mozgás

tömeg

máshol

Teaerdő

2010.03.18. 10:26 | Mainframe | 3 komment

Címkék: hely

Akinek a teaház egyet jelent a Vörös Oroszlánnal, annak ideje szélesítenie a látókörét. Kezdje mindjárt egy egészen jó helyen, a Teaerdőben, a Budafoki útnál, a Lágymányosi utcában (tehát mondjuk a BME-től 10 percre, ami máris nem hátrány).

Köszönöm Montanának hogy bevezetett ide, azóta nagy kedvencem. Egy tradicionálisabb hangvételű helyről van szó, ahol az amúgyis zegzugos kialakítást paravánokkal és egy galériával dobják fel. A teaházakra jellemző módon próbál többféle elhelyezkedési lehetőséget biztosítani, így van klasszik alacsony asztal+nagy kényelmes bőrfotel kombó (ebből a legtöbb), földön fetrengős bölcsészplaccok, a galérián két emberre szabott keleties körpárnás-lapos asztalos helyek, és a paravánok között szeparék, szintén földön ülősen, társaságoknak. Nincs ellenben babzsák, meg egyéb ilyen populáris hülyeségek, de nem is hiányzik. Mindegyiket sikerült érzésem szerint jól megvalósítani, nem nagyon lógnak össze a különböző hangulatú helyek, és általában az emberek sem, tehát akkor sem zavarják a magánszférát amikor tömeg van. Wifi ma már alap mindenhol, itt is van.

A zene visszafogott és hangulatos volt eddig minden esetben mikor voltam. Úgy tapasztaltam ha sokan vannak, akkor valami keletire váltanak, gondolom a hely szelleméhez híven, ha pedig délutáni nyugi van, akkor lounge és ambient típusú dolgok mennek, persze gondolom ez náluk is hangulat kérdése, nincs kőbe vésve. Legutóbb még Carla Brunit is betettek, ami még plusz egy pont, simán. :)

Tömeg sajnos mondjuk elég rendszeresen van, ezért ha frekventált időpontban terveztek menni, érdemes foglalni. A hétköznap este is frekventált időpont, igen. Ez a jó helyek velejárója, így jártunk.

A választék minden igényt kielégít szerintem, "normális" teákból is van egy elég széles skála, de a kocateázók is megtalálhatják a maguk ízesített- és gyümölcsteáit. Aki pedig fura módon úgy téved ide hogy nem kedveli a teát (Van ilyen, tudom, láttam is ilyet... :P Igaz ő utána elég hősiesen vállalt be egy nem is egyszerű teát a buzerálásom eredményeképpen. :D), az is talál turmixokat, kávékat, miegyebet. Külön kiemelném a speciális teákat, mint a tibeti vajas tea (egyik nagy kedvencem), vagy a sokféle chai, ezek sok helyen hiányoznak, itt gazdag választékban állnak rendelkezésre. Kajaügyben a süti az amiben biztos vagyok, de szerintem szendvicseket is tartanak. Nem étterem, szóval jóllakni máshová. Árügyben közepes-magas a hely (teaházak viszonylatában), viszont itt sokkal nagyobb mennyiséget adnak a kicsit magasabb összegért (pl. tradi teákból simán egy litert, míg máshol 3-4-max.5 decit, szóval akár ketten is elvagytok belőle), szóval végeredményben sokkal inkább megéri. Nagyon fontos jópont ez is.

A személyzet úgy érzem erre a területre szűkös, mindössze 2 ember végzi az összes ültetést-főzést-felszolgálást, miegyebet, nem kis nyomás lehet rajtuk csúcsidőben. Ám az alacsony létszám egyetlen érezhető hátránya az hogy arányosan többet kell várni arra hogy odajöjjenek, de hát ez nem is a "fél óránként rendelünk egy kört"-típusú hely, szóval ez nem is baj. Ha bárkinek bármi igénye van, odafáradhat a pulthoz, ilyenkor azonnal mindent eldobnak és az ügyfélre koncentrálnak. Ez itthon egyrészt példátlan, másrészt kiemelt módon dícséretes. Ahogy az is hogy eddig még egyetlen alkalommal sem volt akár még csak rosszkedvű sem a személyzet, mindig mindent mosollyal körítve kaptam, amit imádok (pláne hogy a felszolgáló hölgy akit rendszeresen látok, rendkívül csinos (szia, ha olvasod :D)).

Nálam abszolút telibe talált a hely, ötöst adok neki, és feltétlenül ajánlom. Úgy érzem itt törzsvendég leszek.

mondás: (5/5)
visszhang: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://mainframe.blog.hu/api/trackback/id/tr291837738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Montana.. 2010.03.18. 11:37:17

Mikor nézzük meg megint?

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2010.03.20. 03:04:58

Teafű boltnak hittem az elmúlt 4 évben :]

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.04.29. 23:32:49

Múlt héten (vagy hogy) bezárt. Fakin sit. :(
süti beállítások módosítása