Úgy érzem én vagyok a legszélesebb réteg tipikus képviselője, a fiatal (de nem gyerek) casual gamer, aki ötletszerűen játszik mindenfélét, nem akar rekordokat meg versenyszínvonalat kihozni semmiből, nem akar belefeccölni feleslegesen sok pénzt és energiát, és az instant szórakozást keresi a játékokban. Úgy érzem továbbá, hogy egy jól megcsinált játéknak _legalább_ ennek a rétegnek az igényeit ki kell elégítenie. Na ezen bukik el csúnyán a SF4.

Ezzel a játéksorozattal mindig megpróbálok játszani, és mindig megállapítom hogy sorban ugyanannak a belterjes, erősen hardcore rétegnek készülnek, akik már kb. az első rész óta nyomatják. Hasonló a dolog mint a különbző Final Fantasy-származékoknál (amit élő ember nem ért meg aki nem az elejénél csatlakozott be), csak itt annyival súlyosabb a helyzet hogy ezt játszani nem tanulod meg soha.

Az első érv az lehet ellenem hogy ehhez alap dolog a kontroller, miért nem veszek hozzá. Ezzel úgy vagyok, hogy előtte kipróbálom, és ha úgy érzem van miért, akkor veszek. Guitar Hero-hoz is megvettem a gitárt, de pontosan azért, mert billentyűzetről játszva is élvezetes volt, elkapott, és úgy éreztem még jóval többet kihozhatok belőle gitárral. Itt nyoma nincs ennek az érzésnek, miközben a billentyűzetről totálisan irányíthatatlan játékkal szenvedek (ami már önmagában wtf, ha egyszer PC-verzióról van szó, nem egy emulált hülyeségről), az nem rak elém semmit amire ráharaphatok. És ide még egy adalék, hogy PSP-n is volt szerencsém a SF Alpha3-hez, ami ott is totál írányíthatatlan volt (konzolon...), illetve még az egyes játékmódok, és azok menetének teljes zűrzavarával is kivívták a del gomb retorzióját.

A sztori abszolút érthetetlen a kívülállónak, így az intro-outro és átvezető videók is abszolút céltalanok. Persze vannak unlockable dolgok, de ha egyszer már az odavezető út sem élmény, akkor ezek is elvesztik a vonzerejüket.

Az eddigi részek relatív komolyságával ellentétben most behoztak pár teljesen elborult karaktert. Nem tudom miért van erre szükség, de úgy tűnik ez trend a verekedős játékoknál, a Tekkenben (amivel kapcsolatban megjegyezném hogy sikerült megfelelően elsajátítani, szóval nem én vagyok végletesen béna) is van medve, kenguru, meg egyéb baromságok, itt meg visítozva rohangáló álarcos mexikói pankrátor-szakács, meg 300 kilós testhezálló bőrruhás szumós-kungfus. Éljen. Ráadásul a karaktereket is kicsit animésre/rajzfilmesre vették, kigúvad a szemük, meg lobog a nyelvük amikor kapnak valami nagyobb befejezőütést, és úgy általában az egész mimika olyan mintha egy vicc lenne.

Az irányításnak (első kudarcélményeim után) utánaolvasva nem látok semmi biztatóbbat, csakis ilyen ős-hc-pro SF-eseknek szánt útmutatók mindenhol, amik igazán csak abba mennek bele hogy hogy lehet ötszáz ütéses kombókat bevinni, és statisztikusan melyik karakternek a leghatékonyabb a guggoló közepes ütése. Miközben én egy egyszerű speciális mozdulathoz kellő félkört képtelen vagyok leírni a gombokkal. Itt ment el a kedvem végleg, mert nincs kedvem sem alapütésekkel végigcsépelni a felhozatalt Easiest szinten (been there, done that, 0 játékélmény), sem pedig heteket gyakorolni egy kurva trükköt.

Azzal tudnák ezt kiküszöbölni a gyártók, hogy tesznek az ilyen játékokba egy ilyen instant-módot, ahol a kombók egy-két gombnyomásból megvannak (kellenek a játék változatosságához és látványosságához), az irányítás pofonegyszerű (egyébként ha jól emlékszem már erre a részre is ígérgették hogy egyszerűsítenek rajta, hát nem sikerült), stb. Vagy mondok még vérlázítóbbat: legyen ez a játék alapfunkciója, és legyen egy pro-mód, ahol húsz elemből áll egy kombó, és az egyenes ütés úgy néz ki hogy x+y+z+720 fokos kör a d-paden, miközben nyomkodod a start gombot. Mondom ezt azért mert a pro réteg egy kisebbség, mégis abszolút módon őket szolgálja ki ez a program. Ha annyian vannak hogy ez megéri a cégnek (kötve hiszem), akkor lelkük rajta. Én mindenesetre most törlöm a játékot, és adok rá egy egykettedet.