mozgás

tömeg

máshol

Family Guy

2009.07.20. 11:18 | Mainframe | 3 komment

Címkék: sorozat film

Ezzel meg úgy voltam, hogy sok helyről ajánlották, úgyhogy elkezdtem, erre igen nagyot csalódtam. Az első évadon ugyanis sikerült végigküzdeni magam 1-2 kivétellel gyakorlatilag semmi reakcióval. Komolyan, egyszer sem sikerült nevetni rajta. Elkönyveltem hogy ez is egy amcsibarát sznobizmusból kedvelt sorozat, és jegeltem a témát egészen addig amíg a bácsikámnál aki küldeni szokott nekem filmeket ingyenes nem lett ez a torrent, úgyhogy adtam neki még egy esélyt. És bizony-bizony, bár még csak a második széria közepénél járok (6 van összesen ha jól tudom), máris több jeleneten megvolt a hangos vidámság.

Azért nem fenékig tejfel a dolog, ezt hozzá kell tennem. Egyrészt a téma amit feldolgoz, már unásig meg lett énekelve. A téma az idióta amerikai családok, amiknek a legidiótább tagja a férj, és legnormálisabb tagja a feleség (ilyen a Simpsons, talán a Rém Rendes Család (bár ott Peggy is idióta, sőt), és még hosszan sorolhatnám, de itthon ezek mennek). Mehetnénk egy kört azzal kapcsolatban is hogy ez mennyire nő-sovinizmus, és a férfiak mennyire nem nyivákolnak emiatt, míg fordított esetben már öt feminista szervezet dörömbölne a stúdió ajtaján, de hagyjuk... Az elődökhöz képest alig mond újat, nem tud eredeti lenni, és ezzel gyakorlatilag el is vágta magát az igazán nagy sikertől.

A két, kvázi újonnan bevezetett karakter, akik beviszik az irrealitást a sztoriba ellenben jól ül. Ők Brian a család beszélő (meg dohányzó, meg szittyózó, stb.) kutyája, illetve Stewie a velejéig gonosz, és egyúttal zseniális pólyás, a család legifjabb tagja. Utóbbi szerintem kicsit Maggie Simpson-ripoff lett, mert ő is művelt korát bőven meghazudtoló dolgokat, igaz nem beszélt, és nem voltak világuralmi törekvései sem, szóval egy kis plusz van, de eredetiség megint nincs. Azért az tény hogy ez a két karakter tolja általában a legjobb szövegeket, illetve az ő főszereplésükkel fémjelzett részek a legjobbak.

Már egy South Park rész is kiemelte hogy mennyire idegesítőek a tök random módon bedobott visszaemlékezések, amiknek semmi közük semmihez, és nagy százalékban totál nem viccesek. Ez lehet az Idiocracy-san egyre lejjebb szálló poén-ingerküszöb oka, vagy simán helykitöltő (egy 20 perces részben...), nem tudom. De a lényeg hogy a törénethez nem kell, poénosnak sem poénos, szóval nem értem. Pl. volt egy ilyen hogy Peter megijeszti Loist, aki elejti a tányérokat, és ezen Peter röhög, míg Lois fa arccal nézi. Vagy fél percen át, ez. Ez olyan felesleges, és vontatott időkitöltés, amire szerintem semmi szükség.

Aztán persze vannak jó részek, amikor pörögnek a poénok, remélem a következő évadokban ez lesz a domináns. Én bizakodó vagyok. Aki pedig megnézné, és az első évad nem jön be, nézzen bele később is, és csak azután mondjon le róla. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr861256196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2009.07.20. 19:37:03

Nekem Family Guy-ból az jött le, hogy nagyon az US-re van belőve, és próbálnak vagy odát jól ismert dolgokra építeni, vagy 1-2 hetes eseményekre, hírekre, stb.. és az meg úgy vicces, hogy előtte épp láttad a híradót, utána megnézed ezt, és hahahaha :)

Tény, hogy Simpsons rip-off, de én azt nagyon nem bírom. Ahogy Rém rendestől is futkározik a hideg a hátamon, ami pedig szerintem nem, hogy nem vicces, hanem egyenesen szánalmas, sőt kellemetlenül ijesztő, hogy másnak meg vicces, és mikor megkérdezem, hogy "mégis, mi benne a poén?" akkor a válasz, a "HÁT NEM LÁTOD? PEDIG TÖK VICCES! HAHAHAAH"-ban kimerül :|

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.07.20. 21:55:33

@PAStheLoD: Igen, sajnos sok benne a regionális humor, és az aktualitás, ami itthon abszolút élvezhetetlen. :(

eLevente 2009.07.20. 22:32:10

Ráadásul lamantinok írják...
Nekem azért tetszik.
süti beállítások módosítása