Harry Potter and the Deathly Hallows, Part 1 (2010) - Friss élmény, ma, szilveszteri társasággal afterre terveztük, csúszott egy napot, cserébe IMAX. Ja, és thumbs up az Aréna mozinak, amikor visszaváltották nekünk az egyik srác jegyét (a kezdés után 5 perccel ráadásul), aki azt mondta, hogy jön, de végül elaludt. Ilyenkor Európában érzem magam, ez szolgáltatás, így kell.
Azzal, hogy ezt a részt két darabban gyártják le, megszüntették az eddigi HP-részek közös betegségét, ami viszont tök jól ráfogható volt az adott időkeretre, és a bőven írt alapra, amiből építkezni kellett. Igen, arról beszélek, hogy a 4. résztől kezdve olyan szinten rohannak végig a sztorin, mintha legalábbis Bolyhoska kergetné őket.
Ennek a hibának a helyébe lépnek most olyan, eddig nem látott betegségek, mint hosszas, kínos mono- vagy dialógok, és töltelékjelenetek. Előbbire zseniális példa Ron beszámolója a fényről, ami visszavezette őt Harryékhez, utóbbira pedig amikor Harry és Hermione táncolnak a sátorban. Teljesen indokolatlannak éreztem továbbá a Ron látomásában szereplő szoftpornót a két előbb említett szereplő között. Elegánsabban is lehetett volna ezt ábrázolni.
Asszem itt az ideje megemlítenem, hogy olvastam a könyvet, de pont elég rég ahhoz, hogy semmi kisebb konkrétumra vagy részletre ne emlékezzek, szóval a "de ez a könyvben is így volt"-kezdetű érv helytálló lehet bármelyik kifogásom ellen.
Szóval nem tudom, hogy a könyvben is ilyen szinten random módon, tessék-lássék indoklásokkal történtek-e egymás után az események, de ha igen, akkor könyvben semmiképp sem jött ki ennyire a dolog, mint itt. Itt ugyanis az embernek sikítani lett volna kedve a tizedik "Jé, pont ő, pont itt, pont most, mert csak..."-jellegű jelenetnél. Például amikor a végén Dobby megjelenik Malfoyék börtönében, akkor már igazából rendes magyarázatot sem ad. Jó, persze ott a következő rész, majd az megmagyaráz pár dolgot, gondolom (hogy került a kard a tóba, például), de azért héló.
Ennek kapcsán jut még eszembe, ami szintén a filmekből látszik jobban: hogy Rowling mennyire belegabalyodott a saját világába és annak (gyakran nem létező, és csak ott és akkor kitalált) szabályaiba. Anno a rajongók már felkapták egyszer a némán varázslás kontra varázsigék kiabálása témáját, miszerint addig a pontig, amíg Rowling ki nem találta a némán varázslást, a legnagyobbak is, Voldemortig bezárólag kivétel nélkül bőszen kiabálták a varázslataikat. Na, kb. ugyanez van mindennel. A sok támadó-pusztító mágia látványra semmi különbséget nem képvisel, csak így több kamulatint lehet visítani, a hoppanálás gyakorlatilag folyamatos magyarázkodásra készteti az írót, mivel kit lehetne akárhogyan elkapni, ha egyszer rendelkezik a teleportálás képességével... Et cetera ad nauseam, ha már latin. (Najó, még egy: ha a házimanók a védett területekre is tudnak hoppanálni, illetve némán, pálca nélkül varázsolni, akkor hogy a viharba' nem igázták még le a komplett embervilágot?) Ilyen és hasonló okok miatt szerettem sokkal jobban az első 3-4 részt a könyvekből és a filmekből is (könyvből a 4., filmből az 1. volt a csúcs, szerintem).
A szereplőket meg elkezdte erőltetetten kihúzgálni a mostanra átláthatatlan bonyolultságúra szövődött kapcsolati hálóról, de hát ezt már a könyvben is észleltük. Ezügyben ami súlyosan baszta a csőrömet, hogy a jók szélsőségesen kímélik a rosszakat, még a legfeszítettebb jeleneteket is kíséri egyfajta gyermeki naivitás (ld. a minisztériumba való betörést), míg a rosszak ugye megállás nélkül ölnek. Aztán a jók csodálkoznak, hogy ők állnak vesztésre.
Meg fogom nézni a következő részt is, nem kérdés, de akár a filmet, akár az egész sorozatot is legfeljebb egy jó közepesre tudom értékelni, pláne annak fényében, hogy mekkora projekt ez, és mennyi időt és pénzt öltek bele. Hármast adok neki.
