Jó rég volt játékajánló, így hát lássunk valami nagyjából aktuálisat, epikusat, kardozósat, mert ilyen dukál. Dragon Age Origins. Nagyon nagy hype ment/megy körülötte, amit nem annyira értek, mert kb. semmiben nem hoz forradalmat, újat. Miután egyszer már (majdnem) végigjátszottam, azt kell mondjam, kiváló, emlékezetes, jól megcsinált játékról beszélünk, csak annyi a bajom hogy ilyen már volt, és ilyen még lesz is. Ettől függetlenül az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb játékélménye, ki is kell fejtenem úgy érzem, úgyhogy hozz egy teát/kávét ha végig akarod olvasni, nem lesz rövid.

Lássuk a paramétereket: Partialapú fantasy. Max négyfős a csapat, ez nekem nem annyira tetszett, kihasználatlannak éreztem a parkoltatott tagokat (alapverzióban összesen 8 tagot sorozhatunk be, plusz a főhősünk), meg a rájuk adott erős és drága cuccokat. Ezt úgy próbáltam orvosolni hogy az épp nem használt tagokra nem adtam semmit, csak 4 rend cuccom volt amit gondoltam majd ráadok az aktuális résztvevőkre. Ez azért nem működik, mert nem akárhol lehet a csapat összetételét megváltoztatni, és ez nehézkessé teszi a cuccok cseréjét. Ráadásul néhány helyen, főként a vége felé egyes karakterek kötelezően bekerülnek a csapatba, és akkor külön kínos lesz ha őket addig hanyagoltuk, vagy nem szereltük fel jól. Összességében is elmondható hogy sok olyan elem van, amit jó lett volna előre tudni, mert utólag sok kellemetlenség és pluszmunka származott belőlük. Ugyanitt kell megjegyeznem hogy nincs lehetőség a tulajdonság/képesség/akármilyen pontok újraosztására, soha, semmikor. Ezek a szindrómák így együttesen azt eredményezik hogy az első végigjátszás jó eséllyel lesz idegesítő, ide-oda rohangálós, és a végére egy középszar karakter fog kikerekedni a dologból. Ezt én nem szoktam kultiválni, nem értem miért nem lehet olyan lehetőségeket bevezetni amivel már az első nekifutásnak is van értelme (már csak az újraosztás is sokat dobna rajta).

Az irányítást és az elrendezést kicsit szokni kell az elején, legalábbis nekem mint casual gamernek kicsit erős volt. Előny hogy a nézetet az alap third personból kizoomolhatjuk taktikai madártávlattá, harcoknál sokat segít ha mindent átlátunk. Ezen felül gyakhatunk real-timeban is, vagy ha nagyon agyalósra vesszük a figurát (és arra vesszük elég gyorsan, a játék megköveteli), space-szel bármikor megállítva az időt kioszthatunk egy parancsot minden partitagnak, akik ezután eszerint fognak cselekedni. Az épp nem aktív (=nem általunk irányított) karakterek viselkedését egy egészen komplex taktikai leíró nyelvvel adhatjuk meg, menüből összeválogatva (itt kb. olyasmire kell gondolni hogy ha ez van akkor csináld ezt, ha ez történt veled, akkor ezt, és ha ez történt X karakterrel, akkor meg ezt). Én ennek a használatát nem vittem túlzásba, de úgy érzem hogy a powergameri mélységeknek ez az egyik forrása.

Itt máris kicsit elveszve érezhetjük magunkat, hiszen ki kell találni egy jó karaktert, azt jól kell fejleszteni, jó partit kell összeválogatni, és jól kell őket "beprogramozni". Ez elég megterhelően hangzik. A játék azonban ezek nélkül is játszható, élvezhető, maximum gyorsan (és sikítva) átváltunk easy fokozatra, ahol azért eléggé eluralkodik a hack'n'slash hangulat. A normal nehézség pont úgy adagolja nekünk a dolgokat (érzésem szerint), hogy ne izzadjunk vért, de azért nincs lazulás meg rutinharc. Itt bizony a sikátori csőcselék is tud meglepetéseket okozni. A nehezebb fokozatokról (még 2 van) nincs tapasztalatom, nem vagyok mazochista.

A loot elsőre elég szegényesnek hat, aztán idővel persze rá lehet jönni hogy mit kell és mit nem szabad megvenni, mit hol kell keresni, és honnan lehet sok pénzünk, de eddigre már inkább a második végigjátszásnál járunk. Elsőre kuporgatás lesz keményen. (Nálam ennek az eredménye lett a legvégén hogy eladtam a partiban szereplő karaktereken kívül mindenki másról minden cuccot, ezért ők a további átvezetővideókban egy szál ágyékkötőben szerepeltek, pedig még csak nem is spártaiak, sőt Alistaire-t sem hívják Beowulfnak. :D) Ezen felül három "craftolási lehetőség" létezik: herbalism, poison making, és trap making. Ebből az utolsó kettőt én teljesen feleslegesnek éreztem, poisonból elég fog esni kész állapotban az ellenfelektől (igaz ezek használatához is kell egy 1-es szintű poison making, de ennyi), a trapek készítése, felállítása, stb. túl komplikált, hosszadalmas, és kevéssé megtérülő, de a herbalism-ra kőkeményen rá leszünk utalva, ugyanis az amúgy szűkös (és drága) health és mana potion készleteket ezzel lehet feltölteni.

Tetszett hogy a fegyveres szakértelmeket nem bonyolították a halálba, és az alapvetően 3 féle közelharci fegyver (kard, buzogány és balta) használata nem igényel külön képzettséget, az egyetlen különbség köztük a kritikus ütésre való esély és az armor piercing érték. Nagyon kevés a megkötéssel rendelkező cucc, a legtöbb dolognak csak egy tulajdonság-feltétele van, ha ez teljesül, akkor használhatja is a karakter, ennyi. Ellenben nem tetszik hogy az összes fegyver és páncél (kategóriánként) majdnem pont ugyanúgy néz ki. Nem is pontosan értem mi tartotta vissza a készítőket attól hogy az amúgy ugyanolyan vázakra ráhúzzanak ötmillió skint, és legyen egy tisztességes fegyverarzenál. Legalább nincs olyan dilemmánk hogy "hű, ez a páncél jobb, de a másik annyival jobban mutat a karakteremen..."

Eléggé úgy lett beharangozva a játék, hogy ez egy "adult fantasy RPG", és majd véres lesz meg brutális, meg megrázó, meg szex meg drog meg rock'n'roll. Hát, engem nem rázott meg, de kétségtelen hogy előkerültek benne nem klasszikus high fantasy témák is, de aki a formabontó durvulásáért játszaná, az csalódni fog amikor rájön hogy a diablo szintjén nem lép túl a dolog. (Najó de, itt a parti némelyik tagjával le lehet feküdni hosszas puhítás után. (Ami megintcsak ilyen strategy guide-os móka, szóval...)) Nem akarok lelőni poénokat a történetből, de vannak várható fordulatok, és kevésbé várható fordulatok is, maga a játékidő pedig (mellékküldetésekkel együtt) pont kellemesen hosszú, így efelől a szórakozásunk garantált.

A világ, és a benne lévő karakterek az a tényező ami miatt ez a játék beszippant. Pont belátható méretű a terület, így kis téblábolás után már lesznek ismerős helyeink, és néha-néha jön egy-két olyan momentum, amikor visszamegyünk "ahhoz az üvöltözős törpe kereskedőhöz", "azért a fasza kalapácsért", mikor végre összejött annyi pénzünk, és ezek tudják igazán közelhozni a játékot, szerintem. A parti tagjai is mind élő, lélegző személyiségek, komplex viselkedéssel és háttérrel. Hosszas ide-oda mászkálás közben random beszélgetéseket kezdeményeznek egymással, a táborozás alkalmával addig fel nem hozott témákba is belemehetünk velük, és nagyon nem mindegy mire mit mondunk, ugyanis van egy approval, ami azt méri mennyire bírnak minket. Ezt ajándékokkal lehet feljebb tornázni, de persze főként a sztori során tanúsított magatartásunk és döntéseink határozzák meg az értékét, nyilván egyénenként. (Mert van itt cinikus gonosz boszorkány, kiugrott papnő, másik grey warden, ésatöbbi, ezek mind egymásnak ellentmondó célokkal és értékrendekkel.)

Már így is jóval többet írtam a játékról mint szerettem volna, és nem is tudom mit lehetne még többet. Mindenkinek feltétlenül ajánlom, minden tekintetben élvonalbeli a cucc, van pár kisebb hibája, de azokon könnyű felülemelkedni. A végső fokmérő, maga a játékélmény mindent visz. Egy 4,5-öt adok neki.