mozgás

tömeg

máshol

Catfish

2010.12.07. 18:53 | Mainframe | Szólj hozzá!

Címkék: film

Catfish (2010) - Thrillernek aposztrofálják, ami túlzás, de drámának tökéletes. Ami erős benne, az az, ahogy létrejött. Eredetileg a két filmes srác minden komoly szándék nélkül elkezdte dokumentálni egyikük öccsének kialakuló távbarátságát egy 8 éves kislánnyal, aki tehetséges festőként került kapcsolatba a fotósként dolgozó főhősünkkel. Aztán persze történnek dolgok, mert ebből így önmagában nem lenne érdekfeszítő film. De nem mondok semmit. :) (A film tagline-ja is ez egyébként: "Don't let anyone tell you what it is.") Legyen elég annyi, hogy egy önmagában is megálló történet bontakozik ki előttünk, ami azáltal lesz hiperdurva, hogy az utolsó szóig valóság, és szereplőinkkel is menet közben történik, ők sem tudnak többet az adott pillanatban, mint mi.

Végig középpontban lesz az internet, és annak különböző aspektusai, amiket ráadásul remekül jelenítenek meg, simítanak bele a filmes koncepcióba. Itt figyel ki a profizmus az alapvetően amatőrre vett dokumentarista jelleg mögül.

Nézzétek meg, de le fog tenni, szóval vigyázat. Négyes ez is, mint mostanában sokminden.

mondás: (4/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr12500211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása