatna a legfantáziátlanabb címfordításért, és nyerne. A sztori amolyan "civil X-men", kicsit reálisabb, a világ 99%-ig a valós világ, (és nem egy alternatív). A kritikák olyan filmek mellé teszik mint a Wanted, vagy a Jumper (amit nem láttam (edit: akkor még)). A wantedet teljes nyugalommal veri, nem kérdés. Minden tekintetben vegyesen érzek ettől függetlenül. A színészek jók, de nem nagyon jók. Djimon Hounsou-nak ez a szerep nem való szerintem. Dakota Fanning (még?) nem tud jól tinilányt játszani, legalábbis nem olyan zseniálisan mint a kislányszerepeket anno, amikben lazán lejátszott a vászonról olyan neveket mint pl. Tom Cruise nem is olyan rég. Az abszolút mélyrepülés az a jelenet amikor berúg, ott lemegy ilyen gimis színjátszókör színvonalra. Nagyon remélem hogy összekapja magát. Sajnos sok gyerekszínészt láttunk elsüllyedni ahogy kinőtte magát, talán ő kivétel lesz. A főhőst és a csajt kicsit jellegtelennek éreztem.

A világkép sem volt mindig egyben. Nem sikerült keresztmetszetet adni a szembenálló felekről, a hatalmi tényezőkről, a különböző erőkről, az ezekhez való hozáállásról. Az egyik percben még hűdetitkos, megnemutasd, a következőben meg rombadöntik a piacot, a főcsaj meg poénkodik a főhős elméjével, csak úgy. Nem éreztem hogy a karakterek urai a képességeiknek, néha abszolút illogikusan, oda nem illően, kezdő módon használták őket, ami lehangoló. Volt pár jó fordulat, a vége kicsit összevissza lett, én úgy éreztem hogy kicsit a forgatókönyv diktálta a szabályokat, ergo kicsit erőszakosan kerekítették le. Úgy érzem szánnak ehhez még folytatás(oka)t is, ami még jó is lehet.

Ez sem volt rossz, egyébként. Egyszer simán meg lehet nézni akár moziban is, akinek bejön ez a soft-sci-fi-mystery vonal. Kap egy hármast.
 

Soha, soha, soha többé nem szabad Stephen King műből készült tv-filmet néznem. Soha. Egyszerűen nem éri meg az elvesztegetett időt.

Seven Pounds (2008) - Dráma, ami egy ponton átmegy romantikusba. Will Smith ebben a filmben végre csillog, igaz kicsit a maga módján, de szerintem a célnak bőven megfelelt. A képi ábrázolás dugig van szimbólumokkal, utalásokkal, és persze flashbackekben megkapjuk az egész sztorit létrehozó és előrevivő traumát is. A történet amúgy kicsit vázlatos, több szál mintha csak nagyjából lett volna megírva, és a végére teljes egészében fókuszál is a dolog a csaj és a főhős közti viszonyra, ami ennek a filmnek szerintem ártott, de így is jó volt, ne értsétek félre. Várható, mégis döbbenetes végkifejlettel zárják a dolgot, és egyúttal elérik hogy ez ellen a végkifejlet ellen drukkoljak, ami kifejezetten ritka. De persze beláttam hogy ez így volt kerek, feljebb is tolta a pontját az egésznek.

És most először spoilerezünk is, szóval ha már megnézted a filmet, jelöld ki a fehér betűs részt hogy olvasható legyen:

!!SPOILER!! Azért a vége mennyire beteg, még dráma-mércével is... A hideg futkosott a hátamon amikor a vak csávót látjuk az utolsó jelenetben, ahol... És persze belegondoltam hogy mi lenne ha én lennék ilyen helyzetben mint ő vagy a csaj, és hát vááá. De ezek után pláne elbaltázottnak tartom a szerelmi szálat, mert mi a bánatért jön össze a csajjal ha tudja hogy mégis mit tervez utána? Csak a csajnak nehezíti meg a dolgot, nem is kicsit Ja, és a film eredeti címén is érdemes elgondolkozni, mennyi plusz jelentést hordoz így a végkifejlet fényében. Durva. !!SPOILER!!

Pontszámilag meg négyes.

Az a fajta ember, aki ha elhatározza hogy meditálni fog, akkor mindenképpen betesz alá valami szar new age zenét.

Avatar (2009) - Hát mit mondjak... a hype és a várakozás hatalmas volt, annyi szent. Látszik hogy sokat beletettek a filmbe, és az elhintett háttéranyagból is az jön le hogy ez James Cameron főműve. Ez a látványból egyértelmű, rengeteg animáció, effekt, egy remekül megcsinált világ, és egy hangulatos, de nekem túlontúl antropomorf idegen faj (a párhuzam az indiánokkal az első perctől sikít róluk). A bajom az, hogy egy ennyire végletekig csiszolt környezet alá miért nem lehetett egy ennél kicsit eredetibb és/vagy váratlanabb sztorit rakni? Mert ezt mind láttuk már sajnos más filmekben. Pontosan nulla meglepetés lesz benne, minden egy órával előre sejthető. A karakterek rettentő sablonosak. Epikusnak szánt sztorit kapunk, ám ennyi időbe nem fért bele a kellő részletességű kibontás, csak pár igazán drámai, nagyszabású pillanat van, a többi meg csak az akar lenni. Még egy súlyos sirámom: a trailer elején nyugodtan kiírhatták volna a "SPOILER!" figyelmeztetést, mert minden benne volt. A legütősebb jelenetek, a "váratlan" fordulatok, mindent beletettek. Ami még nem tetszett, hogy nagyon "pídzsí"-re (csak egyszer mondom el: Parental Guardian, PG) vették a figurát, a vérengzés jelzésszerű (nulla vér, ezmilyen?), holott egy ilyen clash of races helyzetben legalább erre illett volna ráfeküdni, még akkor is ha 16-18-as lesz csak a film.

Nagyon nem rossz a film (mert a mostani sima verzió után még elzarándoklok egy moziba a 3D változat miatt is, ami véleményem szerint nem keveset ad majd hozzá), de... Hát igen, de. Ezért három és fél.

Van ugye ez az új rendelkezés hogy azt az autót ami elbukik a műszaki vizsgán egyből ki is vonják a forgalomból. Aztán erre jött a sok (mellesleg szerintem jogos) pampogás hogy aki szar kocsit vezet, az nem jókedvéből teszi, hanem mert nem telik jobbra, talán.

De amiről beszélni akarok, az egy blogon egy írás, ami erre a pampogásra reagált, és egyébként korrektül kifejtve felvezette hogy az autóvezetés "nem szociális vívmány" ahogy ő fogalmazott. Ergo nem jár alanyi jogon, valaki vagy képes összeszedni az autót műszakiztathatóra, vagy ne vezessen (idáig még van is némi igaza, de most jön a lényeg), ugyanis az mindenki számára konstans életveszély ha műszakilag nem rendben lévő autóval mászkál.

Ez így ebben a formában elvi síkon még igaz is, de kérdem én, ha inkább a gyakorlatot nézzük, kik okoznak balesetet? A szakadt ladások-wartburgosok-polszkisok (akik mellesleg olyan régi szar kaszniban ülnek hogy pontosan tudják hogy egy komolyabb ütközés az életükbe kerül), akik ezzel az új rendelkezéssel kikerülnek majd a forgalomból, vagy inkább a fullos mercisek-audisok vagy éppen a tuningolt subarusok-suzukisok-faszomtudjamisek? Egyértelműen az utóbbi réteg a veszélyes, aki alatt ott a lóerő, aki biztos benne hogy a hiper-szuper fékje kétszázas tempónál fél méteren megfogja a másféltonnás acélkasznit, vagy ha nem, hát az (meg a száz légzsák) úgyis megóvja mindentől.

Úgyhogy míg műszakilag ki lehet nevezni a roncsautós réteget veszélyesnek, ők a tapasztalatom (polszkis vagyok, helló) szerint pont hogy adekvát módon vezetnek, kvázi _tudják magukról hogy veszélyesek_, és így ironikus módon még talán ők a legbiztonságosabb elemei a forgalomnak.

Ez persze nem vonatkozik az ittasan, jogsi nélkül, vagy tényleg végletekig szétnyúzott autóval közlekedőkre (egy bizonyos népcsoport ezt, meg a fullosmercis verziót szereti megvalósítani valamiért, a köztes szintek nem elképzelhetők a számukra), de ott nem is az a valódi probléma hogy az autó nem menne át a műszakin, hanem maga a sofőr ugye, aki ezt mind leszarja. De persze ki kell vonni mindet ami nem megy át, akkor is ha ezzel bebüntetjük a sok korrekt sofőrt, akik úgy a 98%-ot teszik ki. Járjanak BKV-vel, aminek a kiváló minőségi szolgáltatásait februártól ismét lesznek szívesek drágítani. (Mi a faszra fel, csak kérdezném...?)

És hozzátenném a slusszpoént, amit kishazánkban szerintem mindenki tud akinek autója van: minden azon múlik hogy van-e egy ismerősöd egy műszakiztató helyen. Onnantól már csak némi aprópénz kérdése és akkor is lesz műszakid ha az autódat ló húzza és pengék vannak a kerekére szerelve mint a Ben Hur-ban.

Hát így.

Evolválunk, podkesztelünk. Powered by Dropbox.

Tesztzenénk: Prodigy vs. Enya - Orinoco Flow

Töltsétek, hallgassátok, kalózkodjatok. Arr!

Tears of the Sun (2003) - Ez a film a Blood Diamond elődjének tekinthető, kicsit más történetvezetéssel. A téma majdnem ugyanaz: Afrika szélsőséges diktátorok által uralt háborús zónái (ezúttal Nigéria), ahol értelmet nyer a revolution/second mértékegység. Innen kell egy speciális katonai alakulatnak (Bruce Willis vezényletével) kimenteniük egy amerikai doktornőt (az utolérhetetlenül bájos Monica Belluccit), ám az eljátssza a szokásos (szerintem rettentő idióta) drámát, hogy ő nem megy sehová a protezsáltjai nélkül. Komolyan nem értem hogy az ilyen missziós jóemberek hogy gondolják hogy ők maradnak, ők népet mentenek, ők megváltanak egy ilyen szituációban, amikor a diktátorok gyakorlatilag a saját népüket irtják. Gondolják hogy majd pont őket fogják megkímélni? Meg aztán ilyen szélsőséges helyzetben a megmentésre érkezett katonákkal vitatkozni, ez is mi, nem értem (abszolút úgy érzem hogy ilyen helyzetben nincsenek opciók). Na mindegy, ez egy más téma...

Ami nem tetszett, hogy a katonák véleménye egyik percről a másikra vett 180 fokos fordulatot, egyik percben szemrebbenés nélkül otthagyják a népeket, a másikban meg visszamennek értük mert megvilágosodtak hogy ők lesznek a helyi hősök. Túl vázlatos ez így. Az egyéb megvalósításokkal nincs gondom, szépen ábrázolták hogy az amcsik überképzett őskatonák, akik ellen az afrikai bokorugróknak csak hatalmas túlerőben van esélye. Tettek pár fordulatot is a történetbe, amik egyrészt kicsit indokolták a történéseket (pont jókor, amikor kezdtem őket kicsit irreálisnak érezni), másrészt eggyel magasabb szintre emelik a tétet. A vége kb. az amire mindenki számítana az alapsztori hallatán, de hát nem lehet mindig meglepetés.

Kellemes film, szerintem el lett találva. 3,5 mindenképpen jár, a 4 is majdnem.

Index főoldal két cikkéből, egyszerű összehasonlítás (lényeg kiemelve).

Eset 1., régebben, roma sértett:
A legismertebb szamurájkardos támadás 2005. május 8-án volt, egy buszon a tizenhét éves, Mortimer becenevű Gyurcsa Mihály átszúrt egy vele kötekedő és bicskát rántó tizenöt éves fiút (aki roma - Mf). Mortimer és társai egy hagyományőrző csoport tagjai voltak, épp furcsa ruhában, pajzsokkal és kardokkal indultak gyakorolni a Normafához. A tizenöt éves fiú életveszélyesen megsérült, a kard megsértette a májat, a gyomrot és a tüdőcsúcsot, roncsolta a lépet, de sikerült a fiú életét megmenteni. A Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek találta Gyurcsa Mihályt emberölés kísérletében, és jogerősen három év, tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Eset 2., kevésbé régen, roma elkövető:
Halált okozó testi sértés miatt egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a szakközépiskolai tanulóra, aki 2008. januárjában úgy összeverte osztálytársát Budapesten a VIII. kerületben, hogy a fiú belehalt sérüléseibe.
A szakközépiskolában egymás mellett ülő két fiatal viszonya megromlott, mert a későbbi áldozat megjegyzéseket tett a vádlott roma származására. Az akkor 17 éves tanuló és 18 éves áldozata (stb. - Mf)

Bónusz: A bíró indoklásában azt mondta, hogy mivel fiatalkorú, jelenleg is szakközépiskolás vádlottról van szó, figyelembe vette az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, amelyet a magyar jogrend is átvett és amely kimondja, hogy ilyen korú elkövetők esetén csak a legvégső esetben indokolt kényszerintézkedés, illetve végrehajtandó szabadságvesztés elrendelése. Példaként említette, hogy ez alapján akár emberölés esetén is lehetőség van fiatalkorú esetében a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására. További enyhítő körülményként értékelte, hogy a fiatalember beismerő vallomást tett. (Én ezt hívom bullshitnek... - Mf)

Nem mondok semmit, csak leírtam ezeket egymás mellé. Mégis mindenki számára kirajzolódott egy kép (amit igazából már mindenki ismert, csak ennyire pofátlanul nem volt az arcunkba tolva eddig).

Nem lesznek ilyen posztok, nyugi, csak ez annyira felkúrta az agyamat, hogy nem tudtam megállni szó nélkül.

...címmel nekiálltam a blog közösségének a falára tűzögetni mindenféle viccességet (nem a százmilliószor látott fajtából), mint egy jobbfajta munkahelyen szokás. (Idióta szokás, egyébként...) Adja magát a funkció, itt a blogon komplikált lenne és hülyén is mutatna, de ott tökéletes. Aki kíváncsi, csatlakozzon a csoporthoz, ha eddig még nem.

További ötleteket is várok a közösség kreatív felhasználására.

Történt pedig idén hogy úgy döntött zseniálisan fejlett egyetemünk, hogy egy bizonyos előadást (g-vel kezdődik, nagy kedvence mindenkinek, na mi lehet) a félév folyamán kamerával rögzítenek, majd letölthetővé teszik mindenki okulására.

Az első előadás felvételének elején (nem, nem csak most néztem meg, csak most jutott eszembe hogy erről írni akartam) az előadó (szintén nagy kedvenc) fontosnak érezte leszögezni hogy a videók megtekintése nem helyettesíti az előadásra járást.

Aztán mi a pélóért nem? A kamera vágatlanul végigveszi az előadást, a szöveg tisztán hallható, látjuk a kivetített anyagot a vásznon, még azt is hogy épp mire mutat a lézerpointerrel. Van esetleg valami bónuszanyag, amihez kikapcsoltatta a kamerát, és mint titkos tudást suttogta el a jelenlévő keveseknek, akikkel később közösen feláldoztak egy szüzet is? Vagy csak mondani kellett valami nonszensz hülyeséget, mert belénkrögződött hogy "A hallgatót be kell ültetni előadásra, attól okosodik, minden mástól csak hülyül!"?

Egyrészt jártam én sok-sok olyan előadásra ami nem hogy segítette, de hátráltatta a tárgy megértését (hozzátartozik hogy ez a g-betűs tárgy pont nem ilyen, ide kell az előadás), másrészt ez a videó tényleg teljesértékűen helyettesíti a fizikai jelenlétet, szóval kérem az ilyen parasztvakító megszólalásokkal máskor vigyázzunk.

The Fountain (2006) - Egy kevésbé ismert Hugh Jackman-film (Rachel Weisszel), ahol jó öreg Rozsomákunk az emberi oldalát csillogtatja, ez ugyanis hardcore romantikus dráma. Igen, csajjal nézős, sírós, amit akarsz. Ennek köszönhetően a karakterek kicsit sarkosak, szélsőségesek, klisések, de nem zavaró mértékben. A rendező az a Darren Aronofsky, akinek olyasmiket köszönhetünk mint a Requiem for a Dream, a Pi, vagy épp a (későbbi) Wrestler. Egy egész kicsit emlékeztet a történet szövése a Faun Labirintusára, csak itt kettő helyett három szál van: a valóság, a regény világa, és a belső, transzcendens világ, ezek között váltogat a film, néha elég nehezen követhetően. Láthatólag sok aspektust készek voltak feláldozni a képi világ, a megjelenítés oltárán, és ez sikerült is annyira jól, hogy azt mondjam: megérte. A történet maga elég rövid (igazából a három szál együtt tesz ki egy normál hosszúságú filmet, de mivel a szálak cselekményei egyenként fél-fél órásak, ezért az egész film rövidnek tűnik), ráadásul sok a lényegessége miatt megismételt jelenet, ez is egész picit rontotta az összképet. Nem mondom rá hogy rossz volt, de elég nehéz film, és nagyon kis réteg szimpátiáját fogja tudni csak kivívni. Én hármast tudok adni rá.

Itthoni reggae zenét találni már önmagában sem egyszerű művelet, igazán jót meg gyakorlatilag lehetetlen. Ezért kell most egy közepesen jó zenekarról írnom, az Irie Maffiáról. Rettentő vegyes felhozatallal állunk szemben, aztán némi hallgatás után egyértelműen kirajzolódik előttünk ennek oka: a magyar és az idegen nyelvű (ide most angolt kellett volna írnom, de mivel jó közelítéssel egy szót sem értek abból amit a jamaikai jóember énekel, ezért...) tartalom annyira nincs köszönőviszonyban sem egymással, hogy az valami rettentő.

Míg Sena Dagadu (mint kiderült, így az énekesnőt hívják, az angol nyelvű férfi énekest meg nem tudom) abszolút világszínvonalat hoz, addig a másik énekes, Busa István (és talán harmadikként Kéri András, bár őt annyira nem éreztem dominánsnak, lehet hogy csak Busa neve maradt meg, és ezután ezt társítottam minden magyar tartalomhoz) ezt a tragikus, itthon valamiért bizonyos körökben menő, tökértelmetlen (sőt bárgyú) géppuskaszájú reppet valósítja meg, ami abszolút nem illik a stílushoz, és tönkrevágja azt amit a jó részekkel felépítettek. Erre ott lenne Sub Bass Monster, vagy Copy Con, esetleg még talán Fankadeli. (Utóbbit még alig hallgattam, de Copy Con is megérne egy külön misét hogy mennyire köze nincs a reggae-hez, és egyúttal mennyire igénytelen.) Az Irie úgy érzem valami tradicionálisabbat, minőségibbet próbál letenni, de így nem lehet. Hadd illusztáljam egy példával: Itt a teljes egészében magyar Busaman című szám, míg tegyük mellé a Black Empress-t, vagy a szerintem határtalanul zseniális Bacardi Cola-t. Mintha két különböző zenekart hallgatnánk, nem? Sőt mondok még egy jót: itt a Lady's Embassy, ami egészen addig abszolút élvezhető míg Busa már megint meg nem szólal. Azt a részt rendszeresen áttekerem, egyébként, ami milyen már...

Megmondom mit kéne csinálni: kirúgni az összes magyar énekest a zenekartól (úgyse fogják, sőt én vagyok a seggfej mert felvetettem), gyakrabban énekeltetni a csajt a Bacardi Colából, és kapnánk egy igazi világszínvonalú reggae-zenekart. Nem is kicsit ütőset, szerintem.

Bónusznak a végére még két kedvencem (igen, mert ezekben sincs magyar szöveg, igen, nyilván kommunistazsidó vagyok amiért ezt így leírtam): Legalize, és Jah Watching.

2012 (2009) - Az idei nagyonkatasztrófa (értsd nem egy város vagy egy földrész sorsa a tét, hanem mindjárt a világ, ma már nem adjuk alább) meglehetősen vegyes élményekkel gazdagított.

A látványra nagyon rámentek, amivel kb. elégedett is voltam. De ezzel nagyjából vége is a jó híreknek.

Ez az a film amiben mindent túlzásba vittek. Sok a kezet ökölbe szorító izgalmas jelenet, ezért öt perc után már egyik sem az. Az megvan, hogy minden ilyen filmbe kell egy olyan jelenet amiben valamilyen járművel éppenhogy legyorsulják az adott természeti csapást (tüzet, lávát, szőkőárat, sáskarajt, faszomat)? Na, ebben a filmben nem egy van, hanem inkább fél órán át ezt nézzük, egyszer autóval, aztán repülővel, stb. Komolyan untam, és rájöttem mennyire hatásvadász és kisstílű is valójában. Innentől mínuszpont fog járni az ilyen jelenetért minden filmben.
Aztán ott a hősködés. Na, azt is megkapod, orrba-szájba. A csávó megmenti a családját, ez oké. De aztán a testőr megmenti a többieket, a tökidegen tibeti jóemberek szintén, csak úgy, jófejségből. Aztán a főcsávó hősiesen bemászik a térdig érő vízbe fogaskereket szerelni, pedig ez egy szuiszájd missön (itt már kiabáltam a monitor előtt, hogy engedjetek oda, megcsinálom...). Aztán még a faszfej orosz is megmenti a kölykét, sőt, a szőke picsa is megmenti a kutyáját. Kell ezt ragoznom?
Van még itt karakterábrázolás, meg dialógus. Ettől a legelején kellett volna elhatárolódni, és inkább a Baraka-vonalat követve kussban bemutatni hogy ér véget a világ. Ugyanis miközben ezen kéne izgulnunk, olyan kardinális dolgokkal szórakoztatnak minket, hogy az előbbi szőke picsa megcsináltatta a melleit direkt csak azért hogy tetsszen az orosznak. Vagy hogy a főhős kislánya még mindig bepisil éjjel (ennek pontosan 0 szerepe volt a történetben). És hasonló banális faszságok. Ami hangulatot csinált a látványvilág, az ilyenek megölték.
És amit szerintem külön ki sem kéne emelnem, mert bekötött szemmel is megtippeltem volna hogy egy katasztrófafilm dugig lesz vele: demagógia. Ugye az cselekmény is adja a lovat a mindenféle zöldmozgalom alá, de a főcsávó könnyes szemmel, üvöltözve történő népneveléseivel egy ponton túl méginkább tele volt a tököm, és vártam hogy mikor pusztul már el ahogy az katasztrófahőshöz illik. Aztán még erre is képtelen volt.

Erre nem jár jobb egy kettesnél.
 

Az a fajta ember aki képes hangosan szidni azt, aki távollétében elfoglalta a szokásos (de egyébként jelöletlen) parkolóhelyét.

Ninja (2009) - Ez a film önmaga paródiája. Minden karakter mintha egy 15-20 éves B-kategóriás nindzsás filmből lépett volna elő, az alakítások nagy nullák, a sztori még nagyobb nulla. Minden van ellenben amire ez alapján számítani lehet. Örökké feszítő főhős, olyan harcművészet aminek japánhoz semmi köze, hiper-szuper dojo-ban nevelkedett kiscsaj aki képtelen leverni egy-két sztenderd gonoszkatonát (akik lowcost egyenruhás utcai bőrfejűek, egyébként), és minden, de minden elbaszott igénytelenül néz ki. Az egyébként gazdagon elhintett verekedős jelenetek is, fele időben csak azt látjuk ahogy az ügyeletes lúzerek szétrepkednek, az ütéseket nem is, vagy ha igen, akkor sajnos láthatjuk hogy fél méterrel az ellenfél előtt véget érnek, ami lehangoló. Béna effektek, egy órával előre megjósolható cselekmény, soroljam még? Úgy 15 percenként ment egyre lejjebb a pontszám, a legelején gondoltam még jó lehet egy 2,5-re, aztán csak 2, sőt 1,5, és így értünk el egészen 1-ig. Tragédia, nem javaslom. Mindezt a film utolsó 20 perce közben írtam, egyébként, szóval...

Nemrég olvastam valami blogon (autózz!, talán), hogy egy csávó, miután látta hogy egy kilométeres dugó amiatt alakult ki, mert egy komplett sávot elfoglalva javítottak épp a jómunkásemberek egy tök lényegtelen jelzőlámpát, utánajárt hogy ez mégis kinek az akciója volt, ki a felelős, és mégis hogy gondolta ezt hogy csúcsforgalomban egy tök lényeges utat félig elállnak.

És a figura komolyan hitte hogy valami eredményt fog elérni... Esküszöm megjelent egy könnycsepp a szemem sarkában, ez olyan naiv. Felhívta az ELMŰT, onnan továbbirányították valami közterületfenntartóhoz, aki továbbirányította az erre a célra szerződtetett cégéhez, akik mutogattak az alvállalkozójukra, aki a tényleges munkát végzi  (igazából csalódtam, azt hittem több szint lesz), na erről a cégről kiderült hogy pár hónapja még másik volt, és most egy új van (ez is mennyire tipikus...na mindegy), annak az elérhetőségét is megszerezte, és beszélt a jóemberekkel (gondolom nem konkrétan azokkal akik ott javították a lámpát, de a hozzájuk legközelebbiekkel), akik felvilágosították hogy valami hivatalban kitalálták hogy az ilyen javítások időlimitesek, ezért mindegy ha csúcs van, akkor is x órán belül meg kell lennie, szóval ők nem tehetnek mást.

Mégis mire számított? Hogy az egyik Kovács Tibi aki felveszi a telefont, majd azt válaszolja hogy "Igen Uram, én rendeltem el hogy állják el az utat, mert mániás depresszióm van és így vezetem le. Ilyen esetekben a cégpolitikánk egyértelműen kimondja hogy a károsult döntheti el hogy kiugorjak-e az irodám ablakán, vagy villát dugjak a konnektorba. Szóval Uram, melyiket szeretné?" Nem. Nyilvánvalóan senki nem lesz hibás, mindenkinek lesz valakije akire mutogathat (eggyel feljebb vagy lejjebb), és természetesen senki, de senki nem döntéshezó, mindenki parancsot teljesít (ilyet már láttunk valahol), ha nyilvánvaló hülyeség, akkor is, a döntéseket meg egy sehol, és egyszersmind mindenütt jelenlévő bolytudat hozza, akinek nincs neve, nincs száma, nem lehet elérni, nem lehet felelősségre vonni.

Na, én ezért nem emelem fel a telefont soha, semmilyen ügyben sem.