mozgás

tömeg

máshol

Spartacus - Blood and Sand

2010.01.18. 12:45 | Mainframe | 20 komment

Címkék: sorozat film

Spartacus - Blood and Sand (2010) - Anno a linkbáron már lelkendeztem hogy lesz ilyen, kicsit elhamarkodottan sajnos. Most néztem meg az első részt ugyanis, és lesújtó amit láttam.

Az történt ugyanis hogy látták a készítők a Róma sikerét, és gondolták ezen a nyomon el is indulnak. És ha már arra járnak, útközben beleszórnak egy kis Gladiátort (első nyom: a főhős a csatában valakire nagyon hasonlítva üvölti hogy "Hold the line!"), és 300-at is a dologba. Na itt máris túlléptünk egy vonalat, szerintem. Két nagyköltségvetésű, kosztümös, történelmi akciófilmből meríteni nem-olyan-nagyköltségvetésű sorozat létünkre ugyanis erős, nem is kicsit. Ráadásul ha még nem is sikerül, az külön lehangoló. A második percben felmérhetjük a sorozat technikai színvonalát a város (Capua) madártávlati képe segítségével. Olyan mint egy kezdő, középiskolás animátor első szárnypróbálgatása, a házak szarul árnyékolt dobozok, az utcák üresek, gáz az egész. Erre a színvonalra legyünk felkészülve minden aspektusban.

Ugyanis valami miatt minden jelenetben erőltetnek egy teljesen valóságidegen színvilágot, természetképet (az ég olyan mintha valaki elszabadult volna a Photoshop gradiens-eszközével). Látványosan mű az összes környezet, és 90-es évekből feltámadó technológiával vannak rávetítve a szereplők. Érthetetlen hogy miért kellett ez, egy naplementés kiserdőt nem igaz hogy nem tudtak találni a forgatáshoz.

Az elején látott nagypajzsos fegyverzete teljesen korrekt, ami ritka, örvendetes és dícséretes dolog. Hollywood imádja különböző fantasy-cuccokba öltöztetni a harcosait, ez végre egy korhű páncélzat. A film utolsó jelenetében viszont megjelent a gladiátorból látott (sőt, szerintem ugyanaz(!)) ötágú, kétsíkú szigony, ami vastagon fantasy. Igazából a cuccokkal inkább elégedett voltam mint nem, KIVÉVE:

Kivéve azt a részt mikor a thrákok csatába mennek. Hangosan sikítottam (igen, mint egy lány, és nem szégyellem), amikor megláttam a 300-ból egy-az-egyben átemelt kinézetet. Lábvas, szakadt piros köpeny, korinthoszi sisak (legalább a fantasy kardok eltűntek és normálisak lettek helyettük). Ugye nem kell magyaráznom hogy térben és időben mekkora szakadékok tátonganak a két esemény között (görög városállamok<->thrákia, ~i.e. 480 <-> ~i.e. 80-75)? Csak azért mert jól nézett ki (pedig nem, mindegy), nem kéne megszólalásig lemásolni, kezicsókolom. Napoleon is azt üvölti majd Waterloonál hogy "Tonight we dine in hell"? (az mekkora lenne istenem :D) Továbbá lenyúlták a legtöbb effektet is a 300-ból. Alap a belassítás itt is, sajnos ugyanúgy szar mint a 300-ban is volt. Még próbáltak kísérletezni egy odavetített vérfröcskölés-effekttel, amit szénnéerőltetnek végig az egész rész folyamán, de iszonyú bénán néz ki. Amennyire én éreztem, ez is a 300 kicsit rajzos-stilizált világát próbálta utánozni. Ja, és persze gyakás közben megy a metálzene, az ellenfelek pedig fantasy koponyasisakos élőholtnak kinéző vadak, inspiráció szintén a 300, gondolom.

Van még benne kefélés, kettő, mindkétszer a főhős a nejével, minden mondanivaló és tartalom nélkül, ellenben elég expliciten. A Rómában legalább minden dugás hordozott valami kis mondanivalót is, lényeges volt ki dug meg kit, miért ott és úgy, ahogy, stb. Na, ez a rendezőknek nem jött át ezek szerint. Érzelgés van meg romantika, nem éreztem hogy szerepe lenne. Alapvetően túl hősiesre vették a hangvételt, nem illik a sztorihoz, a képi világhoz. Ez nem Leonidasz és az ő spártai dream-teamje, hanem olyan arcok akik az első fél órában az arénában kötnek ki rabszolgaként.

Így leírva kirajzolódott előttem hogy nem is az a legnagyobb baj hogy innen vagy onnan nyúltak, hanem az, hogy mindenhonnan azt ami a legkevésbé illett a sorozatukhoz. Ez az igazi bénaság. Az alakítások végülis elmegy-kategóriásak, és ez még csak egy rész volt, szóval a sztori ívére nem tudok sokmindent mondani, majd meglátjuk. Ha meglátjuk.

Ugyanis rettentően le lettem hangolva. Nagyon kérdéses hogy megnézem-e a többi részt, de gonodlom végül úgyis győz a jó szívem és még 2-3 rész erejéig szavazok neki némi bizalmat. De jelenlegi formájában hatalmas bukásként prognosztizálnám, ami egy évad után nyomtalanul fog eltűnni a süllyesztőben. (Esetleg belerúghatnám én, miközben ordítom hogy "This is Spartaaaacus!" ?:D)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr941679042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PlaTina512 2010.01.31. 22:20:59

Rómában elterjed a hír, hogy Spartacus buzi. Nevezett éktelen haragra gerjed és kihirdetteti, hogy a következő szombat este a Circus Maximusban - annak bizonyítására, hogy nem meleg, 1000 szűzleányt "rendez le".
Eljön a nagy esemény napja, a Circus Maximus dugig emberekkel, buzdítják a nagy bajvívót.
- Spartacus! Spartacus!
Spartacus nekifog, 500 pihegő lánykáig meg sem áll, a tömeg tombol:
- Spartacus! Spartacus!
700 után megtörli a homlokát, a nép tombol:
- Spartacus! Spartacus!
900 után egy kicsit lassít, a tömeg biztatja:
- Spartacus! Spartacus!
999-nél bizony a nagy bajvívó elájul, nem mozdul. Erre a nép:
- Búúúúzi!!! Búúúúzi!!!

de Sade márki 2010.02.06. 00:38:43

A sorozat látványterve tekintetében még ide kívánkozik a 300 mellett a Rise of the Argonauts c. game is.
Viszont Lucy Lawlesst jó újra látni. Főleg, hogy a második epizódban a szíriai rabszolgalány által előszopott John Hannah állva kúrta meg kedves ex-Xénánkat, aki eközben topless.
Az efféle megnyilvánulásokat csak támogatni tudom..

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.02.06. 00:54:14

@de Sade márki: Na, most dőlt el hogy megnézem a második részt. :D Max a csatajeleneteknél becsukom a szemem vagy valami. :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.02.06. 13:26:42

Na megnéztem, és sokkal jobb volt mint az első rész, talán mert abszolút hanyagolták a spártai vonalat, és nagyobbrészt autentikusra sikerült a dolog. Az effektezést még mindig soknak és feleslegesnek érzem. A Márki által emlegetett jelenet tényleg szívbemarkoló, mindenkinek javaslom. :D (Nekem pont az az általa kihagyott részlet tetszett a legjobban hogy egy másik rabszolgalány meg Xenát melegíti elő közben...)

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.02.21. 00:16:00

Egyre jobbak a részek (most járunk az 5.-nél), kezd felzárkózni a Rómához hangulatilag (azért minőségileg még van hová fejlődnie). Hanyagolják a CG-t és az effekteket, már csak a vérrel játszanak komolyabban, de az belefér. Az első rész nem értem miért lett ilyen trágya, de a többi teljesen korrekt, nézhető. Ezt a sorozatot követni fogom.

lindazsu 2010.04.25. 07:12:44

ha valakinek nem tetszik a spartacus, az nézzen mást,mondjuk ahir tv-t, vagy a vad angyalt. lehetöség adott, nem tetszik ne NÉÉÉÉZZZZD.

lindazsu 2010.04.25. 07:15:34

@PlaTina512: KICSIT MÉG CSISZOLD A HUMORODAT IGENCSAK RÁFÉR

Heorogrim 2010.04.25. 09:15:34

Ugye most már mindenki tudja, hol a helye? :D:D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.04.25. 10:33:45

@Heorogrim: Gondolkodom, hogy első ilyen jellegű kommentként eltegyük-e emlékbe, vagy ezen próbáljam-e ki a moderációs eljárásokat. Szerintem eltesszük. :)
Másrészt szegényke ahhoz már nem ért fel ésszel hogy ott van a coming soon részben, hogy újra fogom értékelni az egész sorozatot (elárulom: pozitív irányban), most, hogy láttam valamit az első részen kívül is.
A komment ezen kívül jó még arra, hogy megfigyeljük a nagybetű teljes hiányát, kivéve a nyomatékos szavaknál, ahol viszont érdekes a mássalhangzó beszélt nyelvtől teljesen idegen hosszabbodása. Érdemes megtekinteni még a space teljesen rapszodikus használatát.
Így együtt olyan 13-14 évet, és 80-90-es IQ-t olvasok ki ezekből a kemény szavakból. :) Ennek fényében rettentő komolyan is veszem őket. :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.04.25. 14:28:07

Várjatok, várjatok, felteszem neki a 100$-os kérdést:
@lindazsu: Ha nem nézem, hogy jöjjek rá hogy tetszik-e?

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2010.04.28. 18:42:18

Ez a vér, pina, vér kombó jól hangzik. Ha a metál is legalább oly' brutál, mint az általad lefestett fantasy szörnyek, akkor esélyes, hogy belenézek. De lehet, hogy csak az érzelgős részekért :]]

lindazsu 2010.06.09. 14:47:27

@Mainframe: gratulálok zseni vagy!!!! mehetnél josnönek is akár

lindazsu 2010.06.09. 14:51:36

@Mainframe: gondolkodom hogy éljem tul a törést amit okoztál bennem,13-14 év 90-es iq hát, nem tudom most mi lessz velem majd sirok kicsit ha ráérek

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.06.09. 15:34:43

@lindazsu: Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy 13-14 évesen és 90-es IQ-val is elélsz majd valahogy. Legfeljebb kicsit tanulod még a mondatszerkesztést, nyelvtant, ilyesmit, és már majdnem olyan leszel, mint egy ember. ;)

Friplifrapli 2010.06.09. 16:47:51

@Mainframe: Elmehetnél jósnőnek... ;) Biztos azért, mert a szakállad és a bajszod olyan nőiesen selymes, látható a képen... :D Na jó, NDK-s jósnő még lehet belőled operáció nélkül is. :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.06.09. 17:01:44

@Friplifrapli: Teljesen jó üzlet lennék, jósnő, és szakállas nő egyszemélyben. Ölnék értem egymást a cirkuszok. :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.06.09. 17:05:30

Most, hogy visszaolvasok, hogy felkerekítette magának azt az IQ-t, a kis rátarti. :D

Friplifrapli 2010.06.09. 18:25:14

@Mainframe: Az a szép, hogy ha Te az IQ-ját és a korát jósnői képességeiddel saccoltad be, akkor mind a 13-14 év, mind pedig a 80-90-es IQ csak a jövőre nézve kitűzött cél lehet, szóval... :)

Heorogrim 2010.06.09. 19:34:42

@Friplifrapli: Nem, a jövő a 80-90 év és 13-14-es IQ... :P
süti beállítások módosítása