Valhalla Rising (2009) - Vikinges film, és így is álltam hozzá. Hatalmas hiba volt, és ezen el is úszott a filmélmény nagy része.

Gyakást vártam, minden skáláról lelógó keménységet, nyers zúzást, minden tekintetben. A keménység végülis megvan, de nem úgy ahogy várnánk. Ez ugyanis egy _művészfilm_. Vikinges művészfilm, erre te sem lettél volna felkészülve, mi?

Az egyetlen pozitívum, ami rám is hatást tudott gyakorolni, az a gyönyörű képek tömkelege. Nagyon igényesen fényképezték a dolgot, és a tájak már önmagukban is mindent visznek. Erre játszanak rá a sok totálplánnal, állóképnek ható jelenettel, hasonlókkal.

De kb. ennyi is, mert a történet nagyon ködös, vontatott, és kb. érdektelen is. Egy rabságából kitörő néma, félszemű harcos összeáll egy csapat keresztény hitre tért vikinggel, akik a szentföldre készülnek, de végül Amerikában kötnek ki a sors szeszélye folytán. Itt aztán megölik őket az indiánok. Ennyi. Ezt kapjuk meg rettenetes 93 percben, olyan jelenetek sokaságával, mint mikor percekig azt látjuk, hogy ülnek a hajóban, és nézik egymást. Próbálom megtalálni a szavakat a dolog vontatottságának leírásához, de nem ismerek ilyeneket szerintem. Nem jó szó az unalmas, mert végig vártam, hogy történni fog valami, de ez végül nem következett be. De végig kerülgetett az elalvás, ezt hozzá kell tenni.

Összességében nem tudom sajnos javasolni a filmet. Talán ha művészfilmként mentem volna neki, az javítana rajta 0,5-1 pontot, de azzal együtt sem emelkedhetne egy gyenge átlagos teljesítmény fölé. Túlzásba vitték a művészetet, a film rovására. Ez csak 1,5.

Rengetegszer felmerült bennem, és biztos vagyok benne, hogy mindenki másban is, hogy mitől lesz valaki cigány. Hát, kedveseim, pár napja lehullt a lepel a nagy titokról, így:

 Elgondolkoztam, milyen egyszerű lenne. Behúznék egy ikszet, és onnantól ha kirúgnak, akkor azért, mert cigány vagyok, ha megvernek, azért mert cigány vagyok, ha bűnözésre adom a fejem, akkor azért kényszerültem rá, mert cigány vagyok, pályázhatnék különféle pályázatokon, mert cigány vagyok, járna mindenféle segély, mert cigány vagyok, nem félnék (annyira) az utcán a cigányoktól, mert cigány vagyok, és így tovább. És persze rajtam kívül a környezetemben senki sem kéne hogy tudja, hogy cigány vagyok, ha nem mondom el nekik explicite, akkor sosem jönnek rá. Trükkös, mi? Elidőzött a kezem a rubrika fölött, hiszen olyan egyszerű lenne... :D

Re-Animator (1985) - '85-ös megjelenése dacára meglepően modern küllemű film, kis jóindulattal akár mai, vagy max 5 éves B-filmnek is elmenne. Témáját tekintve érintőlegesen zombis, kicsit horror, kicsit komédia, leginkább egyikben sem elég jó.

Az eleje még próbál valami cselekményt követni, aztán a börtönlázadástól kezdve teljesen elszabadul a pokol, sajnos a filmet magát tekintve is. Mintha kicsöngettek volna a forgatáson, és mindenki azt csinálna, ami épp eszébe jut. A végére nem is jutunk el sehova, csak lóg a levegőben az egész.

A lovecrafti hatást nem annyira éreztem a dolgon, igaz az alapjául szolgáló művet sem olvastam (de Lovecraftet úgy általában igen, és attól ez a humorkodó hangnem teljesen idegennek hat). Az eleje igényesen megcsinált filmnek hat, a vége meg elcseszi az egészet. Ezért kap csak hármast.

Iron Man 2 (2010) - Erről csak röviden, mert úgyis mindenki megnézi: jó lett, de nem annyira, mint az első. Kicsit lejjebb esett a poénszínvonal, Sam Rockwell karaktere szerintem sablonos és körvonalas, elhagyható lett volna. Mickey Rourke sem jut nagyon komoly pillanatokhoz, ennél ő tud sokkal többet is. Míg az elsőn ezt abszolút nem éreztem, ennek már határozottan frencsájz-íze van. Ha lesz folytatás, remélem jobb lesz. De azért ezt is simán meg lehetett nézni. 3,5.

Kick-ass (2010) - Elhiszem, hogy megint nem volt könnyű dolguk a címfordítással, de ez lehangoló. A film maga már nem annyira.

Az elején a szokásos tinifilmes szinten indítunk, á la Pókember. Sajnos a szereplők is eléggé sótlanok, szokványosak. Aztán ez a cselekmény előrehaladtával változik némiképp, a srác narrációja is élvezhetőbb lesz, megjelennek végre az élvezhető poénok, ésatöbbi. A film fénypontjaként pedig színrelép két mellékszereplő, akik hangulatilag, és történetileg is abszolút lenyúlják a filmet: Hitgirl, és Big Daddy. Ha róluk nem jön ki önálló film, akkor nem tudom mit csinálnak a spinoff védőszentjei, de hogy nem kapnak áldozatot, az kurvaélet. Valami jó kis előzmény, korábbi kalandok, akármi.

Egyébként a kiscsaj az, aki a film utolsó negyedében már-már Tarantino-i magaslatokba emeli a filmet (több szempontból is kikacsintást éreztem a nagymester felé, szóval tuti nem véletlen a dolog), ezzel elintézve, hogy az elején érzett 2,5-3 körüli értékelésem felkússzon 3,5-re.

A dolgot természeténél fogva nem lehet reálisra venni, de akkor meg el kellett volna menni a totál irreális irányba, nem keverni a kettőt. Ha ezt legközelebb meg tudják ugrani, akkor még jobbat is tudok adni.

Ja, és még egy apróság: a főhős csajának a barátnője engem rendkívül emlékeztetett Friplifraplira. Ezt csak úgy mondtam. :P

Love in the Time of Cholera (2007) - Ez, annak dacára, hogy olyan könyv feldolgozása, amit olvastam, egész jó lett, azt kell mondjam. Az elején kicsit nehezen indul be a dolog, túlpörgetik az eseményeket, de később szépen beáll a ritmus a könyvben lévő nagyobb események megfelelő időben és megfelelő módon történő bemutatására. Egy-két dolog maradt csak ki (<spoiler>pl. Lorenzo Daza száműzetése, vagy América öngyilkossága</spoiler>), de azokat pont nem értettem hogy miért, mikor egy fél perces jelenetbe került volna az egész.

Ami nem tűnhet jó megoldásnak a filmben, az az egyik főszereplő, Fermina Daza karaktere. Meglehetősen súlytalan, csapongó, bizonytalan személyiség hatását kelti, nincs igazi magyarázat a cselekedeteire, ám ez a könyvben is teljes mértékben így van, csak úgy "rájön" dolgokra, és ösztönszerűen csinál, vagy épp nem csinál valamit. Szóval ez nem a film hibája.

A másik főhős, Florentino Ariza szerepét Javier Bardemre osztották, aki számomra az egyetlen pozitívum volt anno a No Country for Old Men-ben. Jól hozza a karaktert, bár valahogy nem adják vissza azt a megszállott elszántságot, amivel kitart a szerelme mellett. Ettől függetlenül a játékára nincs panaszom. Magát a karaktert úgy érzem megpróbálták szimpatikusabbá tenni, mint a könyvben volt, ezért vele kapcsolatban viszonylag sok információ kimaradt. Kevesebbet kapunk az ő beszélgetéseiből, és belső vívódásaiból is, mondjuk ezeket nagyon nehéz lett volna képernyőre vinni, és rengeteg plusz időt igényeltek volna.

Amit még észrevételeznék, hogy Lorenzo Daza abszolút teljesen más karakter lett a filmben mint a könyvben, de teljesen eltalálták, ennek ellenére.

Néha tettenérhető egy-két olyan jelenet, amikor a könyv itt-ott lévő kulcsmondatait halmozzák egymásra egy dialógusban, vagy épp elég erőltetett módon, elejtett mondatokkal próbálják pótolni a könyv hosszas leíró részeiben megtudott információkat, megintcsak az a véleményem, hogy akármennyire is nem szerencsés megoldás, nincs nagyon más út.

Meg kell jegyezni a könyvről, hogy stílusában és kivitelezésében sem az a könnyen filmre vihető fajta. Ennek ellenére azt hiszem korrektül megoldották a feladatot a készítők, és a sztorit erős képi világgal dobták fel. Sok tömegjelenet van, gyönyörűen fényképezett helyszínek, korhű kosztümök. Érdemes volt megnézni a könyv után is. Adok rá egy 3,5-et.

Az előző bejegyzés óta, melyet még az Überblogon követtem el, egy naivitási rohamomban letöltöttem a második évadot is, amit aztán lassan, messziről kezdtem el kerülgetni. Mint utóbb kiderült, joggal.

Itt ugyanis mindössze annyi történt, hogy fogtak egy T1000-est (aki ráadásul nő), és egy rész alatt eljátszatták vele az összes trükköt a Terminator 2-ből. Ennyi az újdonság. Egyébként a sztori kurvára ugyanott tart, és ugyanúgy semerre nem halad. Az ilyen nagyobb költségvetésű, kvázi "siker"sorozatoknak olyannak kell lenniük, mint egy baromi hosszú mozifilm. Ezzel szemben ez olyan, mint a Knight Rider akármelyik része: Michael és Kitt lenyomnak egy újabb tök jelentéktelen rosszfiút. Vége. Jövő héten pedig ugyanez, izguljatok. Ez ma szerintem vállalhatatlan. Pedig ez van: minden részben előkerülnek ugyanazok a konfliktusok: ártatlanok halnak meg, jaj-jaj, John nem élhet normális életet, jaj-jaj. Ezek olyan műbalhék, amiket még maguk a karakterek sem hisznek el szerintem, nem hogy én. Az utolsó résznél amit láttam, ott maradt abba, hogy pszichológushoz mentek (igen, Cameron a robot is), ahol mindenki kiöntötte a saját kis lelki baját. Ja, ugyanide elment egyébként a T1000-es nő is, a kislányával (mert van neki, hogy mire, azt nem tudom), aki fél tőle, csak hogy betetőzzön a kabaré-életérzés.

Ez a T1000-es nő egyébként nem tudom milyen megfontolásból került kiválasztásra, ugyanis fizikailag ronda. Csúnya. Mármint a nő, aki játssza. És a terminátorok karaktere még mindig kimerül annyiban, hogy fa arccal nézünk, kezdőbb színészek (egy rész erejéig szereplő, instant bezúzott kósza T888-asok) esetleg még egy kis retrodiszkós robotmozgást is becsempésznek, tetézve a szörnyűségeket. Verekedés még mindig ilyen wrestling-szerű ökörködésben merül ki, de ez a filmekben is így volt, oké (csak az 20-25 éve volt, lehet hogy aktualizálni kéne).

Maga a történetvezetés vontatott, lassú, érdektelen, sokszor kerülgetett az elalvás a részek alatt. Ötletszerűen nyúlnak minden eszközhöz, nem érzem a koncepciót. Nem érzem, hogy "akarnának" valamit a sorozattal, csak úgy van. Ráadásul olyan mellékszálakat tesznek elénk, amiknek kb. semmi köze a terminátor-univerzumhoz, hanem minden egyéb stílust igyekszik becsempészni. Ilyen pl. John megismerkedése a gimis osztálytársnőjével, á la tinifilmek. Köszi, nem ezért ültem le egy _terminator_ sorozat elé. Egyébként a karakterek nagy része (a kiscsajról jutott eszembe) rettentő erőltetett, látványosan dróton rángatja őket a forgatókönyv, élvezhetetlen így az egész.

Az effektek és egyebek sem lettek sokkal jobbak. A robotok mintha nem is a jövőből, hanem a múltból jöttek volna, funkcióik nincsenek, nem képesek semmire, bénák, kicselezhetők. Elsüllyednek a vízben, óje (mondjuk nyilván, de akkor ne ugorjanak már bele ilyen lazán). Egyszer házasodnak, meg gyereket nevelnek a fedősztorijuk alátámasztására, máskor meg a félig leszakadt arcuk elé simítják a hajukat, és kész, így végigmennek a fél városon. A technikáról olyan nyilvánvalóan fals magyrázatokat kapunk, hogy egy műbútorasztalos is kaparja magát, mert neki is nyilvánvaló a parasztvakítás. Kedvencem a mesterséges intelligencia volt, aki folyamatosan ugyanazokat a képeket mutogatta, mint kiderült, azért, mert egy viccet próbált vele elmesélni, hogy így szórakoztassa magát (ez is mi? :S), és ebből látszik hogy hű de fejlett, meg önálló. Nem vagyok meggyőzve.

Minden részbe kell 1-2 robotos poén (pl. legjellemzőbb az első évadból az a példa, amikor Cameronnak a balettoktatója azt mondja, hogy kicsit gépies a mozgása). Ez a humor a sorozatban, köszönjük. Néha megpróbál ugyan filozófiai magasságokba is emelkedni a dolog (mitől ember az ember, ésígytovább), de ezek még kevésbé jutnak valamire mint a történet úgy általában, szóval ez az emelkedés aztán crash landingben ér véget minden alkalommal. Sőt, nem is ér véget. Ami még rosszabb.

Egy ideig szenvedtem a sorozattal, de már amikor a többedik részt úgy nyitottam meg, hogy "na, ezt még megpróbáljuk, hátha majd most...", akkor azért megálltam és elgondolkoztam. Ennek nyomán került 5-6 rész megtekintése után törlésre az évad, és bizony, nem fogom megtudni mi lett a vége. De nem is érdekel. Drágább ennél az én időm.

deviantArt-on egy ideig a legnagyobb megdöbbenést az váltotta ki belőlem a newest artisan crafts csatornát böngészve, hogy egyes emberek Én pici pónim-figurákat dekoráltak ki a legkülönbözőbb, totál oda nem illő módokon. Olyasmikre kell gondolni, hogy pókemberesre, meg x-menesre, meg freddysre, jasonösre, és még amit el tudtok képzelni, meg amit nem, úgy is. Volt hogy 2-3 oldalnyi is volt ezekből egymás után, simán.

De az új hullám simán túltesz ezen: sokadik embertől látom, hogy csinál egy kitömött állatot (mármint igazit, nem ilyen plüss izét), és utána fogja, és végigfotózza a legkülönfélébb ház körüli helyszíneken, láthatóan afeletti örömében, hogy neki most van egy ilyen állata. Kiteszi a kertbe, beállítja valami életképbe, de ami kibaszta a biztosítékot, az a fotelben, távkapcsolóval tévéző prérikutya volt. Mindez az artisan crafts-ban, mondom mégegyszer.

Oké, hogy benne van a site nevében, hogy deviant, nade határok kérem, határok.

Tegnap olyat láttam a 4-6-oson, amit nem tudtam másképp értelmezni, mint a fásult, szürke, konform hétköznapok sűrű ködén át pillanatnyi felindulásból felderengő zabolátlan kreativitás egyfajta underground bizonyítékát, termékét.

Valaki ugyanis bemakramézta a vészfék plombájáról lelógó kis köteleket.

Disturbia (2007) - Shia LaBeouf szerintem nem jó színész (esetleg egyszer majd kinövi magát), de hogy miért írnak alá szükségképpen szar filmeket is, azt nem értem. Jó, a szar itt most túl erős szó, mert egyszernézős tinihorrornak bőven oké volt, de filmnek azért nem nevezném. Egyrészt abszolút irreálisnak érzem, mind a történéseket, mind a szereplők reakcióit. Az alapvetés is kicsit Emil és a detektívek feeling, amiről azért 10 éves kor körül lejön az ember, és pláne megmosolyogja egy thrillerben.

Valami ismeretlen oknál fogva beledobták még Trinity-t (Carrie-Anne Moss, igen), és az örök mellékszereplőt, David Morse-t, akinek a nevét senki a világon nem ismeri, de a fejét már tuti mindenki látta valahol. Lehet hogy velük akarták felhúzni a filmet, de nem sikerült, valószínűleg ők sem tudták teljesen komolyan venni.

A kötelező feketét felváltotta a kötelező ázsiai. :)

A sztori lefolyása totál lineáris, és érzésem szerint túl gyors is. Minden kitalálható, ráadásul. A vége abszolút átmegy lowcost slasher-stílusba, amivel a tököm tele tud lenni 6 perc után (mielőtt még valaki megkérdezi, azért ennyi, mert nem találtam el az ötöst a billenytűzeten...). Mondjuk az ez előtti rész is a legrosszabb fajta hegedűrángatós, hangerőtologatós thriller, szóval.

Adok neki 2,5-et, és akkor nagyon jó fej voltam. Nektek nem feltétlenül tanácsolnám hogy pazaroljátok rá az időtöket.

Tegnap este az lett a program (megint félig-meddig meglepetésszerűen), hogy az elte kórusának és zenekarának jubileumi koncertjére mentem el, az egyetemi templomba. Jó, mondjuk az elsődleges mozgatórugóm az volt, hogy egy ismerősöm tagja a kórus női részének. Ő legalább jól meg volt lepve, ezt már önmagában sikernek könyvelem el. :) Ja, és végre az első idei koncert, ahol lehetett backstagelni. :D

Naszóval az egy közepesen nagy butaság volt, hogy fél 8-ra odamentünk, hogy majd beszivárgunk, elég az az 1-1,5 óra kezdés előtt. Hát kurvára nem, már mikor odaértünk, és láttuk a sort, nyilvánvaló volt hogy nem fogunk beférni, vagy ha igen, abban sem lesz köszönet. Ilyen embertelen tömeget a ZP körül még sosem láttam. Úgyhogy inkább az életet választottuk. :D

15-én Riddim Colony valaki? (Mondjuk valaki, akit PlaTinának hívnak? :P De más is jöhet. :))

World's Greatest Dad (2009) - Robin Williams miatt néztem, jó is benne, bár eléggé bejáratott karaktere ez neki. A többi, névtelen szereplő is jó, de a film összességében mégsem egy sikersztori szerintem. Egyrészt nyilvánvaló, hogy lesz benne 1-2 fordulat, mivel mind az első, mind a második témafelvetés annyira szélsőségesen elcsépelt, hogy vállalhatatlan lett volna erre felépíteni az egész filmet. Ellenben a második fordulat nem tud nagyot szólni, kicsit lóg a levegőben, a végkifejletet jobban ki kellett volna dolgozni, ez így baromi kevés. És irreális, ráadásul. Ember nincs, aki ezt így, akkor, ezért tette volna (spoilermentesen élünk, sajnálom). Akkora hatalmas mondanivalót sem adott át, a történetvezetése is laposra sikerült, nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna, érzésem szerint. Ezzel együtt sem volt rossz, egy szokatlan film, amit egyszer teljesen nyugodtan meg lehet nézni, csak nekem magasak az elvárásaim. :P

Hármast kap.

Tegnap este pedig egy diszkrétebb közös bemarás volt a program Montanával. Jó volt, és már régóta küszöbön állt, szóval kellett. Nemsokára talán képek is lesznek.

Zack and Miri Make a Porno (2008) - Kevin Smith műve, ennek fényében kell hozzáállni. Kb. megkapjuk a Clerks-filmek utánérzését, kicsit kevésbé eredeti módon, kevesebb sziporkázó dialógussal, és érzésem szerint némiképp öncélúbb poénkodással. A sztori sem túl fordulatos sajnos. Az mondjuk menti, hogy ilyesmi filmből igen kevés van, ellenben természetesen adódik az összehasonlítás az olyan, sokkal jobb darabokkal, mint a fentebb már említett Clerks, szóval nincs könnyű helyzete ennek a műfajnak.

Élvezhető volt, de előbb nézném újra bármelyik másik Kevin Smith-filmet, mint ezt. Hármast tudok adni neki. 

(Ja, és ezt is ajánlás alapján néztem.)

update: Éljen-éljen, a századik filmes poszt. :)

Két napja dúl a '90-es évek feeling, legalábbis ami a netemet illeti, ugyanis ilyen 10-20kB/sec-kel képesek vánszorogni az adatok, egy húzósabb méretű oldal betöltése percekben mérhető, már ha egyáltalán bejön, és nem dob inkább hibát. És erre jön még rá a szokásos félóránkénti szakadozás, amit a UPC eddig is produkált.

Hogy miért itt írom ezt, és nem az illetékesek fülébe duruzsolom? Mert a 1221 kellemesen dallamos sípolással adja tudtomra, hogy ebből mostanában nem lesz telekommunikáció. Ha a hibáktól nem ment bennem elérhetetlen magasságokba a pumpa (de igen, ment), akkor ettől már biztosan.

További UPC-alázás várható a közeljövőben, egyrészt mert borítékolom hogy képtelenek lesznek megnyugtatóan megoldani a problémámat (modemcseréért fogok asztalt verni szerintem), másrészt mert látványosan szarnak egy jelenségre, amire már többedszer hívom fel a figyelmüket. Ha csak abból értenek, ha képekkel együtt a teljes net elé tárom a bénaságukat, akkor megérdemlik.

Faszom már abba, hogy nincs az országban egy olyan szolgáltató, ami azt csinálja, ami a neve: szolgáltat. Amíg mindentől, amit tőlük kapok, az okádhatnék az első érzés ami eszembe jut, addig nem érzem úgy, hogy megérdemelnék a pénzemet.

update: Ma volt itt szerelő, valami elbaszódott itt a blokk elosztójában, és akkora zajt tolt rá a csatornára, hogy minden digitális jelátvitel széthullott. Hát ezért volt. Ezzel együtt mért párat a figura, és igazat adott, hogy a modem is haldoklik. Csak fél éve sírom ugyanezt a UPC vállán, de hát mit értek én hozzá, nekem nem lehet hinni. Mindegy, mondta, hogy hivatkozzak rá, és kicserélik. Így lesz. Örülök, hogy végre egy normális és kompetens személlyel tudtam beszélni, komolyan pozitív tapasztalat volt.

Seraphim Falls (2006) - Western, amit a főszereplők neve miatt néztem meg, semmi mást nem tudtam róla. A sztori röviden (és hosszan is) annyi, hogy Liam Neeson vadregényes tájakon át üldözi Pierce Brosnant, valami régi sérelemért, amit a film utolsó harmadában egyben megtudunk, előtte semmit. Ez, kiegészülve azzal, hogy a dialógusok még a westernekben szokásosnál is lakonikusabban keménykedők, roppantmód leültetik a tempót. Ami akkor elnézhető lenne, ha a cselekmény maga nem lenne monoton, de természeténél fogva az. Megkapjuk a létező legklisésebb western-helyszíneket a havas hegytől a kihalt prériig, útbaejtve egy vasútépítést, és egy mormon szekértábort, és nagyjából sehol nem történik semmi. Abban a pár pillanatban izgulhatunk egy keveset, amikor a főhős levadászik egyet-egyet az üldözői közül, de ez édeskevés egy majdnem két órás filmhez. Ennek tetejébe a vége is teljesen wtf, úgy érzem a korai, akciófilmesnek szánt események után megpróbáltak ilyen művészkedős-mondanivalós irányba elmenni, ami ilyenkor már nemcsak hiteltelen volt, de szarul megvalósított is.

Meg lehetett nézni, de nem élveztem különösebben. 2-nél jobbat viszont nem adok neki.

Újabb webkettes kísérlet, mely nem zárja le az előzőt, amellett fut.

Annyi lenne a feladat, hogy miután megtekintetted az eddig látott filmjeim listáját imdb-n, elkezdesz gondolkozni olyan filmeken, amiket szerinted láthattam, csak kifelejtettem a listából. Ha eszedbe jut egy ilyen, küldd el az imdb-linkjét (vagy csak a film címét, az is jó) kommentben, én meg kitalálom láttam-e, és ha igen, felveszem a listára. Ugyanis próbálom összegyűjteni az összes filmet amit valaha láttam, (nem kis feladat, valljuk be...) és ehhez szívesen fogadok minden segítséget.

Előre is köszi mindekinek aki részt vesz.

From Paris with Love (2010) - Pörgős akciófilm, pontosan kettő névvel (Travolta, és mindenki kedvenc VIII. Henrikje, Jonathan Rhys Meyers). Az első perctől az utolsóig az az egyre erősebb érzésem alakult ki, hogy olyan ez a film, mint egy akciósorozat pilot-ja. De komolyan: látjuk a rendes, megállapodott életet élő jófiút, amit a teljesen formabontó módszerekkel dolgozó, előbb-üt-aztán-kérdez ügynök fenekestől felforgat, aztán haverok lesznek, teljesítik az első közös küldetésüket, és itt jöhet majd a sorozat rész, amikor hetente egyszer 45 percben lőnek le 10-20 újabb terroristát. De nem? Teljesen olyan volt.

Ehhez hozzájárul az, hogy mire nagyjából valami képünk lesz róla, hogy ki kicsoda, már megy is a küldetés, és mire erről kialakulna valami fogalmunk, addigra vége is van. Cserébe nulla üresjárat van, és a hulla/perc itt egy teljesen releváns számláló lehetne. Ja, és természetesen a valósággal köszönőviszonyban sincs a dolog, abszolút elszállunk az akciófilmes magasságokba.

Nézhető volt, bár mondom, így egyedül filmnek kicsit fura. 3,5-öt azért kap.

Tegnap 23-tól ma hajnali 4-ig 30y koncert, és egy zártkörű afterparty. Ivás mértékkel, alvás meg sehogy. :S Jó ez a LEN, egyébként, de tényleg. (Tegnap 22-kor meg már épp lefekvéshez készültem nagyban, amikor megint beütött a spontaneitás. Mondjuk még soha ilyen jó vége nem lett mint ma, úgyhogy...)

...de aztán akárhogy nézem, megint bemarás lett az este vége. ELTE napok, féltucat Pozitron koktél (amit vödörben mérnek az áldott bártenderek (sic)), és a legemlékezetesebb beszélgetés, aminek során sikerült odamenni egy teljesen random párhoz megkérdezni, hogy a Warhammeres orkok spórákkal szaporodnak-e. És a legmeglepőbb, hogy erre nem elhajtás volt a válasz, hanem visszakérdezés, hogy Ian Watson szerint, vagy a spinoffokat is beleértve. :D Hiába no, ELTE feeling. :D

A lényeg hogy továbbra is pörgünk mint varázsló faszán a négerkurva, akkor is ha nem lett hajnal 1-től Irie Maffia koncert, amit valaki mondott hogy lesz. Mi elfoglaltuk magunkat. :D

Ezt most muszáj. Omnia - The Elven Lover, szerintem az amúgy is kiváló zenekar legeslegjobb száma. Aki nem full hangerőn hallgatja, az nem barátom.

The Dreamers (2003) - Bertolucci rendezése, ennek megfelelően kapunk a művészes jellegből bőven. Egy kicsit sem szokványos történet, kicsit sem szokványos szereplőkkel (nem akarok poénokat lelőni, szerintem jobban üt a sztori ha nem tudtok róluk semmit), lazán felfűzve egy cselekményre (a '68-as párizsi diáklázadás), ami rövid idő alatt abszolút a háttérbe szorul, és csak távolról hat a főszereplőkre, egy-két (mondjuk akkor már pont kulcsfontosságú) jelenettől eltekintve.

Jók a képi megoldások, a filmekből bevágott, és leutánzott jelenetek, jellegzetes az a franciás könnyedség amivel kezelik az életet, nem itt láttam először. Eva Green nagyon-nagyon jól néz ki, és sok-sok full frontal jelenetet kapunk tőle, úgyhogy a művészetre kevésbé fogékonyaknak is megéri megnézni, már csak miatta is. Természetesen mivel ez nem Hollywood, így nincs egyértelmű és explicit lezárás, vagy végkifejlet. De mivel sztori sem nagyon volt, így nem annyira kínzó a hiánya. Jó ez így ahogy van. 3,5.

Tegnap Quimby Óbudán, ma délelőtt másnaposság leküzdése, este Balkan Fanatik a ZP-ben. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen. :)

12 Angry Men (1997) - Na most vagyok gondban, ugyanis olyan filmet ajánlottak, amiből nem tudom pontosan melyik változatot kellett volna megnéznem. A '97-es TV-s változat volt kéznél, ezért az lett végül. Egyébként tv-filmhez képest meglepően nagy (igaz akkor még nem feltétlenül olyan jól csengő) nevek is voltak benne, mint Jack Lemmon, vagy James Gandolfini. (Aki mondjuk kb. semmit nem csinált ebben a filmben...)

Megintcsak azt kell mondanom, hogy (jó, mondjuk Golden Globe-díjas) TV-film ellenére meglepően jól kivitelezett és kigondolt mű, bár itt nyilván az alapsztori az ami nagyon erős. Szépen, keretesen felépítve kapjuk meg az eseményeket, aztán egyre inkább eljutunk oda, hogy értjük a címet (mondjuk már az első pár jelenet alapján is elég nagy faszfejnek tűnik 1-2 esküdt...). Ennél többet is akarnék írni, de nem spoilerezek el egy ilyen zseniális művet. :P

Ez a film gyakorlatilag egy archetípus egyik első letéteményese: kamaradarabhoz méltó körülmények között zajlik, kevés szereplővel, egy kis szobában, vagy egyéb korlátozott helyen, és szinte kizárólag dialógusokból áll. Pontosan ilyen volt az általam korábban látott The Method. Imádom ezt a stílust, egyébként. Komoly kedvet kaptam az "eredeti", '54-es változat megtekintéséhez is.

De már erre is simán jár a 4,5.