Mibu Gishi Den (2003) - Akarjátok látni az Utolsó Szamurájt ötvenszer jobban? Akkor nézzétek meg ezt. (Ugyanabban az évben készültek, egyébként.) Mert ez autentikus, sokkal kevésbé álságos (jó, a főhős még itt is kicsit sarkosan jófiú), nincs a szánkba rágva, amúgy japánosan távolságtartó. Ezzel nálam máris nyer.
Zseniális a film felépítése, ahogy a századfordulón (huszadik) kezdődik a sztori, amikor az öregember beviszi a gyerekét az orvoshoz, és a fénykép kapcsán (amin az az ember van akit a legjobban gyűlölt) elkezdjük az ő szemszögéből és narrálásával megismerni a múltban történt sztorit, ami igazából egy komplett élettörténet. Aztán kiderül hogy az orvos sem akárki, és az ő történetét is megismerjük, sőt a kettő kiegészíti egymást. Ez ugyan magában hordozza hogy a film nehezebben követhető, és egyes karakterek esetén erőltetni kell majd az agyunkat hogy ez most ki is (rengeteg tömegjelenet van, sok-sok egyforma japán szamurájjal egyforma egyenruhában). Kettős a történet, elmeséli egyrészt azt a rettentően izgalmas történelmi szakaszt amikor a sógun hatalma megtört, és a császár teljhatalomra tett szert, minden nap új frakciók alakultak, és kb. senki nem tudta ki kivel is van. Ebben a környezetben igyekszik boldogulni Kanichiro Yoshimura, a szegény vidéki szamuráj, és az őt mélységesen gyűlölő Hajime Saito, aki igen nehéz természet (őt látjuk az elején öregen), az ő sorsuk a másik szál, ha úgy tetszik. Ez elég generikus, tudom, de a többi maradjon titok, minden kiderül szép sorjában.
Nem mentes a film stilizáltan ideális, már-már szirupos pillanatoktól, de a műfajra jellemző eleganciával simítják bele ezeket a történetbe úgy, hogy eszünkbe sem jut hogy az már sok. Happy end ugyan nincs, de ehhez a filmhez nem is kell, sőt nem is lehet elképzelni ilyesmit. Epikusan felépített, történelmi, romantikus, kardozós. Aki odáig volt az Utolsó Szamurájtól, az ebben csalódhat, mert nincsenek olyan művészi gonddal megkoreografált félórás kardpárbajok, meg totálplánban keményen nézés, meg száz liter művér, de a két sztoriban sok a közös (már a korszak is, ugye), ezért még nekik is feltétlenül ajánlom. Mindenki másnak meg kötelező, komolyan. Négyötöd ez is.
(Látod [privacy power] hogy tudok én még filmekért lelkesedni? :) )
