mozgás

tömeg

máshol

Thine system faileth epicly

2010.02.19. 19:39 | Mainframe | 5 komment

Címkék: tech szánalmas beszólok

Ma pedig olyan nap volt, hogy úgy döntöttem elővesszük ezt a témát. A téma pedig: miért nem működik semmi, ami számítástechnika.

Mert ez a helyzet. Tízből nyolcszor nem csatlakozik, nem éri el, nem látja, nem kompatibilis, nem működik. Minden hálózati akció (legyen az játék vagy munka) úgy kezdődik hogy fél óra szopás a beállítgatással, aztán még fél az átállítgatással, mivel úgy nem megy ahogy alapesetben kéne neki. Aztán ugyanez megy minden mással is. Nincs feltelepítve a szoftver, nem az a verzió, nem kompatibilis, nem lehet frissíteni, nem lehet letölteni, már megszűnt az oldal, nincs rá támogatás. A központilag menedzselt hálózaton minden megmozdulás autofail, és jön a 90-es évek, a rendszergazda odamegy a lábán egyesével a gépekhez és megcsinálja amit akar a kezével. A CD-k, DVD-k nem olvashatóak, a letöltött fileok korruptak, vagy vírusosak. Egy install sem mászik fel normálisan, minden fagy, kiakad, el sem indul, minősített esetben tönkrevág még 3 másik programot is, aztán mikor elindul, hibásan működik. Az eszközöket nem lehet felismerni, vagy ha mégis igen, akkor csak itt és sehol máshol. Írd át a konfigurációs file-t, túrj bele a kódba, hekkelj, másképp nem megy. A net szakadozik, az adataid elvesznek, ellopják, meg ami még elképzelhető. De nem feltétlenül kell ennyire közvetlenül gépekben gondolkoznunk. A projektor sem megy, fél óra állítgatás után újabb fél óra mire jelet talál, akkor is szar a lámpája, kint van róla a felirat, és a színei is furák. És még sokáig folytathatnám.

És akkor ilyen számítástechnikával akarnak ilyet hogy ubiquitous computing, meg ambient intelligence? Anno amikor még Privacy Enhancementtel foglalkoztam, a dark scenario-k (ott így hívják a worstcase eseteket bemutató tanulmányokat) szokatlanul valóságosnak hatottak. A lakásod megfigyelő kamerája nem ad jelet, találgass mi történhetett otthon, és hasonlók. Szerintem mindenki el tud képzelni megfelelően lehangolókat/nyomasztóakat/rémisztőeket.

Az a lényeg hogy amíg a számítástechnika ilyen megbízhatatlan (és akkor erre még jön egy megbízhatatlan emberi tényezős réteg is), addig nem lehet rá építeni semmit. Az hogy mégis megteszik, csak olyan helyzeteket eredményez hogy pl. a bankban univerzális takarózó szöveg az hogy "a szerverünk rendetlenkedik". Erre te sem tudsz mit mondani, igaz? Holott ilyennek baromira nem szabadna megtörténnie, és/vagy rendelkezni kéne instant megoldással, mivel a számítástechnika alapvetően MEGBÍZHATATLAN. Tudom hogy ezzel most minden infós ellen is beszélek, de ez a kurvanagy valóság, be kell látni végre.

A legvárhatóbb válaszokra FAQ-szerűen reagálnék is:
K-Csak te vagy béna, azért nem működik semmi.
V-Nem, a legtöbb dolgot nem nekem kéne működésre bírnom, csak nézem ahogy mások (általában jóval tapasztaltabb emberek) szenvednek vele.

K-Csak egy-két ember béna, és nekik nem működnek a dolgok.
V-Nem, abszolút széles körben tapasztalom a jelenséget, a titkárnői szinttől a hétpróbás infós félistenekig.

K-Nálam mindig működik minden, nem értem a problémádat.
V-Hazudsz.

K-Ez van ha PC-vel/Windows-zal szívsz. Bezzeg Mac-en/Linuxon...!
V-Erősen kétlem hogy a fentebb említett tervezeteket linuxra/macre készítették volna. Illetve mivel a világ nagy része PC/Win környezetben gondolkozik, azt használ, arra fejleszt, ezért a prblémák nagy része is itt csapódik ki. Egyszer hallottam egy olyan meglátást hogy Macre azért nincs vírus, mert az a platform annyira érdektelen hogy még vírust is lusták rá írni. Ha olyan elvakultan akarnám támadni a Mac-szcénát mint ők a PC-t, lehet hogy ezt fel is hoznám. De nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr421774415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Haszprus · http://blog.haszprus.hu 2010.02.19. 19:52:12

azért nem működik mert bonyolultabb mint bármi más, és ugyanakkor nem életek múlnak rajta, ergo a tesztelésen rengeteg pénz megspórolható, tehát meg is spórolják. még így se olcsó. fizetnél-e 10x annyit azért h bugmentes legyen? biztos van aki igen, de sztem a legtöbben lenyelik inkább h bugzik, hisz még a sztenderd árat se hajlandók kifizetni, nemhogy annak a 10x-esét... ez van.

és mert az elsődleges felhasználói igény nem a stabilitás meg ilyesmi, hanem a minél gazdagabb funkcionalitás, stb.

egyszerűen nem a tesztelésen van hangsúly.

a módszerek azért megvannak hogy hogy lehet minél inkább hibamentesre írni cuccokat, csak ezek alkalmazása jelentős költségvonzattal járnának...

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.02.19. 19:57:12

@Haszprus: Abszolút így van valószínűleg. Nem is az okok keresése miatt írtam meg elsősorban, csak azért mert olyan töménységben fordul elő hogy az már szerintem vállalhatatlan. Az meg kb. mindegy is hogy miért. Gáz benyomást kelt.
(Ellenben fenntart egy csomó infós munkahelyet, mert ilyenkor csak ők tudnak belenyúlni úgy hogy jó legyen. :D )

Haszprus · http://blog.haszprus.hu 2010.02.19. 20:00:50

@Mainframe: sztem a hibamentesre írás még több infós munkahelyet tartana fenn..

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.02.19. 20:04:45

@Haszprus: Hm... szerintem fordítva van. Az állítgatás-foltozás több embert kíván (majdhogynem minden szoftverPÉLDÁNY mellé egyet), ráadásul őket is folyamatosan, nem egyszer, mint egy programozós meló.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2010.02.20. 07:19:13

Van egy probléma, megoldod. Kiderül, hogy csak az esetek 80%-ban működik jól. Előkerül pár problémás egyedi eset, megoldod őket, pár patch, és mondjuk eljutsz 85%-ra.

Majd ilyen rétegekből halmozol egymásra 20-30 darabot. És tádáám! Máris tudod mozgatni az egeret, stb..

Csomagkezelővel rendelkező rendszerek tipikus problémája, amikor az új csomagok telepítése után valahol a sok-sok rétegben az új csomagok valamit elmozdítottak, és BAMM. Ilyenkor google és írd át ezt meg azt, itt meg ott.

A másik, hogy több ezer RFC, több tízezer szabvány, HBR, TLA, etc.. együttműködése a PC experience (a számítógép élmény). Az, hogy berakja a Tibi a kerek korongot a masinába és perceken belül ott kungfuzik a Neo a monitoron, az több évtized eredménye.

És mikor jön egy új dolog - és mindig jönnek új dolgok- akkor azokat valahogy be kell súvasztani a rendszerbe. A rétegekre rá, vagy közé, a szabványok mellé, a meglévőkbe, stb.. és a legelső 85% ilyenkor hamar kibújik a zsákból. És bamm. Nem is említem a szar drivereket, a dzsunka, utángyártott, hamisított kici óccó kínai fos "megoldásokat", mert a pöpec Intel cuccok is tele vannak problémákkal, amik egyszerűen abból következnek, hogy szarból építünk szép várakat.

A korp-o-réten ezért bevett szokás, hogy vesznek azonos hardverből N darabot, ráhúznak mindegyikre egy előre összekészített image-t, és ez azért szokott működni. A bevált, bejáratott dolgok azért mennek.

Az a jó öreg word 97 pikk-pakk elvégzi még most is [szinte] mindazt, amire manapság használják a csilli-villi Word 2007-et. Tehát nem meglepő, hogy vannak cégek, ahol 10 éves szoftvert akarnak felszenvedni az új harverre és természetesen a hozzá rájuk tukmált Vista-ra.
süti beállítások módosítása