mozgás

tömeg

máshol

Történelmi egyház, mi?

2011.04.04. 18:55 | Mainframe | 12 komment

Címkék: politika magyarország szánalmas reakció beszólok

Most olvasom, hogy a Hit Gyülekezete (akik nálam stabil második helyen vannak a feketelistán a Szcientológusok után) történelmi egyházzá válhat az újabb ügyes-okos Fideszes reform nyomán, aminek - kapaszkodjatok - az volt a célja, hogy az üzleti célból alakult kisebb vallásoknak keresztbe tegyen. Kibaszott álló ováció gyerekek, még talán egy cinikus halleluja is.

Ha most jöttem volna a falvédőről, akkor elkezdeném elmagyarázni, hogy a Hit Gyülekezete kifejezetten erről híres, hogy keményen beszedi a sápot az üdvözülni vágyóktól, az meg már csak a hab a tortán, hogy ezek a hívek aztán borderline idióta fanatikusok lesznek, akik szombat reggel fél8-kor végigcsöngetik a lépcsőházakat, hogy a leokádnivaló vidám-színes szórólapjaikat a kezedbe nyomkodhassák.

De mivel nem most jöttem, ezért inkább megkérdezném, hogy Németh Sándor mégis mennyit volt szíves tejelni azért, hogy "véletlenül" úgy írjátok meg a kritériumokat, hogy az alapján ők is történelmi egyház lehessenek? (Ízlelgessük: egy 1979-ben alapított egyház, ami történelmi. Ha megvalósul a tervezet, akkor a barátnőm idősebb lesz, mint egy történelmi egyház, ezmilyen.) Nyilván nem kis előrelépés lenne ez nekik, pénzügyileg, és vallásilag is, ilyesmit az ember nem szokott ajándékba kapni, akkor meg pláne nem, ha eredetileg kifejezetten az ő fajtája ellen irányult a kezdeményezés. Szóval szerintem adja magát, hogy a kulcspozícióban lévő emberek vastagon meg lettek kenve, lévén már most is rettenetes mozgósítható tőke van a HGY mögött (amit nyilván Istentől kaptak a buzgóságukért, nem ám a híveket húzták le, nem, semmiképpen), nem okozhatott gondot nekik pártíz-, esetleg százmillió itt-ott.

Arra leszek még kíváncsi, mivel szerelik majd le a katolikusokat, akik jó keresztényhez méltón próbálják kitúrni a jóból a kicsit másfajta keresztényeket indítványozták, hogy ne a 100 év honosság vagy 25 ezres lélekszám legyen a kritérium, hanem ugyanez, csak ÉS legyen benne vagy helyett. Mert hogy le lesznek szerelve valamivel, az tuti, mert ugye akkor nincs jatt. Azt is el tudom képzelni ezektől a kommunikációs zseniktől, hogy nem szólnak egy szót sem, egyszer majdcsak megunják a kérdezősködést.

Bónusz:

"A tárgyalásokon egyelőre olyan részletkérdések maradtak tisztázatlanok, hogy milyen módszerrel bizonyítsák az egyházak híveik létszámát, ez ugyanis hivatalosan nem nyilvántartható, szenzitív adat."

Azért ez is megér egy misét (ha-ha). Vajon össze tudna jönni 25e ember egy random kamuegyházhoz erre való reakcióként?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr792799596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Heorogrim 2011.04.04. 20:55:35

A szórólapozós népek egyébként nem ők, hanem a jehovások. Akik vsz. most ébrednek rá, hogy nem nyomdára kellett volna költeni a gyülekezet pénzét... :P

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.04.04. 20:57:23

@Heorogrim: Húzd ki ezt az egy mondatot a bejegyzésből, így sem lett okébb semmi: se a kezdeményezés, se az egyház.
De ettől még persze igaz, jellemzően a Jehovások osztanak itt a környéken.

Friplifrapli 2011.04.05. 08:04:09

Az egész amúgy erőteljesen déja vu, az egyházak három csoportba sorolása nem új találmány, a XIX. század második felében (évszámmal inkább nem kísérleteznék) hozott törvények között természetesen ez is terítéken volt, hatályba is lépett, gyakorlatilag azonos terminológiával és hasonló feltételrendszerrel. Szóval nincs új a Nap alatt...

Heorogrim 2011.04.05. 09:34:22

@Friplifrapli: Ez érdekes. Abban is "vagy" szerepelt "és" helyett?

Friplifrapli 2011.04.05. 10:12:37

@Heorogrim: Utánanézek, a hármas felosztás az tuti, a feltételrendszerben kezdek kicsit elbizonytalanodni, az maximum hasonló, de tuti nem ugyanez. Gyanítom, akkor erőteljesebb hangsúlyt fektettek a történelmi hagyományokra, pl. a nevezetes, vallásügyi dokumentumokat (pl. tordai országgyűlés), melyik uralkodó, mit, mikor, hogyan ismert el... Meg hát akkoriban azért nagy szerepet játszott ugye az is, hogy melyik magyar nemesi család épp melyik egyházat részesítette a kegyeiben.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.04.05. 19:44:18

@Friplifrapli: "Meg hát akkoriban azért nagy szerepet játszott ugye az is, hogy melyik magyar nemesi család épp melyik egyházat részesítette a kegyeiben."
Ma sincs ez másképp.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2011.04.06. 05:12:28

25.000 lelkes önkéntest kéne összeszervezni mondjuk a Felvonulásira, majd megalapítani a Trollok Egyházát. Majd közölni, hogy mi bizony történelmi vagyunk, az kurvaisten. És bárkinek gondja van vele, akkor kap majd problem? matricát az arcába :P

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.04.06. 09:17:51

@PAStheLoD: "Vajon össze tudna jönni 25e ember egy random kamuegyházhoz erre való reakcióként?"
Ponnnntosan. :) Nekem elsőre inkább valami olyan jutott eszembe, aminek már van kialakult rajongótábora, mint a Flying Spaghetti Monster kultusza, vagy a Diszkordiánus vallás. Amiben ráadásul az is tétel, hogy a világon minden ember automatikusan diszkordiánus pápa is, ergo még csak nem is lenne olyan nehéz annyi hívet találni. :D

Friplifrapli 2011.04.06. 15:49:48

@Mainframe: Vááá, a spagettiszönyes részt épp nemrég láttam, de a diszkordiánusok azok miből is jönnek?

Trolltroll 2011.04.06. 16:55:24

Neeem, legyen csak szépen trollok egyháza és ééén leszek a pááápaaaa!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.04.06. 21:18:50

@Friplifrapli: Sehonnan. Van ám egy valódi világ is a médián túl. :P
@Trolltroll: Ha ezen múlik, én rád szavazok. :)

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.07.14. 00:14:38

Update: Persze megoldották, hogy Hitgyüliék bekerüljenek, ezek szerint időben odaért a jatt. Bónuszpont, hogy eközben az iszlám és a buddhista egyház nem került be. Rofl much?
süti beállítások módosítása