Az a fajta ember, aki képtelen a térde behajlításával, normális módon leülni, neki ehhez a hétköznapi mozdulatsorhoz feltétlenül társul a szabadesés felhőtlen öröme is. Ezért valahányszor ülő helyzetbe helyezi magát, azt majdhogynem egy egyenes derékkal bemutatott, mérnöki pontosságú vetődéssel abszolválja, általában a környéken (kiemelten az azonos alkalmatosságon) ülők nagy örömére.
Elvetemültebb verziója még aprót ugrik is hozzá, hogy még teljesebb legyen az élmény.
Nesze neked, Farkas Gyula, modoros voltam (hűde megerőltetett), de mégis írtam valamiről. Talán még humoros is volt. (Vagy még nem, előbb kell bele egy matekos adoma?) De semmiképp sem építeném erre a komplett blogot. :P