mozgás

tömeg

máshol

A Tiszteletről

2009.08.15. 01:44 | Mainframe | 2 komment

Címkék: randomszavak

Már régóta gondolkozom a témán, és egy erről szóló blogbejegyzésen is, mert ezt nyilván ilyen erősen korlátos környezetben nehéz körüljárni (egy egész napot el lehetne róla beszélgetni), de azért próbáljuk meg.

Az alaptézis úgy hangzik, hogy egy igazán jól működő világhoz semmi de semmi más nem kéne, csak tisztelet. Mert mindenki a szeretetért kampányol meg sír, holott szerintem a tisztelet egy sokkal ideillőbb elvárás. És pontosan ugyanazt érnénk el vele mint a határtalan szeretettel. Csak valahogy racionálisabbnak tűnik, még ha csak értelmezés meg szóhasználat kérdése is. Mert én mit szeressek a bikanyakú paraszton aki szembejön az utcán, ugye?

Gyakorlatilag akármilyen negatív cselekedet értelmezhető a tisztelet hiányaként. Akit tisztelsz, azt nem lopod meg, nem rablod ki, nem vered meg, nem vagy vele paraszt, és így tovább. Ehhez nem kell feltétlenül szeretned is, sőt, még utálhatod is. Lássunk egy példát: én kifejezetten rühellem Kiszel Tündét, mégis, ha egy ajtóhoz egyszerre érnénk oda, nem félrelökném, hanem kinyitnám neki és előreengedném. Ehhez pedig elég volt tisztelnem mint embert (esetleg mint nőt, de ezt most ne feszegessük), nem kellett szeretnem egy percre sem.

Ez a legkisebb skála, egy pár fokkal feljebb lépve viszont ugyanez működhetne, ha a világ vezetői is tisztelnék egymást. Fel sem merülne a megszállás, az atomháború, és egyéb agyrémek. Tudom hogy ez erősen naiv idealista faszságnak hangzik, és valahol az is. De egy végletekig elrugaszkodott és/vagy bonyolult eszme helyett itt van ez, amit még a legcsököttebb is képes megérteni, és minimális erőfeszítéssel beépíteni az életébe.

Ezen a vonalon továbbmenve pedig ott van az a réteg aki erre a minimális elvárásra képtelen lenne. No, őket teljes nyugalommal ki lehetne szűrni a társadalomból, ugyanis 99,9%-ban most is csak romboló tevékenységet folytatnak.

Jelenleg a tisztelet intézményével az a probléma, hogy mindenki saját világképe, értékrendje szerint dönti el hogy ki érdemli meg a tiszteletét és ki nem. Pedig ez egy ugyanolyan szabványosítható dolog lenne, mint bármi más, nem kéne hogy az egyéni hajlandóság vagy irányultság szerepet játsszon (pl. jelenleg is, attól hogy valaki szerint a göndör hajú emberek alávalóak, és legjobb lenne megölni őket, mégsem teheti, mert törvény van ellene).

Nagyjából már gondolom tiszta hogy hogy gondolom az egészet, akinek még kérdése, hozzátennivalója, kritikája lenne, az kommentben megteheti, és örülnék is ha így tenne, mert ez egy rendesen kibeszélni való téma, már-már akár filozófia is lehetne ha hajtanék ilyen pozőr elemekre. :D

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr141283516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heorogrim 2010.10.19. 09:52:24

Hát igen, a tiszteletet nem kéne hagyni elveszni, pedig az ember hajlamos rá. Furcsa módon főleg azokkal szemben, akik a legközelebb állnak hozzá...
süti beállítások módosítása