mozgás

tömeg

máshol

Trine

2009.08.08. 07:10 | Mainframe | Szólj hozzá!

Címkék: game

Egy egészen friss platformjátékról van szó, melynek játékmenete a régi klasszikus Lost Vikings-hez hasonlít leginkább. Továbbá fontos még hogy fizika-alapú a dolog, tehát sokszor hagyatkoznunk kell majd a különböző alapjelenségekre (gravitáció, súrlódás, ingaeffektus, stb). Kevés ilyen készül manapság, ezért már akkor is meg kéne becsülni ha csak átlagosra sikerülne, de ez kifejezetten jó lett. Alább részletezem is hogy miért.

 

 

 

 

 

Pár szót a történetről: egy régi királyságban ismeretlen okból élőholtak kezdenek özönleni mindenhonnan. Eközben három hős (egy tolvaj, egy lovag és egy varázsló) épp egyszerre van rossz helyen, a Trine nevű ereklye nyughelyén, így az összeköti a lelküket egy varázslattal. A játékban ennek az a hatása hogy mindig mi dönthetjük el melyikük legyen épp aktív, és azzal a karakterrel játszhatunk míg meg nem hal vagy míg át nem váltunk másikra. A különböző helyzetek más és más megoldásokat kívánnak, amihez épp az egyik vagy másik hős képességeit kell felhasználnunk. (Vagy épp többét...) Elhatározzák hogy megoldást keresnek a helyzetükre, és útközben hamar kiderül hogy az élőholt-kérdés és az ő esetük nagyban összefügg.

Ezután jöjjenek a pozitívumok:

Kellemes logikai-ügyességi elegy, egyik sincs túlzott mértékben ránk erőltetve (kivéve a legvégén, hehe...), inkább rövidebb jelenetekből/helyszínekből áll a játék mint egy folyamatos rohanásból.
Minden feladatra több megoldás is lehetséges, nem találkoztam olyannal hogy elvileg működnie kellett volna valaminek, de nem ment csak mert a készítők ott másra gondoltak (más játékokban tucatszám vannak ilyenek).
Az RPG-vonal már a hab a tortán, a hősök ugyanis a kapott tapasztalat (kis zöld üvegcsék) függvényében szintet lépnek, és mi fejleszthetjük képességeiket melyeket útközben kell megszereznünk. Ezen felül elrejtett ládákból különböző bónuszokat nyújtó felszereléseket is zsákmányolhatunk, ami már végképp olyan mint a koktélcseresznye a hab tetejére. :)
Hangulatos látványvilág. Gyönyörű színek, elvarázsolt táj, fogaskerekek, miegyéb. Jól kitalálták, komolyan. A karakterek animációja is király, a kalapácsot forgató lovagon sokáig vigyorogtam. :D
Tök jól ülő befejezés, atom zenével. (Kompenzálja a pálya nehézségét.)

De azért vannak ám negatívumok is:

Rövid, rövid, rövid. 4-5-6 óra alatt minden extrával együtt végigvihető. Ez sokkal hosszabban is jó lett volna, sőt.
A látványvilág akármennyire is zseniális, kicsit túl lett erőltetve. Mindenhol ugyanúgy (azért nem pont ugyanúgy) fogaskerekek meg színes gombák-virágok, meg derengés, meg mittomén, a bányától az erdei faluig. Picit lehetett volna változatosabb, de még így is szép a szemnek.
Túlzott szabadság. Ha hőseink felszednek pár képességet meg némi tapasztalatot, kb. egymagukban képesek megoldani mindent. (Pl. varázsló elkezd extenzíven építkezni, nem kell többé a tolvaj, vagy másik példa: én a játék felétől a tolvajt használtam harcra, nem a lovagot...)
Elég gyenge szöveges részek. Gyér poénok, nagyon szájbarágós történetvezetés. Egy erősebb sztori elfért volna alá.
Szivatós bossfight. Az utolsó pálya abszolút szakít a játék addigi menetével, és annyit fogsz vele tökölni mint addig az összes problémával együttvéve. Elég idegesítő volt.

Összességében király játék (naná, csak ilyenekről írok...), és mindenkinek ki kéne próbálnia. Egyedül a rövidsége miatt nem tudom 4 fölé pontozni. Legyen még sok folytatás, és akkor utólag feljavítom. :P

mondás: (4/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr421294982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.