mozgás

tömeg

máshol

District 9

2009.09.13. 20:00 | Mainframe | 6 komment

Címkék: film

District 9 (2009) - Navégre egy nem-mainstream sci-fi. Annyiszor láttunk már gonosz, emberiséget elpusztító, mérföldes fölénnyel induló élieneket, hogy már unjuk, igaz? Na, itt megkapjuk a szerencsétlen, menekült, segítségre szoruló élienek teóriáját, ami annyira eredeti, hogy simán kötelezővé is teszi a filmet.

Az elején lévő riportos-kamerás megoldás bejött, feelinget adott a dolognak. A helyszín (Johannesburg) megválasztása is isteni ötlet, illetve a főszereplő is annyira emberi és esendő hogy öröm nézni. A film legelején ő a szimpatikus lúzer, később az intézkedés során jól megutáljuk, majd ahogy halad előre a film, felváltva tesz jót és rosszat, ahogy egy hasonló, kétségbeejtő helyzetben lévő átlagember is tenne. A végén persze ő lesz az abszolút hiró, szóval csodát ne várjunk. Többé-kevésbé happy end is van, de kiszámítható. A vége felé lévő lövöldözés másoknak nem jött be, nekem nem volt vele bajom, pont a megfelelő dolgokat dobják be a megfelelő időben ahhoz hogy érdekes maradjon. Persze itt is agyba-főbe erőltetik a "sebezhetetlen nevesített karakterek" mítoszt, úgyhogy külön ebből az alkalomból a mesterlövészes-hiperkommandós folyamatos géppuskatűz szórása 12,5 méter szélcsendben.

Sajnos egy kritikában eléggé le lett lőve egy a filmet megfordító történés (ejnye Mefi :P), de még így is elég izgalmas volt. Az alapötlet mint mondtam eredeti, a megvalósítás már annyira nem bajnok, de kellemes. Úgy érzem aktuális problémákat is feszegetni akar, ami nálam mindig kicsit lefelé húzza az értékelést. Összességében egy hármast kap, és a személyes ajánlásomat egyszeri megtekintésre. (Ide javaslom a mozit, mint kb. az összes sci-fihez.)

mondás: (3/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr481376339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZmanUK 2009.09.14. 13:23:35

Lehet hogy en lemaradtam egy csomo dologrol:

Mi baja volt az anyaurhajonak? Miert nem tudtak eddig elmenni? Miert nem akartak elmenni? Mi elol menekultek, ha menekultek egyaltalan? Ha ilyen marha intelligensek voltak, miert eltek mocsokban, es egy csomo jo fegyver birtokaban miert hagytak magukat koncentracios taborba zarni?

sok sok sok kerdes

Amugy a film igen jo szerintem

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.09.14. 19:47:05

Ezek a kérdések jók, nem is tudnék mindre válaszolni, de az hogy ezek nem csúcsosodtak ki túl zavaró mértékben a film alatt, bizonyítják hogy elég jó volt a cucc.
Az anyaűrhajónak tényleg nemtom mi baja lehetett, ha egyszer a végén az egy szál idegen be tudta indítani egy kis guberált üzemanyaggal (vagy az csak a kisebb hajóhoz kellett?). Hogy mi elől menekültek, az lehet szándékosan homályban hagyva, nem annyira kellett magához a sztorihoz, és így lehet spekulálni. Lehet hogy ezért nem akartak elmenni (kérdés persze h akkor a főhős idegen miért akart mégis...), pedig tudtak volna. Mocsokban lehet hogy azért éltek mert nem voltak adottak az otthoni körülményeik, nyersanyagaik, stb. a régi életmódjukhoz. Plusz a Föld ugye nem a személyes játszóterük, amint kihozták őket az űrhajóból, máris a 9-esbe kerültek, és kész. Nem nagyon volt miből gazdálkodniuk életmódilag. A fegyverekre meg magyarázat hogy ránk vannak utalva, "nálunk vannak vendégségben", és azt azért reálisan mérik fel hogy párszázezres létszámmal az akármilyen jó technikájukkal is le lennének nyomva.
Engem simán az foglalkoztatott hogy miért van hogy 1 (illetve 2 és fél) darab idegen volt csak "ellenálló", ők akartak csak hazamenni, pedig simán lehetett volna ez egy underground mozgalom közöttük. Ez a magányos renitenskedés nekem kicsit irreális.

Montana.. 2009.10.01. 00:30:47

Csak egy kérdésem maradt. Hol a fenében láttál te ebben hepiendet?!

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.10.01. 00:54:35

@Montana..: [MAJOR SPOILER] A főűrlény a kisbogarával együtt hazajut végül. Ez sztem happy end.

Montana.. 2009.10.01. 09:37:30

[SPOILER]A csávó meg ottmarad egy alien testben rózsát hajtogatni. Úgy tűnik, eltérően definiáljuk a hepiendet. :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2009.10.01. 10:04:37

"____Többé-kevésbé____ happy end is van"