The Chronicles of Narnia: the Voyage of the Dawn Treader (2010) - Ezek a Narnia-filmek úgy néz ki, sajnos leszállóágban vannak, de sajnos biztosra veszem, hogy akkor is leforgatják az összes részt, ha kisbalták hullanak az égből.

Négy roppant idegesítő főhősünkből 2 már felnőtt, így ők egy-két kósza jelenetnél tovább nem zavarják köreinket, ám a maradék kettő (pont a két legidegesítőbb, egyébként) most is kitesz magáért. Plusz beszerveztek melléjük egy harmadik, ugyanolyan elbaszott fejű beltenyésztett angol kölyköt, aki egymagában idegesítőbb, mint a négy régi gyerek együtt. Ha azt mondom, hogy az egyik legértékelhetőbb szereplő a második rész kardozó egere, akkor szerintem elmondtam mindent.

Az alakítások egyre körvonalasabbak, egyre kevesebb mögöttük az élvezet, az odaadás. A CGI elmegy-kategóriás, nem nagyon lehet belekötni, de semmi különöset nem kínál. A második rész bevállalósságával szöges ellentétben itt szélsőségesen gyerekbarát lett minden, még megsérülni sem nagyon látunk senkit. A történet annak ellenére vontatott, hogy alapvetően eseménydús. Sajnos ugye elég régi művet dolgoznak fel, ezért nagy formabontást nem várhatunk, kifejezetten sablonosak a fordulatok. Mindenkit egymásnak uszító zöld köd, ősgonosz, ami pont olyan formát ölt, amitől a legjobban félsz (Stay Puft habcsókemberke, hm?), stb. A végén lévő dialógus Aslannal megerősíti azt a szörnyű gyanúmat, miszerint ez az egész fantasy gyerektábor igazából a kereszténység és Jézus alakja körül forog, és ez méginkább elveszi a kedvemet a folytatásoktól.

Összességében az a baj ezzel a filmmel, hogy minden tekintetben lemarad kicsit egy jó filmtől. És míg ezek a problémák egyenként nem lennének zavaróak, együttes erővel majdhogynem egy B-film szintjére húzzák le a dolgot... Ez már csak kettő és fél (az előző 3,5 volt), a következőt jó eséllyel meg sem nézem. Már csak azért sem, mert zárójelenet tanúsága szerint a régi szettből származó két gyerek nem tér vissza többet, ellenben az új kedvenc igen. Attól pedig mentsen meg az Aslan...