mozgás

tömeg

máshol

English please - 11. nap

2011.08.16. 01:30 | Mainframe | 6 komment

Címkék: kép kalandjaim folytatásos

Tudom, hogy idáig ültetek tűkön, hogy mi jön Amszterdam után, jön-e a "Haszprus és Mf Skandináviában" felvonás, vagy esetleg hosszabb távú tervként becélozzuk-e Moszkvát, de szerintem ha azt mondom, hogy Frankfurt, akkor mindenkiben körvonalazódni fog, hogy elindultunk hazafelé.

Viszonylag hosszú út állt előttünk, így igyekeztünk nagyjából korán elindulni. Úgy döntöttem, hogy én vezetem végig a mai szakaszt, mert... csak. :D Megcsodálhattuk, milyen egy igazi fasza autópálya, illetve láttuk azt a nem emberi léptékű Hilton szállodát az út mellett (a frankfurti repülőtérnél), ami ennek a videónak (nem mi készítettük, úgy találtam) az elején is látszik. Sokáig tök üres utakon mentünk (bár emlékeim szerint pont ezen a szakaszon szívtuk meg utunk legnagyobb dugóját is autópályán, valami lezárás miatt), majd a délután folyamán megérkeztünk Frankfurt am Mainba. (Csak nekem futkos a hátamon a hideg ezektől az idióta német településnevektől?)

Annyira sok konkrét látnivalót nem terveztünk be, így ismét délután/estefelé krúzoltunk be a városba, mint utóbb (számotokra pedig a képekre nézve) kiderült, ez annyira nem is volt rossz ötlet. Meglepően modern hangvételű város, legalábbis az a része, amivel mi találkoztunk, mindenképp. Haszprus konkrétan úgy kommentálta a dolgot éjszaka, visszafelé menet, hogy ilyen képek tipikusan távolkeleti mega-városokról szoktak lenni, mint amilyeneket itt sikerült lőni.

Maga a város okosan van felépítve (vessetek rá egy pillantást), nekem legalábbis tetszett, megvolt az a megnyugtató effekt, hogy ha kitaláltam, hogy én most valahová el akarok jutni, akkor azt különösebb térképészés és újratervezés nélkül meg tudtam tenni, mert egyszerűen logikusan van megcsinálva az egész. Láttunk például rettentő menő gyaloghidat (sok fotó onnan készült), éjszakai világítással szintén nagyon király templomot, római romokat, és hát persze azt, ami egyszerűen minden képen látszik, mert megkerülhetetlen a városban: felhőkarcolókat. De ezektől eltekintve is tele volt a hely modern, érdekes építészeti megoldásokkal, például egy épület falára kívül vertikális növényzetet telepítettek. Illetve a belvárosban és a folyóparton egyaránt remek parkokat találtunk, amikben ugyan nem volt semmi extra, de annyira jól kitaláltak és gondozottak voltak, hogy a maguk zen egyszerűségében tökéletesen betöltötték a feladatukat (ja, és voltak benne pont ugyanolyan nyulak, mint Amszterdamban).

Itt és még pár helyen számunkra kideríthetetlen okból jöttek oda hozzánk fiatalok (konkrétan csajok) mindenféle német szöveggel ismerkedni, amire mi sajnos csak a poszt címében is szereplő univerzális válaszunkat adhattuk, aminek hallatán aktualitását vesztette az érdeklődésük, így sosem tudtuk meg, mit akartak volna. Én mindig mondom mindenkinek, hogy kevés az angol, kell mellé még valami (például német).

Korábban csak viccelődtem azzal, hogy deszkások kellenek a bazilika elé, de itt a helyi templom előtt fiatal kölykök valami általam ismeretlen (öregszembazmeg), ledes világítással rendelkező izén trükköztek, ami ennél fogva a szürkületben elég jól nézett ki. Itt egy kicsit gyanúsan barátságos bringás helyi arc a fotózásunkhoz kapcsolódóan elmagyarázta, hogy milyen poénos így a templom háttérben a felhőkarcolókkal, mert hogy újabban már az utóbbiban lakik az Isten, ami ugye a pénz. Ezt a megérkezésünkkor már teljes valójában megcsodált, központi helyen, köztéren álló kurvanagy euró-szimbólum miatt sem tudtam teljesen meggyőzően cáfolni, de igazából nem is akartam.

Esti utunk végeztével még sakkozunk egy sort (vagy kettőt) a parkolással a szálláshelyen, mert addigra a hotel összes helyére beállt a többi vendég, de végül a saját ablakunk alá parkolva ezt is megoldottuk. A következő nap pedig tartogat még egy-két kanyart, ne féljetek, messze van még Budapest. ;)

Utólag jutott eszembe, hogy kihagytam valamit, amire már utaltam korábban, még Párizsban, amikor vagyonokért vettem friss gyümölcsöt az egészségesebb táplálkozás érdekében. Akkor mondtam, hogy az egészségünk megőrzését végül egy egészen váratlan dolog segítette, ami nem volt más, mint a McDonald's. Itt ugyanis lett egy olyan promóció, hogy a nagyobb menüt kérheted krumpli helyett kertészsalátával, mi így is tettünk minden esetben, ezzel biztosítva a napi zöldségadagunkat. Nem hittétek volna, mi? :)

Galéria

Mai útvonal

(Eurotrip, 11. nap - 2011.07.06.) (előző nap) (következő nap)

Olvass az útról Haszprusnál is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr853089559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fl0werstar · http://fleurageneve.blogspot.com/ 2011.08.16. 12:42:40

"nyusziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!" :D

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.08.28. 01:44:06

@fl0werstar, @Heorogrim: Hölgyeim, úgy érzem megfogták a poszt és a teljes út lényegét. :P :D

Heorogrim 2011.08.28. 18:07:39

@Mainframe: Ha már Te nem fogtad meg egyik nyulat sem... :P

Mefi · http://mefi.be/ 2011.08.30. 10:04:04

Itthon is lehet salataval kerni a nagy menut, krumpli helyett. :)

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2011.08.30. 11:44:40

@Mefi: Gondolom mindenhol egyszerre vezették be. Igazából lehet, hogy már az út előtt is lehetett, nem járok annyit Mekibe, hogy tudjam.
süti beállítások módosítása