mozgás

tömeg

máshol

Sherlock Holmes - The Awakened

2010.01.23. 21:30 | PlaTina512 | Szólj hozzá!

Címkék: game

Mivel a blogon hiányt képeznek a kalandjátékok, ezért a hiányt pótolandó most én ragadok billentyűzetet.

Rögtön elsőként egy, a kategóriájában rendhagyónak számító játékot említenék meg, és a továbbiakban következő talán kicsit negatív hangvétel indoklására a "kapufáról, de bepattant" életérzést jelölném meg.

Ez az a játék, ahol a fejlesztők a "legyen minden 3D" vonulatot megpróbálták ráerőltetni egy olyan stílusra, amelyikre nem kellett volna. Az FPS nézetből rengeteg olyan probléma adódott, amit eredetileg (még megjelenésekor) az igazi rajongók lincshangulattal fogadtak, annyira, hogy nem sokra rá elkészült a Remastered verzió, amely már TPS volt, de persze továbbra is 3D. (A magyar állapotokra jellemző, hogy a boltban még az eredetit vettem, annak ellenére, hogy a játék 2007-es, én pedig sacc 2 hete tettem rá szert.

Most pedig következzen egy rövid tutorial kezdő game designereknek "Miért ne csináljunk 3D-s FPS nézetű kalandjátékot?" címmel

  • Bár a játék főhelyszínekre van tagolva, az egyes alhelyszínek közötti távolságokat ténylegesen meg kell tenni, ami sok felesleges caplatás, még akkor is, ha egy helyszín megtalálása után a térképet használva lehet ugrálni --> unalmas
  • Másrészt elmossa a határt a fontos és az átvezető részek között, így egyes tárgyak megtalálása sokszor a vakszerencse, vagy egy jó végigjátszás ;), kérdése --> idegesítő
  • Bármerre is járunk a szélrózsa összes irányába körül kell néznünk, hogy megtaláljunk mindent, ami fontos lehet, dolgok takarásban lehetnek, vagy csak éppen túl távol ahhoz, hogy a kurzor megjelölje őket, mint aktív elemeket --> nagyon idegesítő
  • Ha már 3D, akkor a dolgok idegesítő eldugdosásán kívül használjuk is valamire! Az egész játékban összesen egy olyan "puzzle" volt, amiben ki lett használva, hogy a program teljesen 3D. --> Tehát a 3D még felesleges is volt
  • Könyörgöm legyen HUD! A HUD egy nagyon jó dolog, pl. elmossa az ablak szélének kontúrjait, mutathatná, hogy épp melyik karaktert irányítjuk, egyszerűbbé átláthatóbbá tenné a tárgyakat stb, vagy változatósabbá, élőbbé az ablakot.

A fő problémákat azonban néhány olyan kis nüansz jelentette, ami mellett a fentiek igazából nem is tűnnek komolynak. (Sőt, ha visszaolvassuk akkor megláthatjuk, hogy valóban nem is azok, csak szimplán kár, hogy vannak.

Először: Nincs olyan, hogy Feladatok/Tasks/Objectives, vagy hasonló. Sosem tudja az ember, hogy mit kell csinálnia, csak ha visszaolvassa a párbeszédek naplóját és abból kibogarássza.

Másodszor: Minden kalandjáték halála a pixelvadászat. Rémálom, amikor azért nem tud az ember továbbmenni, mert egy bazernagy kert hátsó sarkában még nem vizsgált meg egy lábnyomot, vagy nem vett fel egy tárgyat. Nem azért nem veszi fel azokat az ember, mert buta, hanem mert nem találja... Mert picire és jelentéktelenre tervezték őket, a terepet meg hatalmasra. Ha a szememet akarom mereszteni, akkor inkább játszom Where is Waldo-t, ilyet az ember azért játszik mert gondolkodni akar.

Apropó gondolkodás: Minden kalandjátéknak kötelező elemei a logikai feladatok. Itt ezeknek a különösen agyhalott verzióival lehet találkozni, ugyanis mindenféle leírás nélkül kell őket megoldani. Az egyik legjobb példa erre a zár-feltörés. A (végigjátszással nem rendelkező) játékos mindösszesen ennyit lát.

Az persze mindenkinek hamar leesik, hogy ez valami olyasmi, mint a hanoi tornyai, azaz sorba kell rendezni a korongokat. Vajon csökkenőbe, vagy növekvőbe? Legyen növekvő elvégre a fejlesztők nem arabok, így feltehetőleg a bal->jobb irányt preferálják.

Hamar rá lehet jönni arra is, hogy két korongot csak akkor lehet egymás mellé tenni, ha az értékük szomszédos.

Arra viszont már csak a végigjátszás tesz említést, hogy a két szélső csőben max 1-1 korong mehet, míg a két középsőben akármennyi. LOL. És nekem erre honnan kellett volna rájönnöm????

Ennyit tehát arról, hogy az igazi gondolkoztató feladványokat agyonverték avval, hogy nem mondták meg, hogy mi a feladat.

A negyedik komoly probléma pedig az, hogy a beállításokban nincsen leírva, hogy az inventory fel lehet nyitni egy jobbklikkel is. Le van szépen írva, hogy ha az "I" betűt csapkodom, akkor az az inventory. A játékban viszont néha feltesznek nekünk egy kérdést és addig nem csinálhatunk semmit, amíg nem válaszolunk... HELYESEN!! Az ember gondolná, hogy a válasz kitalálásához elolvashatjuk a feljegyzéseinket. Ebben nem is téved olyan nagyot, csakhogy az I nyomkodására elkezdi gépelni az I betűket a válasz textboxába. Ilyenkor aztán se előre se hátra. Az egyetlen lehetőség az állás visszatöltése, újrajátszás a kritikus pontig, válasz kikeresése, válaszolás és reménykedés, hogy a kigondolt válasz helyes, vagy kezdődik előről. Miután rájöttem, hogy a jobbklikk is megnyitja az inventoryt már sokkal jobban tudtam értékelni ezt az egyébként szerintem jó ötletet.

Mindezen felül ez egy olyan kaladjáték, amiben bizonyos pontokon meg lehet halni! Ilyenkor persze, szitkozódik, visszatölt, újrajátszik, gyakrabbanment. Ez nem is lenne gond, csak a játék nem figyelmeztet, hogy egy hibás döntésnek ilyen következménye lehet.

Összességében mindezek ellenére a játék élvezetés és érdekes, miután az ember ráállt arra a sémára, hogy bármilyen probléma esetén, amit 5 perc alatt nem old meg magától azonnal a végigjátszáshoz nyúl. És ez az a játék, ahol 10 esetből 9x nem lesz olyan érzése, hogy ezt tudnom kellett volna....

Egy végigjátszás birtokában nyugodtan tudom ajánlani bárkinek, mert ha sikerül a fenti problémákon felülemelkedni, ami kb. 10 perc alatt megtehető, akkor a játék kellemes és élvezetes és van a közepe táján egy akkora poén benne, amiért bőven megéri kijátszani, valamint azoknak akik jobban otthon vannak Holmes és Moriarty prof közös svájci kiruccanásában, van egy érdekes, de a történet szempontjából lényegtelen kis fűszer is.

mondás: (3,5/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr411695500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása