Nem értem hogy az amerikai filmekben az hogy van hogy a legvékonyabb papírajtó is tökéletesen hangszigetel. Millió olyan jelenetet láttam ahol az ajtó másik oldalán álló illetőről beszélgettek a résztvevők úgy, mintha legalábbis másik városban lennének.

Ellenben persze ha a helyzet megkívánja, a föld alatt 20 méterre lévő atombunkerből is kihallatszik a kiabálás, mert miért ne. Csak film, igaz?

School of Rock (2003) - Egy régebbi, jobban sikerült JB-film, ami valahogy kimaradt. Pótoltam, jól tettem. Alapvetően szokásosnak mondható sztori melyben a formabontó (és tulajdonképpen imposztor) tanár embert farag a kölykökből (akik egyébként feltűnően jól játszanak, csak ritkán esnek ki a szerepükből), és valami megmérettetésen ők lesznek az ügyeletes sztárok. Egész jó volt, 3,5-et adok rá, csak azért nem többet mert nem is próbált formabontó lenni. Ilyen sztorival mondjuk nehéz is.

Year One (2009) - Jelenleg a legújabb filmje, melyben egy száműzött ősembert alakít, aki bejárja az Ószövetség jópár helyszínét, Szodoma főszereplésével. Megfigyeltem hogy az összes Jack Black-film sztorija alapvetően ugyanaz: Jack Black-et nem szeretik, mert ő olyan "Jack Black". De ő elhatározza hogy majd jól megmutatja nekik. És mivel ő a film főhőse, ez sikerül is neki. A végén esetleg levon valami ősbéna tanulságot is. Ennyi.
Ez nem hangzik túl jól, de egyrészt JB karaktere megunhatatlan (ha megszokjuk az alapvetően elég durva poénszínvonalat amit hoz), másrészt valahogy a körítéssel mindig megoldják hogy nézhető legyen a film. Ez annyira nem nagy durranás mint a School, ezért legyen mondjuk 3, de mondom: egyszer teljesen nézhető.

Holnaptól pedig ne legyenek illúzióitok: konzervtartalmat kaptok, mivel hétfőig távol leszek. Nagyon távol. Jólesően távol. Monduk laptop is lesz meg net is, de nem hiszem hogy blogolásra fogom fordítani az időt. Ha mégis, majd észreveszitek. Na puszilok mindenkit.

Amikor az éppen szerkesztett dokumentumban f5-tel akarok quicksave-et nyomni, akkor ez a kérdés felmerül bennem...

A következő esetleg az lesz hogy az Paste ikonnál meg akarom várni a cooldown-t, vagy ilyesmi.

Shutter Island (2010) - Gyenge. Nem úgy mint rossz, hanem úgy mint nem elég erős. A felütés még jó, teljes súllyal nehezedik ránk a kicsit Stephen Kinges, kicsit talán Lovecraftes atmoszféra, a viharba burkolózó szigettel, a börtön-elmegyógyintézettel, minden egyébbel. Izgatottan fészkelődtem, és valami nagyszabásút vártam. Lehet hogy itt hibáztam.

Minden adott volt egy jó izmos pszichothrillerhez, ehelyett egy közepesen kisstílű krimit/drámát kapunk. Kicsit sok benne az üres ide-oda mászkálás. A sziget alapvetően kietlen, a dialógusok lehettek volna akárhol, szerintem jobban jártunk volna kevesebb sziklamászással, ilyesmivel, bár gondolom szimbolikusnak szánták. Nehéz lenne beszélni róla spoilerezés nélkül, van pár fordulat, a vége elvárhatóan meglepő, láttuk már ezt a trükköt, de még mindig jól ül, hatásos. Ahogy egy user review is kiemelte imdb-n, az utolsó mondat egy egész más szintre emeli a filmet, zseniális húzás, legalább egy pontot ért ez a pár szó az értékelésben. Leonardo ismét elég jól alakít, bár az ilyen karakterekben már eléggé benne van. A kevés látomásos jelenet elég erős, pláne a vége ismeretében. Valami mégis hiányzott ebből a filmből. Lehet hogy csak azért érzem mert másra számítottam, de az örömöm nem volt maradéktalan. Így is jó egy négyesre, szóval teljes nyugalommal el lehet menni megnézni.

"A világ legöregebb kutyája rendszeresen jár a pábba."

"A világ első koktélsékere viccből készült. Egy amerikai bártender két hasonló méretű poharat összeillesztett, és elkezdte benne rázni az elkészítendő italt, pusztán a vicc kedvéért."

Ez most így hirtelen index címlapról, vagy annak közvetlen környezetéből.
Gyerekek, nem kéne.

Where the Wild Things Are (2009) - Elhamarkodott dolog lenne ezt a művet gyerekfilmként kategorizálni, bár belefér a PG-be, és mindenféle bumfordi szörnyek vannak benne, és egy kissrác a főhőse. Ez a film egy belső utazás, melyben a kölyök felfedezi a saját pszichéjét, a szörnyek (ők a "Wild Things") érzésem szerint egy-egy vonását, oldalát testesítik meg. Sokak szerint inkább a valódi világ szereplőivel vannak párhuzamok, szerintem meg akár mindkettő is lehet egyszerre.

A sztori maga kissé zavaros, még az alapproblémák sincsenek tisztázva, de ilyen jellegű dolgokat talán nem is lehet annyira. A végén sem éreztem nagy megnyugtató lezárást, de persze heppiendesre van véve az általános hangulat. Alapvetően tetszett ahogy az egész film folyamán a látszólag véletlenszerű események alatt néha előtűnt a nagyon is valós helyzet amire reflektáltak.

A vizuális megvalósítást nem bonyolították a halálba, érzésem szerint csak a szörnyek arca volt CG (meg persze egy-két trükk is, szükségszerűen), a legtöbb egyéb pedig jelmez, díszlet, egyéb. Jót tett a filmnek, nem erre figyelünk, hanem inkább a mondanivalóra, cselekményre, vagy a cseppet sem egyszerű dialógusokra (amik igazából az egész film vázát alkotják).

Nekem nagyon tetszett, adok rá négyest.

Nem értem hogy milyen az az ember aki sportújságot olvas (illetve hogy mi a sportújságok létjogosultsága). Ők mind univerzális sportrajongók? Mert ugye egy ilyen újságban a focitól a lovaspólón át a sakkig minden van. Ez őket mind érdekli vajon? Vagy képesek megvenni egy olyan újságot aminek a fele számukra irreleváns? Összevetve ez olyan mintha egy metálos a Hammer helyett megvenné a "Zene" című magazint, amiben ugyanúgy ott a klasszikus zene meg a legfrissebb hírek Tiestoról. Nem reális. Ahogy az sem hogy van egy univerzális zenerajongó aki mindhárom témára ugyanolyan nyálcsorgatva veti rá magát.

28 Days Later (2002) - Zombis katasztrófafilmek nem nagyon szoktak elérni 7.6-os pontszámot imdb-n (ráadásul nem 100ezer szavazattal), ezért gondoltam érdemes lehet megnézni ezt a filmet. Hát elég vegyes a véleményem.

Ugyanis a megvalósítás nagyjából jó. A zombik (nem is igazi zombik, hanem vírusfertőzött emberek igazából) igazi, maszkírozott emberek, így kihúzhatjuk a kurvadrága, és általában bénára sikerülő CG-t a listáról. Ellenben az "üres város"-szindrómát megcsinálták, és sokat erőltetik is, ami jó, nagyon jó. Ez minden ilyen filmbe kéne, mert nagyon hangulatos, és ezen kívül elég kevés féle filmbe fér bele.

Főhősünk a későbbi Batman-filmek Madárijesztője, Cillian Murphy, aki azért elég közepes színész szerintem... Rajta kívül az egyetlen név Brendan Gleeson, aki azért jó szokott lenni, itt talán kicsit sarkos karaktert kapott. Az a bajom, hogy a szereplők mind totálisan ésszerűtlenül viselkednek, de valami egészen banális szinten. Olyanokra kell gondolni hogy egyedül mászkálnak el helyekre csak úgy hepajból a zombi-apokalipszis kellős közepén (ráadásul miután már megbeszélték hogy ilyet nem szabad), behajtanak a sötét alagútba (holott erről is fixálták hogy jobb elkerülni), nekiállnak önfeledten smárolni meg beszélgetni az újbóli találkozás örömére miközben a házban szabadon futkároznak a zombik...hát ilyesmik. Ezek rettentő sokat rontanak az összképen. Olyan apróságokról már nem is beszélek mint hogy takarékoskodni kéne a kajával, vízzel, lőszerrel, meg minden értelmessel, mert ez teljesen általános a filmekben sajnos. Illetve nagyon nem tisztázták azt sem hogy akkor most a fertőzöttekkel mi is van. Én azt vettem le hogy ilyen kontrollálhatatlan őrjöngés vesz rajtuk erőt, nade akkor egymást mi a frászért nem tépik szét? Illetve: mit esznek? Ott a sok üzlet érintetlenül, ellenben a hullákon sem azt látni hogy megették volna az agyukat, szerveiket, akármit. További érdekes kérdés hogy ha nem a fertőzöttek gyilkolták le őket, akkor ez a sok-sok hulla mindenhol ugyan mitől halt meg. Mert úgy néznek ki mintha a kis napi teendőik közben érte volna őket a vég, nade ilyenről itt szó sem volt. Kicsit összevissza a sztori, na.

A vége meg egy kabaré. Végre eljutnak a katonákhoz (miután szerencsétlen Brendan Gleeson a világ legbanálisabb módján hal meg, komolyan röhögtem volna ha épp nem pörög bennem egyre lejjebb a pontszámláló), ahol komolyan meg van lepődve a srác hogy a két csajt akit hozott, a katonák be szándékoznak dobni a közösbe. De nem ám úgy ahogy egy értelmes ember csinálná, hanem előbb felöltöztetik őket mindenféle reneszánsz ruhákba amiket a kastélyban találtak, meg faszom. A srác meg megszökik, és mezei biciklisfutárként túljár egy komplett katonai elitalakulat eszén akik túlélték még a zombiinváziót is. Reális. Ők meg egy szobában fegyverrel őrzik a két csajt, gondolom várva a parancsot a szórakozásra, vagy énnemtom. Komolyan vártam hogy esetleg lesz egy jelenet amiben a vonatsínhez kötözik őket, hogy esetleg még egy fokkal elcsépeltebb lehessen a szabadítós jelenet. Lehangoló volt a vége, nagyon.

Még egy fontos dolog eszembe jutott: ha a forgatókönyvben az a sor szerepel hogy "XY meghal.", akkor XY elfelejt harcolni, otthonfelejti a zombiirtó apparátusát, sőt majdhogynem beköti a szemét és rágyújt egy cigire. Határtalanul idegesítő ez is. (pl. sikítottam hogy "Miééééééért?!", mikor Brendan Gleeson úgy indul el átvágni a fél országon hogy a lépcsőházban használt komplett rohamrendőr-szerkóját otthonhagyja lógva...)

Sajnos az a helyzet hogy kevés kivétellel csak a város ürességének bemutatása tetszett, a többi elemet mind sikerült tönkretenni valahogy. Ezért csak 2,5-et tudok adni rá.

Ígéretemhez híven itt van a sorozat 4. példánya is.

Időrendileg az Awakened és az előzőekben méltán magasztalt Jack the Ripper közé tehető, amikor nekiálltam a történetnek nagyon kíváncsian vártam, hogy melyikre fog inkább hasonlítani.

Ami a játékmotort illeti szigorúan (és sajnos) az Awakenedre hasonlít inkább, sőt a gépigénye, mintha nőtt volna, legalábbis ugyanazokkal a beállításokkal, ugyanazon a gépen cefetmód szaggatott.

A tárgyak elhelyezésében sem javítottak sokat, bár egy kicsit azért mégis, de megint sokszor kellett végigjátszáshoz nyúlnom, pusztán azért, mert 3 kilóméterrel odébb nem vettem észre egy 3px méretű valamit egy bokor aljában.

A történetért azonban hatalmas csillagos ötös jár az írójának. Az egész játék amolyan "riddle" jellegett vett, különböző angol nyelvű versikéket kell megfejteni, amik újabbakhoz vezettek és így tovább... amit én szerfelett élveztem :)

Összességében erről most nem írnék mérföldeket, mert minden benne van az előző két postban, csak annyit tennék hozzá, hogy azt kaptam amit vártam, abszolúte az öccse és a bátyja között van félúton.

Következőnek a sorozat egyetlen általam még nem játszott darabja a Mytery of the Mummy jön majd, a Silver Earringet pedig ki fogom hagyni, annyiban lerendezném, hogy ahhoz nem volt elég jó, hogy egy post kedvéért újra végigjátsszam.

Van egy poszt amiben lehet nekem ajánlani filmeket, kérni kritikákat, ilyesmi. Az első körben összegyűlt filmeket pedig most elemezném, és várom a további kéréseket a vonatkozó posztban.

Tesó (2003) - Magyar kisfilm, végül a Youtube-on néztem meg, mert fent van. Követi a korábban készült hasonló, kicsit retro, kicsit underground filmeket hangulati és kivitelezési szempontból. A sztori nem túl bonyolult, két szál van összesen, amiből az egyik igazából el is sikkad, annyira nem fontos, csak a film első harmadának kitöltésére kellett érzésem szerint, de ettől még nem volt rossz. Az egész film sem túl hosszú, szóval nagy unatkozás meg túlnyújtás nem lesz. Az általam többnyire ismeretlen színészek jók voltak, a karaktereik is meglepően realisztikusak, pár filmes lekerekítést leszámítva (pl. hogy fenn lehet tartani egy 90 meg egy 30 m2-es lakást lemezekkel seftelésből meg a blikkben lévő aktfotók alatt lévő szövegek írásából). A romantikus szál kicsit kiszámítható, kicsit (nagyon) elcsépelt panelekből építkezik, és a vége is szirup.

Összességében tetszett a film, 3,5-re jó.

A mágus (The Illusionist) (2006) - Ugyanabban az évben jött ki mint a Prestige, szerintem nem lehet véletlen hogy két film is feldolgozza hirtelen a bűvész-illuzionista-mágus témát. Azért persze a történet már teljesen más, itt Edward Norton egyedül viszi az ipart, a századfordulós bécsi koronahercegi udvarban. Aztán jön minden, ármány, szerelem, árulás, gyilkosság, nyomozás, ami csak kell. A sztori fordulatos ahogy az elvárható (bár a végén pár dolog megmagyarázatlan marad), a látványvilága is el van találva, kicsit talán a karakterek nem olyan markánsak és részletesek mint a Prestige-ben, amivel az összehasonlítás természetesen adódik.

Ezért erre csak 3,5-et adnék (míg anno a Prestige-re 4,5-et). Ajánlott, mert nem rossz, de nem kiemelkedő.

A vándorló palota (Howl's Moving Castle; Hauru no ugoku shiro) (2004) - Hayao Miyazaki filmjei közül ki szokás emelni a Mononoke-Chihiro-Howl triptichont, mint jelentősebb (és egyúttal nyugaton is ismertebb) műveket. A három közül szerintem jelen film a leggyengébb, ám ettől még objektíve nem rossz. Átvesz elemeket a Chihiroból, de érzésem szerint általánosságban már kicsit elművészkedi a dolgot, "elengedi magát". Sajnos vannak leülősebb, és az adott pillanatban sehová sem tehető részei is bőven, és a befejezése egy merő nyál, ráadásul teljesen indokolatlanul.

Míg a másik két filmet 4 vagy afölé osztályoznám, ez "csak" 3-3,5 körül van (ami azért nem jelent rosszat).

Ruroni Kenshin: Meiji kenkaku roman tan: Tsuioku Hen (1999) - Anime minisorozat, a címben szereplő Kenshin Himuráról. Ő vándor szamurájként keresi a kenyerét, és a történet indulásakor megöl egy teljesen átlagos testőrt, ám a csavar ott következik hogy romatikus viszonyba keveredik a testőr jegyesével, aki mit sem tud róla hogy ő a gyilkosa. Erre a főszálra van felfűzve minden egyéb, és sajnos az ígéretes indulást követően túlnyomórészt romantikus tartalmat kapunk, és én abszolút nem erre számítottam. Ez a szememben lerontotta a végleges értékelést, aztán a vége mondjuk kicsit felhúzta.

Legyen 3.

Aki pedig meg akarja nézni az ultimate romantikus animét, annak ajánlom a Voice of a Distant Star-t, amiben egy-két alibi mechás csatajelenetet leszámítva végig az egymástól elválasztott szerelmesek szenvelgése a téma, mondjuk legalább csak 25 perc az egész.

Szóval mégegyszer: itt lehet nekem mindenfélét ajánlani.

Nem értem hogy a Jobbikosok, akik annyira verik a mellüket hogy az árpádsávos zászló mekkora történelmi jelképünk, miért használják azt terítőnek a kampányolópultjaikhoz. Vagy akkor átalakul csíkos abrosszá, és olyankor nem nemzeti jelkép?

Akinek a teaház egyet jelent a Vörös Oroszlánnal, annak ideje szélesítenie a látókörét. Kezdje mindjárt egy egészen jó helyen, a Teaerdőben, a Budafoki útnál, a Lágymányosi utcában (tehát mondjuk a BME-től 10 percre, ami máris nem hátrány).

Alice in Wonderland (2010) - Tim Burton rátette a kezét arra a mesére amit mintha direkt neki írtak volna, mégsem tudott remekelni valami miatt. Ha ez a film csak annyira lenne jó mint amennyire orrba-szájba promózták, már elégedett lennék. De nem vagyok.

Nem tudom hogy a 3D okozza-e ezt a szindrómát, de a sztori itt is kapott egy mélyütést mint az Avatarban. Míg az eleje abszolút ugyanúgy kezdődik mint a mese (csak Alice itt ugye idősebb), utána átváltunk egy meglehetősen klisés fantasy-vonalra, ami engem leginkább a Narniára emlékeztetett, konkrét jelenetek, karakterek, jelmezek szintjén is, ami már viszont snassz. Az egyedüli jó megoldások a látványtervekben voltak (pl. a várárokban a levágott fejek elég durva megoldás volt, de hatásos), tudjuk hogy Tim bácsi ebben spíler, de máskor a többi is stimmelni szokott.

Míg az eredeti történet rengeteg rétegű volt, "mindenkinek" készült, úgy ez is próbált, de nem sikerült. Gyerekeknek ott a sok mókás lény, meg szörnyekkel barátkozás, meg mittudomén, ezek felnőttként ablakon kidobott percek. Felnőtteknek meg ott a látvány, a Kalapos, és vele együtt a "komolyabb" karakterek, de ők gyengére sikerültek. A negatív csúcs a fehér királynő volt, aki kettő perc után kezdett el idegesíteni, nem tudom eldönteni hogy a karakterével vagy a játékával, de határozott volt az érzés hogy meg akarom ütni, akkor is ha nő.

A mellékkarakterek háttérbe vannak szorítva, abszolút díszletnek éreztem őket. Ami nem lenne baj ha a főbb karakterek meg nem lennének sótlanok. A sok egyéb kritikával ellentétben nekem még Helena Bonham Carter sem jött be. A sztori is elég erőltetett, olyan mintha valaki behúzott volna pár vonalat az egyes szereplők között a mesében, hogy "mi lenne ha...?" A kerettörténet ami az elején-végén van meg akkora klisé hogy lelóg a vászonról.

Ezt nem fogom megnézni 3D-ben. És egy hármasnál jobbat nem is tudok rá adni.

Amikor nagyon elszabadul egy zenekar a logótervezés során, akkor születnek ilyesmik...
Aki először kiolvassa a zenekar nevét (ha ismered úgy nem ér), kap egy első díjat.

A márki tett nálam egyszer egy kommentet melyben felhívta a figyelmemet pár filmre. Nem vagyok egy gyorsreagálású hadtest, de szép sorjában megnéztem amiket ajánlott.

Ronda ügy (Very Bad Things) (1998) - Christian Slater és Cameron Diaz, illetve Jon Favreau, a Friends Pete Beckere (a gazdag csávó aki Monicával járt egy ideig), akit egyből megismertem arról hogy nincs nyaka. :D Comedy/Crime/Thriller, az utolsót én nem mondanám rá. Az egyik legelborultabb, legmorbidabb fekete komédia amit eddig láttam (a végkifejlet tett oda végképp).
A sztori elég tipikusan indul: öt barát nekivág Vegasnak legénybúcsú ürügyén. Aztán persze jön az első gond, a többi meg csőstül utána. Érdemes megnézni, én jól szórakoztam. 3,5

Dögölj meg, drága Mona (Drowning Mona) (2000) - Ezt a filmet simán betippeltem volna 80-as 90-es évek közepére, erre egy időben készült a Gladiátorral...:S Érthetetlen. Ez is fekete komédia, de valamivel kevésbé fekete.
Az alapsztori az, hogy mikor Mona Dearly egy autóbalesetben meghal, és kiderül hogy az autóját megbuherálták, az egész város egy csapásra gyanús lesz, elvégre mindenki utálta, és lett volna indítéka a gyilkosságra. Danny DeVito nyomoz, rajta kívül még számos közepes név van, a kisebbik Affleck gyerek, Jamie Lee Curtis, Bette Midler, és egy kisebb szerepben még Will Ferrel is látható.
A karakterek az igazi, vérbeli white trash vonalat erősítik, ennek fényében el lehet képzelni a dialógusokat is. Itt inkább az apróságok ülnek jól, pl. ahogy a rendőrök a hullát piszkálják és hasonlók. Meg hogy mindenkinek tökugyanolyan Yugo-ja van, ezt nem is értem hogy jött, de mókás volt. :D Olyan ez is mint az előző, egyszernézős, sokat mosolygós, súlyos (a szó könnyed értelmében, csak hogy teljes képzavarral éljek). A technikai megvalósítás retrosága miatt ennek csak hármast adnék.

Robbanófejek (The Big Hit) (1998) - Ennél az első 5-10 perc után rájöttem hogy már láttam, ezért csak nagyjából néztem meg újra. Egyébként egy teljesen korrekt, 90-es évekbe illő akcióvígjáték. Kap 3,5-et.

Egy nehéz nap (Thursday) (1998) - Jó év volt ez a '98, na. :) Szintén akcióvígjátékról van szó, ahol főhősünkről elég hamar kiderül hogy egy visszavonult bűnöző, aki annak idején elég kemény játékos volt. Egykori partnere egy nap beállít hozzá egy táskával, amit persze mindenki magának akar, aki csak él és mozog és fegyvere van. Egyetlen helyszínen játszódik az egész sztori, a főhős házában, de az események pörgősek, a dialógusok jók, így nem válik unalmassá a dolog egy percig sem. A film méltó elődje a Guy Ritchie-féle vonalnak, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani a hangulatot. A film közepe táján lévő jelenet Dallas-szal (a hosszúhajú csajjal) külön díjat érdemelne. ;) Az egészre adnék egy négyest, talán '98-ban még a 4,5-et is megérte, mai szemmel már kicsit húzódoznék rátenni.

Végezetül szeretném megköszönni a márkinak az ajánlásokat, jó filmeket sikerült megismernem általuk. :)

Everybody's Fine (2009) - Tartozom egy köszönettel Patrik barátomnak aki egy nap a figyelmembe ajánlotta ezt a filmet. Ha nem szól, valószínűleg sosem néztem volna meg, mert sem a családi téma nem vonzott annyira, és a magyar plakát, alcím, miegyéb mind valami középszar karácsonyi vígjátékot sejtetett. Ezzel az a baj hogy ez egy brilliáns dráma. Ráadásul kb. nulla publicitást kapott, erre jó példa az imdb-n az alig 5000 (!) szavazat.

Robert De Niro-n kívül még olyan neveket olvashatunk mint Drew Barrymore, Kate Beckinsale, vagy az újabban nagyon feltörekvő (és szögezzük le: tehetséges) Sam Rockwell, de ez mind kb. lényegtelen, mert a film 90%-a De Niro egyedüli szerepléséből áll, és ő bizony képes elvinni a vállán még egy ilyen súlyos filmet is. Tehát majdhogynem monodrámáról beszélhetünk, mert bár a többi szereplő fontos a történet kibontakozásához, teljes mértékben háttérben vannak a fő karakterhez képest, ami itt jó dolog.

Több gyönyörű allegória húzódik végig a filmen, de most még ebbe sem mennék bele mert félek hogy levehet a hatásból, azért pedig vétek lenne. Legyen elég annyi hogy kb. az első perctől az utolsóig (és ebbe értsétek bele a stáblistát is) valódi művészi megoldások tömkelegével kápráztatnak el minket, és ahogy a kezdeti leosztás melankóliájából több lényeges fordulóponton át elérünk az abszolút nem túllihegett, nem szirupos befejezésig, többször is összefacsarodik majd a szívünk.

Abszolút meglepetésként szolgált a film, és ez biztosan feljebb is tolta a pontszámát, de nem tudok nem ötöst adni rá. Egy remekmű.

The Hurt Locker (2008) - 6 Oscart hozott el. Ezek közül a legjobb filmnek járót nem érzem indokoltnak. Nagyon nem rossz a film, de ennyire nem volt hűde.

Háborús dráma, sok ilyenkor elővehető mondanivalót elő is vesz, de nagyjából mindet félbehagyja. Nem bontakozik ki teljesen a bajtársi kötelékről szóló rész sem, az arab kissráccal kapcsolatos vonal sem (amiben van egy érdekes fordulat is, de az is elveszett a rengetegben), a háborús világ megszokása és a normál életbe való visszailleszkedésre való képtelenség sem volt rendesen ábrázolva, és így tovább.

Ettől függetlenül van néhány nagyon erős jelenet a filmben amik önmagukban elviszik az egészet, ezeket nem sorolnám fel a spoilerezés miatt. De leszögezném hogy az általános feszültségkeltésnek szánt rádióban egymásnak üvöltözés ("Nincs több időnk, gyere vissza!" "Nem megyek, megcsinálom!") egy idő után hatásvadásznak és elcsépeltnek tűnt.

Ehhez jön még hozzá az hogy a dolog ráadásul nem reális. Nekem mondjuk annyira nem szúrt szemet, kivéve a szokásos multifunkcionalitást (amikor odafekszenek mesterlövészni), de azt már kb. megszoktuk a filmvilágban.

Szóval alapvetően jó volt, van benne a Lostból Kate (öt percre), mi kell még. Négyet ér.

Most hogy végigtoltam a 2. részt is, igazán ideje írnom erről a játékról is. Ráadásul nagyon-nagyon hosszan, de ezúttal még azoknak is érdemes elolvasni akiket nem érdeklik a játékajánlók, ugyanis egy nagyon erős sztorit, ötletekkel teli világot is megkísérlek felvázolni. Vétek lenne ha bárkinek is elkerülné a figyelmét. Ugyanis tömény zsenialitás.

Az a fajta ember, aki addig nem hagy békén amíg szívességet nem tehet neked, de ezután évekig azt kell hallgatnod hogy ő mekkora szívességet tett neked, és hogy ez részéről mekkora erőfeszítésekkel járt.

The Book of Eli (2010) - Hollywood rákapott a posztapokaliptikus életérzésre, így megint kapjuk a kicsit módosult Fallout-ot (fanoknak ez a film is kötelező). Valahol középúton helyezkedik el ez a mű a The Road (amiről nem tudom miért nem írtam :S, pedig lazán érdemel egy négyest), és a Mad Max-típusú sci-fi-k között.

Igazából egy teljesen átlagos akciófilm, ahol a főhős sosem hibázik, mindenki másnak meg nagy a pofája, de hát ők rosszemberek, ezért majd jól megszívják. Az amúgy egész jól felépített világképet meg hangulatot tönkreteszi pár apró hülyeség, mint amilyen az, hogy ha 30 éve túlélő életmódot folytatunk a kiégett pusztában, akkor nem hagyjuk az áldozatokban a nyílvesszőket, például. De hasonlóan lehangolt hogy a városban már _minden_ van, on demand. Ha a forgatókönyv megkívánja, akkor azt húznak elő a kabátujjból ami csak kell. A Road legalább hiteles maradt elejétől a végéig. Ez nem.

A végén persze van egy elég jó csavar, de ez felvetett bennem egy olyan kérdést, ami az egész filmet a legszélsőségesebb sci-fi-akció kategóriába is taszíthatja, a rosszabbik értelemben. (SPOILER: Akkor most Eli vak volt? Mert ha igen, akkor az összes akciójelenet tündérmese kategória, köszi. (Nem mintha amúgy nem, mindegy...) /SPOILER)

Összességében meg lehetett nézni, mondanivalója nem volt, hiteles nem volt, látványos...hát végülis. Nem rossz film, de ne várjunk tőle megváltást (olol). Hármas.

És még szeretnék hozzátenni egy dolgot, ha valami csoda folytán olvasna a feliratot gyártó thedreamfactory (hogy ez egy személy vagy team, kb. mindegy is). Három dolgot kell feltétlenül megtanulnod mielőtt feliratot kezdenél gyártani egy filmhez: angolul, magyarul, és gépelni. Kezdd el minél előbb, mert ettől a karakterhalmaztól leginkább szenvedtem, fizikailag.

Kb negyedévente végigplakátolják Csepelt valami faszsággal. Az idei tavaszi látványosság egy Hüllőshow. Így. Ami akkora szó gondolom, hogy ezt feltétlenül végig kellett táblázni az _összes_ lámpaoszlopra a kerületben.

Pedig ha kicsit belegondolunk, akkor ez mégis mi már? 2010-et írunk, és egy fővárosban lakunk, vagy mi. Ez nem a hetvenes évek, és nem is Röjtökmuzsaj, ahol a három helyi tehénpásztor még életében nem látott más állatot mint tehenet. Ha hüllőt akarok látni, akkor elmegyek az Állatkertbe, a Camponába, akárhova. Bemegyek basszameg akármelyik kisállatkereskedésbe, és VESZEK magamnak hüllőt ha épp olyan kedvem van.

És akkor ezek a haknizó szerencsétlenek komolyan azt hiszik hogy bárki vevő lesz az útszéli hüllősójukra. És akkor még hány, ezzel analóg dolog van: egyesek egy szál kitömött cápával, vagy bálnával nyomatják, mások pókokkal-rovarokkal, pár nagyon vállalkozó kedvű arc pedig vándorcirkusszal (talán még ők a legvállalhatatlanabb elemei ennek a folyamatnak), vagy 2-3 gépes vurstlival. Ezeket rendszerint látom kirakva, felépítve, és mind kong az ürességtől, de nagyon durván. Nem bírom megérteni hogy ezt miért jó csinálni, hol éri meg, mi benne az üzlet vagy akár a bármilyen más előny.

Mondjuk itt nem az értetlenség a domináns érzés, ezért is nem kerül be a dolog a sorozatba. :P Mondjuk ki hogy nettó módon faszságnak tartom az összes ilyen rendezvényt, akár értem akár nem.

Nem értem miért üdvözlik egymást a tömegközlekedésben a járművezetők. Ez kb. olyan mintha a járatban ide-oda mászkáló bányászok minden alkalommal kezet fognának ahányszor szembetalálkoznak. (Lévén nagyjából az azonos vonalon közlekedő kollégákkal fog összefutni, de velük legalább napjában 20x.)

Komolyan nem értem ennek a szokásnak az értelmét, hasznát, akármijét. Még udvarias formaságnak is erős.

Ninja Assassin (2009) - Ez a film olyan mint a címe: nem hazudik, nem kínál többet mint ami, de amit vállal, azt teljesíti. Ez az a film, ami a hasonló című, de bűnrossz Ninja kellett volna hogy legyen.

Persze nem szabad tőle realitást várni, így itt is végig megfigyelhető hogy a főhős elpusztíthatatlan, míg a kilóra mért rosszfiúk egy vágástól szétesnek, de szó szerint. Illetve a történet alakulásától függően a ninják hol legyőzhetetlen félistenek, hol tízesével hullanak, ami kicsit fura. Az effektezés szerintem ügyes, szépen kivitelezett, amikor kell, lassítást kapunk, amikor nem, akkor pörgős harcművész-jeleneteket (amiben konkrétan ott vannak az ütések ahol kell, nem két méterrel odébb, és nem félnek fröcskölni a vért ezerrel, gondolom mivel CGI :D). Egy utalásszintű romantikus szál van a sztoriban ami nekem kicsit erőltetett volt, de hálisten kb. 5 percet vett igénybe a filmből, így nem is róvom fel annyira.

Ellenben megintcsak meg kell dícsérnem a két szál (fiatalkor és jelen) közti válotgatásokat, amit láttam már sokszor nagyon rosszul elsülni, de itt jól ül. Magának a cselekménynek a kiváltó oka, illetve általában a főhős döntései, cselekvései nem mindig voltak ésszerűek, de ez sem zavart be a filmbe számottevően. Ezt a látványért és a vérengzésért nézi az ember, nem a mély mondanivalóért. Hozzá kell még tennem hogy az ilyen B-filmeknek még szokásos tartozéka két tonna abszolút tehetségtelen mellékszereplő, akiket kínszenvedés nézni, de itt ez sincs: kevés, kifejezetten jól eljátszott szereplővel operálnak.

Az előbb B-filmnek tituláltam, ami azért igaz, de a kategória tetejéről való. 3,5-4 körüli pontot adnék rá, de mivel nem egy sokszornézős élmény, ezért kap 3,5-et. Minőségi akciófilm, ha valami könnyedebbre vágysz, tökéletes választás.

Az előző kalandjátékos post után most elővettem a Sherlock Holmes sorozat egy újabb darabját, amelyben magát a Hasfelmetszőt sikerül kézre keríteni. (Sőt arra is választ kapunk, hogy miért nincs a mai napig hivatalos rendőrségi álláspont az ügyben ;)) A darab igen kellemes csalódást okozott, pláne az Awakeneddel összevetve, részletek a "tovább" után.