Vannak jó énekesnők, és vannak olyanok, akik ezen kívül rendelkeznek valami olyannal a hangjukban, amibe beleborsódzik az ember háta. Na, az utóbbiak közé tartozik Emiliana Torrini is. A többség a Lord of the Rings 2-hez készült Gollum's Song kapcsán ismerheti, ám érdemes meghallgatni saját albumait is, ahogy én is tettem, nevezetesen a Love In The Time Of Science (1999) és a Me And Armini (2008) került terítékre.

Előbbin a To Be Free című, első szám tökéletesen megadja az alaphangulatot. A zene eléggé minimálsra, kicsit talán Lounge-osra van véve, nem nyomja el az énekesnő hangját, elvégre az a lényeg. Ez nem azt jelenti hogy a zene jelentéktelen vagy funkciótlan. Remekül egészíti ki Emiliana legtöbbször szomorkás hangját, és egy-két zenei trükkel, úsztatással egészen lehozós hangvételt tud teremteni, mintegy instant módon. Ha már itt tartunk, kicsit odébb, a Dead Things időnként visszatérő pittyegő hangeffektje is valami döbbenetes hatást gyakorol, számomra érthetetlen működési elven. Ez az alaphangulat, melytől néha egy-egy vidámabb szám erejéig eltér (ilyenek az Unemployed in Summertime (ami bevallom az egyik kedvencem), a Big Jumps, és a szerintem megkapóan aranyos és eltalált Jungle Drum).

Írhatnék még az egyes számokról kilométereket, de jobban jártok ha Ti magatok hallgatjátok meg, mert ez kimunkált és minőségi zene, amit kár lenne kihagyni bárkinek akinek kicsit is bejön ez a stílus. Nem pontozok, nem értek hozzá.